Harangszó, 1915-1916

1915-08-08 / 4. szám

26: Harangszó. 1915. augusztus 8 fogva a gyűlölködő angol nép és angol bibliatársulat megvont kegyéért többé esedezni nem fog! Akármint alakuljon is a helyzet, egy dolog világos, parancsoló: gondoskodnunk kell a magyar bibliáról! És e gondoskodásban, a magyar biblia megteremtésének munkájában mindenkinek osztozni kell. Ez a kö­telesség amennyire ránehezedik a vezetők, a hivatalos körök vállaira, ép oly mértékben terheli a nem hi­vatalosok, a nép lelkét is. Mert bár igaz az, hogy a biblia szellemének kell uralkodni az egyházi közigazga­tásban, egyházi tanácskozó termeink­ben is, mégis a bibliára első sorban az egyes embernek, a nép minden egyes gyermekének, a lelkeknek van szüksége. Ne várja meg tehát az evangélikus magyar nép, n\ig a ma­gyar bibliáról való gondoskodás mun­kája felülről, az egyházkormányzó testületek egyikének részéről megin­dul, hanem a maga részéről tegye meg az első, a legnagyobb lépéseket. A gyülekezetekben, hol minden egy­háztagnak joga van szólni, hol az egyházát szerető, annak érdekeit szi­vén viselő hivő szól is, apostolkodik is, prófétái is, gyógyít is, szegénye­ket segít is, igazgat is Istentől vett tehetsége szerint, a gyülekezetekben induljon meg a magyar bibliáról való gondoskodás. — Szóljanak, beszél­jenek ott a magyar biblia szükséges­ségéről azok, akiknek a lelkének a biblia napi tápláléka, akik úgy érzik, hogy a biblia nélkül élni nem tud­nának, akiket fájdalommal tölt el az a tudat, hogy ezután sokan bibliához nem juthatnának. — Induljon ki a néptől, az evangélikus magyar néptől, annak minden egyes tagjától a ma­gyar biblia sürgetése 1 Hadd jusson e lelkes sürgetésben kifejezésre, hogy az evangélikus magyar nép nem elégszik meg azzal, ha templomában az oltáron látja a bibliát és csak va­sárnaponként hallgatja azt; nem elégszik meg azzal sem, ha minden családnak van egy közös bibliája, egy szentkönyve, melyen ugyancsak meglátszik az idő vasfoga, hanem szükségesnek látja, hogy úgy a je­lenben, mint a jövőben, minden evangélikus magyar ember, nő és gyermek el legyen látva bibliával. Szükségesnek tartja pedig ezt azért, mert ebben nemcsak a magyar evangélikus egyház felvirágzásának, hanem az egyes egyháztagok, a lel­kek evangeliomi hithűségének is leg­főbb biztosítékát látja. Volt idő, midőn az evangélikus magyar nép megmutatta másik szent könyvéhez, az énekeskönyvhöz való ragaszkodását. Most itt az idő, mikor meg kell mutatni a bibliához való ragaszkodását, szeretetét. Semmi, de semmi nem mutatná úgy a magyar evangélikus egyháznak életerejét, élethez való jogát, mint a magyar evangélikus nép egyöntetű állásfog­lalása — a magyar biblia mellett. Evangélikus magyar nép 1 Evan­gélikus magyar gyülekezetek, férfiak és nők sürgessétek a magyar bibliát! Tábori levelek. Gyűjti: E. J. VII. Egy ezüst vitézségi érem története. Két szép levél fekszik előttünk, mindkettő a legszebbek fajtájából. Nincs meg bennük az a különös keresettség, amit az újságírók előtt szoktak a kikérdezettek tanúsítani, a nagyot kicsinynek, a kicsinyt nagy­nak tüntetve fel. Természetesen, egy­szerűen, őszintén, üdén van irva benne a történet, mint ahogy a férj szokott írni hosszú távoliét után fe­leségének, elmondva mindazt, ami vele azóta történt. Úgy hatnak ránk ezek a katonalelkületű kedves levelek, mint a rekkenő hőségben az üdén, frissen továbbsiető vízmosás, — a lélekben is üdítő vízmosást váltva ki. Hazafias büszkeséggel adjuk közre e leveleket, azzal a bizó ön­tudattal, hogy ameddig a magyarnak ilyen vitézei lesznek, addig nem fogják megtörni soha sem kozák bandák, sem olasz hitszegők, sem rác orgyilkosok. Isten szent nevében az igaz ügy oldalán mindvégig ki fogunk tartani I Hívek leszünk mind­halálig 1 A kitartásban van a mi erőnk I I. 1915. július 3-án. Szeretett kedves feleségem 1 Már rég szerettem volna terjedel­mesebb levelet Írni, de nem volt le­vélpapírom, csak most jutottam egy csomaghoz, melyet egy elhunyt ba­rátomnak küldtek s persze innét vissza nem küldünk semmit, ilyen utón van még tábori lapom is elég s volt sósborszesz, mig jöttek a postacsomagok, de már vagy egy hónapja nem, pedig itt a harctéren nélkülözhetetlen kincs. Ha most kaphatnék valakitől, adnék húsz ko­ronát egy üvegért. Tehát kérlek, mihelyt felszabadul a póslánk, azt rögtön küldj. Igaz, hogy amint Írtam, hogy egy kis barack (pálinka) is jó volna, no de ez nélkülözhető épp úgy, mint a többi sok mindenféle I Kedves feleségem, azt hiszem fogsz csodálkozni, hogy én most minden nap irok ugyebár ? Ennek oka (illetőleg, hogy máskor nem irok) az, hogy most már 4 napja megint olyan ál­lásban vagyunk, mint ahol egy hó­napig voltunk, ez a legélvezetesebb része a hadjáratnak. Mi itt vagyunk egy dombtetőn igen jól elsáncolva, a muszka pedig túl egy másik domb­tetőn szintén elsáncolva alig pár száz lépésre. Ha valaki kidugja a fejét: halál fia. Árkaink között kis falu, melynek az innenső felébe mi járunk be éjjel rekvirálni, a túlsóba meg a muszka, persze a lakosság elmenekült s kénytelenek voltak igen sok mindent hátrahagyni, pl. disznót, ludat, tyúkot, sőt teheneket is, me­lyeket a bakák fejnek minden éjjel s hozzák a tejet a sáncárokba. Egy jó vicc is történt, t. i. a muszkák fogtak egy disznót, megölték, a disznó hangjára figyelmessé lett egy járőrünk, oda lopódzott az éj sötét­jében egész közel, megvárta mig a disznót leforrázták, felbontották s már vinni akarták. . . a mi járőrünk rohamot intézett közibük, a muszka elszaladt, aki tudott, a bakák pedig elhozták a húst. Tehát húst eszünk most eleget, ugyan só nem igen van hozzá, de ez nem baj I No de azért ne gondold, hogy mindig igy van, mert ez az egyedüli jobb oldala a harctéri életnek s nem is bízom, hogy soká itt maradunk, mert már közeledik a mars s akkor megint csak rohamozunk, úgy, ahogy szok­tuk. Ide is jönnek látogatóba napon­ként a gránátok, no de ez nem mind talál s ha egy kissé betakarja a homok a ruf-asztalt, kiássuk a ho­mok alól s újra ütjük tovább, mert mit csinálnánk egyebet egész nap 1 Azt hiszem azt a lapot megkaptad, melyben írtam, hogy megkaptam a II. oszt. ezüst érdemjelet; hogy miért kaptam meg, azt még nem Ír­tam meg. Tehát röviden. Ott, ahol a lajosiakat is elfogták, május 22-én éjjel 2 órakor jött a muszka rohamra; oly sötét volt, hogy hason elmászott egész az árkainkhoz, ott felugrott s még mielőtt a tüzet megnyitottuk volna, az árok tetejéről belőttek és szúrtak, hogy akit először nem szúr­tak agyon, megadta magát. Én a jobb szárnyán voltam a századnak,

Next

/
Thumbnails
Contents