Harangszó, 1915-1916
1915-09-05 / 8. szám
1915. szeptember 5. HARANGSZÓ. 61. melléje áll, magához szorítja a fejét s lassan simogatja. Az első simoga- tást még csak elbírja, de mikor harmadszor simítja végig az édesanyja keze, lassan feltör belőle a zokogás. — Légy erős I Légy okos 1. .. — Anyám! mindennek vége van I — Nem, nincsen vége I Még az Isten segíthet! Szabó Jánost megrázza az anyja szava. Még egy segíthet, csak egy segíthet: az Isten. Dehát akkor mit várhat ő, aki éppen ezt az egyet nem ismeri, akinek szíve éppen ezt az egyet nem zárja magába: az Istent! (Folytatjuk.) Tábori levél. Irta: Bojtos László tábori lelkész. Orosz-lengyelország 1915. aug. 21. A lenyugvó nap utolsó búcsu- csókját küldi az orosz-lengyel föld sík mezőire. Reestéledik s következik az ágyuk tűzijátéka közelben és távolban. Égő falvak fel-felcsapkodó lángnyelvei s világító reflektorok csillannak meg a sötétségben. Hepe-hupás, gilice tüskés réten táborozunk fenyves és nyírfás erdő mellett. Az ellenség által feladott fedezékeket, lövészárkokat rendezik be szanitész katonáink betegszobáknak a rajvonalból érkező sebesültek számára. Az erdő tisztásán pedig ott áll a faga- lyakból összerótt operációs szoba. A szükség kényszerít ily szobák alkotására. Ép házat vajmi keveset találunk. A visszavonuló ellenség nemcsak Galícia városait, faivait, majorságait égette fel nagy szorgalommal, hanem itt is mindent a földel egyenlővé akar tenni. Jártam a Kárpátok, Galícia vidékein, ahol oly kegyetlenül végigzúgott a háború vihara, de a pusztulásnak ennyire borzalmas, szomorú képeit nem találtam, mint itt. Még füstölögnek a leégett házak gerendái, amint keresztül haladunk egy-egy falun. Velünk szembe jön az elpusztított falvak szomorú vándorcsapata, akiket az ellenség elhajtott magával s akik most, a jó ég tudja mi okból, visszajöhettek. Romokban hever mindegyiknek családi tűzhelye. Hol húzódjanak meg a természet mostohaságai elől? Tanyát ütnek szegények falujuk mellett s egy jól épített fedezékben, vermekben rendezik be lakásukat. A gyerekek ott futkároznak a különös lakás körül; nekik tetszik ez az állapot; ők örvendeznek a földalatti lakásnak! Mit tudják a kis boldogok, hogy az a füstölgő gerenda szüleik örömét, reményét tette semmivé. Gondolnak is ők arra, hogy majd eljön a hideg tél fehér havával, amikor az a földalatti üreg vajmi csekély védelmet, meleget nyújt lakóinak. Sok édes anya ott a leégett háza helyén, a romokban készíti el silány ebédjét gyermekeinek. A legtöbb faluban, amelyen áthaladtunk, ugyanez a szomorú kép. Minden nagyobb ellenállás nélkül jutottunk el a Búg északi folyásának csodás szép völgyébe. Csak Krasz- niknál és Lublin mellett voltak hevesebb ütközetek Az előbbinek nem lehettem szemlélője; ebbe az időbe esett két heti szabadságom. A lefolyt harc nyomait láthattam c=upán: lövészárkokkal végigszántott termőföldeket, letarolt erdőket, gondosan elkészített sírhelyet szép fej fával, rajta e kis vers: „Kraszniki dombokon testünk temetője, Innen szállt a lelkünk a csillagos égbe. Sírhantunk a szellő öleli, csókolja Mezei virágot hord rajt koszorúba. Nagy orosz földnek itt minden kicsi rögje, Vérünkből harmatos, vérünkkel bevetve; Sarjadjon belőle diadalmas béke, Kaiser jägerek és honvédek örök dicsősége!“ 1915. julius 18. 45 jäger, 40 honvéd. A Lublin melletti több napig tartó ütközetnél már ismét a harctér puskaporos levegőjét szívtam. Csinos kastélyban volt a kötözőhely. Ide- szállították a tűzvonalban megsebesült honvédeket. A kastély udvarán fekszenek ho'rdágyakon, amig orvosaink egymásután bekötözik sebeiket. Vannak köztük olyanok, akiknek se beit már bekötözte a halál; útközben bevégezték nagy csatájukat. Megille- tődve tekintek végig halovány, de vitézség glóriájával övezett arcukon. Most érzem meg igazán a honszeretet nagyságát, most midőn látom, hogy mennyi emberérték vész el életének legszebb virágában. Sohasem éreztem hitemnek fölemelő voltát annyira, mint midőn a sebesültek között jelen vagyok. Ilyenkor egész közvetlenséggel érzem Krisztus uralmát lelkem felett 1 Amíg mi tábori lelkészek, segédkezet nyújtunk orvosainknak a sebesültek bekölözésében, amíg a szenvedők mellett felemeljük vigasztaló szavunkat s akárhány helyett tábori lapot küldünk otthonlevő szeretteiknek, amíg szán ítészeink a már bekötözött sebesülteket újból szekerekre helyezik s szállítják azokat a kórházakba ; addig a kötöző állomás egykét embere, ha van temető abban, ha nincs, akkor alkalmasabb, szebb helyen sírt ásnak a náluk kiszenvedett hősök számára. Asztalos mesterünk pedig ezalatt készíti a sírkeresztet, amelyre reávési a halottak neveit. Ez a kereszt hirdeti az idegen földön lévő sírnak nagy halottjait. Alkonyaikor végül összegyűjtjük a hervatag virágokat, az elcsendesült daliákat s megkezdődik a temetés. Hogyan ? Gyászindulók zengése mellett talán ? Óh nem I Végtelen egyszerű ez a temetés, de van benne valami csodálatos nagyszerűség. Szótlanul viszik a hordágyakon a baj- társak tetemeit lerongyolódott katona ruhájukban, rózsaszínű tábori lapjaikkal, amelyeket az édes otthonból kaptak kedveseiktől, vagy amelyeket ők Írtak haza, de elküldeni már nem tudtak. A sírnál utolsó búcsúszó, ima, röghullás és a hősök eltűntek szemeink elől.'Pár nap múlva csak azok a sírok mutatják, hogy itt is aratás volt. Oly jólesik elgondolkodni e földi élet múlandóságáról. S eközben végtelen szomorúság üti meg lelkemet. Hisz szomorú a kert is nagyon a vihar után, amely letörte a fiatal hajtásokat. Vájjon ki gondol most ide? Úgy érzem: sokan. E felhantolt sírhalom felett az anyának, a hitvesnek, a gyermeknek s jegyesnek szelleme őrködik és ezeknek könnyei fakasztanak rajta virágokat. Ezek a virágok regélnek a nyugvó hősöknek egy szebb, dicsőbb Magyarországról. S az ismert bajtársak idegen földön bár — de békén pihennek, mert honi virágok virrasztanak álmaik felett! A világháború eseményei. Nulla dies sine linea. Nincsen nap munka s eredmény nélkül — a harcmezőn. Nincsen hét nagy győzelem nélkül. Oroszra fordítva: nincsen hét „katasztrofális“ vereség nélkül. Ezelőtt egy héttel hirt adtunk Novogyor- gyevszk elestéről és az orosz sereg óriást vereségéről. A rákövetkező hét is meghozta fényes eredményét Breszt Litovszk elfoglalásában, mely e heli krónikánk legértékesebb tárgyává lett. Az orosz harctér. A hét a jól átgondolt haditerv előkészítésével indult meg. A célpont Breszt-Litovszk, ez elsőrangú jól megerősített vár, fontos vasúti csomópont, a grodnói kormányzóságban, a Búg és Mukaviec összefolyásánál, 51.800 lakossal.
