Harangszó, 1915-1916
1915-08-29 / 7. szám
52. HARANGSZÓ. 1915. augusztus 29. Az édesanyákhoz. Irta: Farkas Mihályné. II. Ott hagytuk el, hogy a kis gyermek a megfelelő környezetben az édesanyja lelkiismeretes gondozása alatt szépen fejlődésnek indul, s a családnak örömére, gyönyörűségére válik. De lehet bizony réme, kínzója is, mert valóságos Isten-ostora a házban egy elkényeztetett, éjjel-nappal süvöltő csendháborító kicsiny csarnok, ha olyannak neveltük. Az éjszakai nyügösködés okozója legtöbbször az, hogy az édesanya mellé van szokva, és ott — a csábitó közelségben, folyton táplálkozni óhajt, ami pedig mindkettőjüknek súlyos ártalmára van. Legyen meg a csecsemőnek a maga külön kis nyugvóhelye vagy bölcsője, ahol megtanulhassa, hogy az éjszaka órái a pihenésre szánvák, mikor az összes szerveknek, így a gyomornak is, nyugodnia kell, hogy ujult erővel teljesíthesse napi föladatát, és akkor majd — tiditő álom után — vidám kedvvel köszönti a reggelt az egész család. Hát nappal ugyan miért visít anyit egyik-másik asszonynak a kicsiny gyermeke? Karon kíván hordoztatni a hangostorku kis madár, mert úgy van szoktatva, és egy pillanatra talán leültették. A menyecske a háztartásban vagy a gazdaságban van elfoglalva, így aztán a nagyobbacska kis lány lesz befogva pesztonkának, gyönge gyermek még maga is. Hátraszegett derékkal, senyvedő karokkal cipeli naphosszant olykor bizony jól megtermett testvérkéjét és maga elsat- nyul mellette. Vagy —- ahol öreg asszony van a házban, nem természetes-e, hogy a saját unokáját virradattól napnyugtáig az ölében hordozgassa ? I Mert az ugyan kinek is jutna eszébe, hogy a gondviselte öreganyóka, aki eleget küzdött, munkálkodott annak idején a saját gyermekei érdekében, talán inkább nyugasztalni kívánná fáradt tagjait s élete alkonyán talán megérdemelne egy kis pihenőt ?! Szívemből sajnálom a kis peszton- kát, nemkülönben a jó öregasszonyt, mert tudom, hogy fáradságuk merőben fölösleges, mivel a kis ember- palánta semmi kárát nem vallaná, sőt talán jobban díszlenék, ha nem kényeztetnék a folyton való hordoz- gatással. Csak hadd nyújtogassa kövér lábacskáit kis szekerében ülve, vagy a virágos pázsiton hemperegve, amelynél ékesebb szőnyegen a fejedelem se jár, azért rajta lehet mindig figyelő szemünk, mely őt minden balesettől megóvja. Ha pedig megunta egy helyben és önállóságra vágyik, csak hadd próbálkozzék tovább vergődni a saját kicsiny erejéből, egyelőre csak négykézláb ahogy kenyeres-pajtása a jó Bodri cselekszi, majd fog ő még egyenesen járni is felnőtt emberek módjára. Ennek azonban be kell várni az idejét és a világért se szabad megerőltetni a gyönge kis lábakat, korán vezetgetéssel vagy épen belekénysze- ritve a szegény emberkét az álló - székbe, mely csak kínozza és fárasztja őt. Mire elkerül-fordul az első esztendő, majd elindul ő a maga emberségéből is és lesz nagy öröm a házban. Kippen-koppan a kicsiny czipellő, vitézül törtet előre a kis legény. Az édesanyja oltalmazó két karját tárja ki mögötte és szívéből föltör a sóhajtás : „óh, ha mindig így megvédhetnénk ! Add, jó teremtőm, hogy mindenki a te utaidon járjon!“ Levelek a harctérről. Kelt levelem a messze távolban, Oroszországban, augusztus hó 9 én. Mély tisztelettel küldöm szeretett főtisztelendő úr pár soraimat a harcmezőről. Tudomásul vettem hozzám- tartozóimtól, hogy a múltkor beküldött gyermeki imát közölték a Harangszóban, amelyre olvasni tudó fiam már tanítja kis testvéreit, de Írja, hogy zokogással. Bizony nekem is nem egyszer kellett letörölni könnyeimet, hogy lássam, hogy hogyan irom amit, egy- egy égi sugallat gondolataimba varázsolt, amely úgyis mindig kis családom felett lebeg. Megint kis pihenőn vagyunk és el-el gondolkodom, hogy csak a jó Istenben való bizodalom adhat bátor szívet és csak egyedül Ő menthet meg a veszélyben, hát megint egy imát varázsolt elejbém a harcmező és az a tudat, hogy él az Isten. Ha testünket megölik, lelkünket nem ölhetik meg, de azért könyör- günk Ő hozzá, hogy legyen őrzőnk a veszélyben. Ha megfelel, illetve megüti a mértéket, legyen szíves szeretett tisztelendő úr közölni ezen imámat. . Ütközet előtti ima. Mindeneket bölcsen kormányzó erős és hatalmas Isten, végére mehe- tetlenek a te útaid, alázattal hajolunk meg szent színed előtt itt a harc mezején. Uj harc és küzdelem előtt állunk, esdve kérünk támogass kegyelmeddel, terjeszd ki reánk védő szárnyaidat, a Jézus Krisztus által adj kitartást a nehéz küzdelemben és józan ésszel biró bátor szívet. Vezesd győzelemre fegyvereinket, ne engedd, hogy az ige porba dűljön és az igazság megszégyenüljön, mert mi szent nevedért, az igazságért, királyért és azon hazáért harcolunk, melyet számunkra te kijelöltél, melyen a mi nemzetünk fel virágozhassák és melyen családaink alapkövét lerakhassuk. Mindenható Isten, seregeknek ura, azt tudjuk, hogy magunkban nem bizhatunk, mert mi csak porszem és gyarló bűnös emberek vagyunk, alázattal kérünk jó' Istenünk, légy vezérünk, reménységünk, oltalmunk és pajzsunk nehéz harcainkban. Ha pedig szent végzésed úgy határozná, hogy ezen tusánk az utolsó lenne, segélj arra a győzelemre, hogy a túlvilágon sorakozhassunk a mi szeretteinkkel s bemehessünk a te szent országodba, melyet elkészítettél a mi számunkra a te szent fiad,, a Jézus Krisztus által, hogy ott halleluját énekelve, szent nevedet áldhassuk a hívek seregében örökkön örökké. Ámen. * Legyen szíves tisztelendő úr egy számot elküldeni, vagy egy pár vigasztaló sor írással rólam megemlékezni, mert sok bánat, küzdelem és szenvedés jutott nekem osztályrészül. •Tisztelettel maradok szerencsét kívánva, a sandi evangélikus egyháztagja Szmodics Illés. Tanítók a harcmezőn. (Folytatás) 7. A vasi felső egyházmegyéből: Wendelin György alhói tanító, Klenner Rudolf alhói tanító, megsebesült, tartósan szabadságolva. Polster Ernő Mátyás lipótfalvai tanító, orosz fogságban. Goger Károly vas- íarkasfalvai tanító, Baldauf János borostyánkői tanító, megsebesült. Kurz József Vilmos borostyánkői tanító, megbetegedett. Kurz Mihály Nándor háromsátori tanító, megbetegedett. Kappel Gusztáv felsőlövői tanító. Karner József felsőlövői gyakorló-isk.
