Harangszó, 1915-1916
1915-09-05 / 8. szám
60. HARANGSZÓ. 1915. szeptember 5. A láthatatlan kéz. Elbeszélés. Irta : Kapj Béla. Negyedik fejezet. Ami később történt. Folyt. 7. Szabó János életmódján a szívében rejtegetett érzelem csak parányi kicsinyt változtatott. Nem volt olyan darabos, mint annak előtt. Az embereket se kerülte. Néha eljárt a legények közé, sőt mulatott - is egyet- egyet, aszerint amint a keserűség, vagy boldogság öntötte el szívét. Valami nyári mulatság félét rendeztek a faluban. Ott volt apraja- nagyja. De hát Andrásfalván még a mulatást is pártoskodással intézték el. A tágas félszer jobb sarkába behúzódtak a nemesi-pártiak asszony és leánynépei, a többi részt pedig a polgári pártiak foglalták el. Olyan furcsaféle mutatás ez, amelyben a legnagyobb gyönyörűség a másik boszantása. Hanem most a£ egyszer valami nagy dolog történt. Talán még negyedszer sem rántotta a cigány a vonóját a szárazfára feszített húrokon, mikor Szabó János fölkelt az ivó szoba padjáról s rántva egyet a vállára vetett zsinóros dolmányon, nekiindult. Senkise táncolt, hát minden szem rátapadt. A Földes Rózsi felé megy, nem a’, a Polgár Tresz- kára néz. Szabó János meg csak ment büszke, egyenes tartással előre, átlépte azt a láthatatlan vonalat, mely a nemesi pártiakat a polgári pártiaktól elválasztotta, s megállt a Farkasék Ilonkája előtt. És óh csodák csodája, nem hasadt meg a föld, nem dőlt össze a ház, még csak a gerendáról lógó lámpa se pislantott a szokottnál nagyobbat, csak éppen Ilonka pirult el a kis füle czimpájáig, de azután beletette kezét a Szabó János széles, nagy kezébe s elment vele a táncba. Az emberek elfelejtették a beszédet. Hirtelen megtelt a kis szoba fal mellettje, az ivóból is mindenki betódult. Az ajtónyiláson tizen is ágaskodtak egymás mellett. — Jaj, János, mi lesz most ? súgta a leány. — Ne félj, Ilonka, nem lesz semmi baj, csak te szeress engem! A lány nem felelt. Azaz, dehogy nem felelt. Hiszen a legszebb szónál is szebben beszél az a két szem, melyben a szív minden érzése benn- sugárzik. Farkas Gergely az ajtónak támaszkodott, úgy nézte a táncolókat. Eleinte boszankodott egy kissé, de azután mindig nagyobb gyönyörűséggel nézte őket. — Enye, de szép pár lenne belőlük, — mondta valaki mellette. Mérgesen felkapta a tejét. — Ne beszéljen kegyelmed ostoságokat. Ha egyet táncol a lányommal, azért még nem kell mindjárt a paphoz szaladni. Otthon azért mégis szeretett volna egy kissé haragudni. Mérgesen járkált a szobában s haragosan megrázta ősz fejét. Azután muszáj a koldus kölyöknek éppen az én lányommal kikezdeni 1 Koldus, hitvány koldus! De úgy látszik még ezt is keveselte, mert harmadszor nagyot csapolt az asztalra: hitvány gőgös koldus! Ilonka éppen akkor lépett a szobába. — Hát az a tegnapi dolog mire való volt?. . . mordult rá haragosan. — Táncoltunk egyet, apám. De azután látta, hogy ezt a dolgot nem lehet tréfával elintézni, hát más hangnembe csapott át. — Mit csinálhattam volna édesapám, mikor leikért. — Ne mentél volna vele táncba. Kosaraztad volna ki. Küldté! volna értem, hazajöttünk volna! — De hát miért tettem volna, apám ? Sohase vétett ellenem becsületes legény! Egy kis hamiskás mosoly röppent a szája szélére. — Meg látod, édesapám, külömbül táncol, mint a görbe lábú, madárijesztő Horváth Béni, vagy az a meszelő formájú, Takács Jóska, aki úgy kalimpál tánc közben, mint egy megbomlott szélmalom. — Élhiszem azt, de azoknak meg birtokuk van! A leány kicsi keze hízelegve simogatta körül az apja borostás arcát. — Tudod édesapám ha mi lányok táncolni akarunk, akkor nem a birtok nagyságát keressük, hanem hogy tud-e az illető táncolni? Te is biztosan jó táncos voltál. Talán még jobb, mint a Szabó János. Attól kezdve Szabó János minden alkalommal táncolt egy-kettőt Farkas Ilonkával. Lassanként ezt mindenki természetesnek találta. Farkas Gergely is hallgatólag belenyugodott. Talán nem is szerette volna, ha máskép van. Büszke hiúságának hizelgett, hogy a legdaliásabb legény, — akit különben visszahúzódó természete mindig elválasztott a többi legénytől, — éppen az ő lányát táncoltatja. De azért Ilonka jól tudta, hogy ez csak a hiúság dolga s ők nem számíthatnak az apja beleegyezésére. Dehát akkor mi lesz velük? — Mi lesz velünk ?. .. kérdezte csöndes fájdalommal Ilonka, mikor a verőfényes vasárnap délelőttjén, egymás kezét fogva beszélgettek a temetőkertben. — Ne búsulj, Ilonka, majd minden jóra fordul. A leány a fejét ingatja. Szempilláira lassan szivárog a könny, a lélek mélyén elrejtett fájdalom-forrásnak lassan permetező könnypatakja. A kékiő nyugodt égről széles sugárkévében, aranyos ragyogással hull a verőfény s csillogó ruhába öltözteti a virágos sírokat, s a hajladozó szomorúfüzet. A fiú megszorítja a leány kezét. — Elmegyek hozzátok. Beszélek az édesapáddal. A leány megremeg. — Jaj, úgy félek. — Ne félj, édes. Nem történhetik semmi baj! — Ha apám goromba lesz és téged elragad az indulat!... Óh én tudom, milyen durva. . . Talán botot, vagy puskát fog, úgy kerget ki... Két keze közé veszi a fiú kezét. — Féltlek, téged féltlek, János 1 A fiú szelíden nézi a szepegő leányt. Eleinte a puszta elgondolásra is fenyegető harag viharzik szemében, de azufán lassanként elcsöndesedik lelke s tekintetét verőfényessé teszi tiszta szerelme. — Ne félts engem Ilonka 1 Parancsolok én magamnak. Akármi történjék is, nem felejtem, hogy nem a Farkas Gergellyel beszélek, hanem a te édesapáddal. Teérted mindent eltűrök, csak az apám emlékét ne gyalázza 1. . . Egy délelőtt Szabó János felvette az ünneplőjét s bekopogtatott Farkas Gergely házába. Tiszteséggel megkövette a merészségéért s megkérte tőle az Ilonka leányzó kezét. Hogy mit felelt és hogyan felelt Farkas Gergely, azt senkisem tudja, de Szabó János egy félóra múlva vérvörös arccal, égő szemekkel lépett ki a kapun. Megállt egy pillanatra s mikor a zsalugáter mögött megérezte a szíve féltettjét, hirtelen odalépett s nem törődve a házak előtt álldogáló emberekkel, megszorította Ilonka kezét s csak ennyit mondott: — csak maradj hű hozzám, Ilonka, majd jóra fordul minden!... Otthon a kicsi szobában szótlanul ült az asztalhoz. Az anyja ijedten tipeg ide-oda, már éppen harmadszor nyitja és csukja a szekrényajtót s közben lopva figyeli a fiát. Azután
