Harangszó, 1915-1916
1915-08-08 / 4. szám
1915. augusztus 8. HARANGSZÓ. 27. ahol talán valamivel ritkábban jöttek, úgy hogy mikor én tüzet vezényeltem, kissé visszahökkent s nékem időt adott arra, hogy látva a század legnagyobb részének elfogását, én a szakaszomat jobbra kirántottam s kb. 20 lépésről újra megnyitottam a tüzelést oldalba, ahol bizony nagy pusztítást vittünk véghez. Erre azonban én is olyan tüzet kaptam, hogy körülbelül húsz emberemből maradtunk hárman: én, Hudvágner és egy harmadik. El voltam határozva a halálra, de nem a megadásra. Bele- ugrottunk egy futóárokba: én, Hud- végner, a harmadikat eközben lőtték fejbe. Én egy halottat ránk húztam, kitől igen elvéresedtünk s mikor odaért a muszka, azt hitte, halottak vagyunk Kissé pihentünk. A muszka elfoglalta előbbeni állásunkat. Ekkor jött a Jóska két emberével, mi voltunk ketten, az öt s még egyet találtunk, voltunk hatan, megraktuk magunkat tölténnyel s oldalba támadtuk az előbbeni állásunkban lévő oroszokat, kik erős tüzelésünktől vagy meghaltak, vagy megsebesültek, vagy elhagyták állásainkat s közülök 89-et lefegyvereztünk. — Tehát ebből azt hiszem, tájékozva vagytok, hogy milyen katona vagyok. Nagyon sajnálom, hogy Hudvágner is nem kapott kitüntetést, pedig ő volt az egyedüli hidegvérű a lajosiak között, aki engem támogatott és segített a hajmeresztő vállalkozásban. Nem szeretnék még egy ilyent átélni, mert az ember idegzete tönkre megy 1 Nagyon sajnálnám, ha a cenzúra e levelemet elkobozná (zárójelben megjegyezzük, hogy a cenzúra e levél egyetlen vonását sem törölte), foglaltatnak ugyan benne kifejezések, miket nem volna szabad, de véleményem szerint nem érinti a hadsereg köz- biztonságát. — Számtalanszor üdvözölve, mindnyájatokat csókol szerető férjed György. II. Kedves Bátyámék 1 Bocsánatot kérek, hogy oly ritkán irok önöknek a harctérről, — ugyan gondolkodnom kell, hogy egyáltalában irtam-e már egyszer is, — nem tudom, de ha irtani, úgy csak lapot s már régen; igazán szeretném, ha már elmondani nem lehet, leírni eddigi élményeimet, de sajnos ezt a harctérről nem lehet. Igazán csak itt tudja meg az ember, mit jelent szeretni, örülni, szenvedni, pihenni. Szeretni: ez a honvágy, mely nem ritkán lobban föl szívünkben. Örülni: ha a rohamoknál minél több muszkába vághatjuk rozsdás s már-már kopott bajonettieir.ket s minél több muszka holttestén gázolhatunk keresztül! Szenvedni: — — — —------P ihenni: ha az ember két havi erős ütközetek után, hogy a kimerülés már-már a legnagyobb fokot éri el, megpihen... így történt ez július 5-én, fel lettünk váltva a tűz- vonalból s vissza mentünk a front mögé 13 ig, tehát 8 nap. Igazán ez a legszebb epizódja a harctéri életnek, de sajnos ilyenkor oly gyorsan múlnak a napok, hogy észre sem veszi az ember. Tehát most újult erővel folytatjuk hivatásunkat. Azt hiszem arról szereztek tudomást, hogy a június 22-ki muszka rohamnál a lajosiak, akik velem jöttek, fogságba kerültek a Hudvágner kivételével, t. i. ő volt az egyedüli, aki elszántsággal és hidegvérrel engem födözött és segített a haláltmegvető, vakmerő vállalkozásomban, amiért én megkaptam a II. oszt. ezüst vitézségi érmet. Nagyon sajnálom, hogy Hudvágner nem lett kitüntetve, de gondoskodtam róla, hogy elő legyen léptetve őrvezetőnek, ami meg is történt. Úgyszintén én is megkaptam az őrmesteri rangot. Ami ezt a vidéket illeti, nagyon szép, hasonlít Magyarországhoz. Van mindenféle gabonanemű, épp úgy, mint nálunk, csak tengeri nincs — s van több kaszáló, úgyszintén igen szép erdők. . . csak erre a muszka határ felé kissé homokos s úgy hallom, minél feljebb, annál jobban. Vizek is jók, utak is jók, amik megkönnyítik a hadműveleteket, amenyi- ben a trén és tüzérség könnyen mozog. Tehát mindebből érthető, hogy mi jól vagyunk. Pali lovász, a Jóska századparancsnok. Hát maguk hogy birkóznak a sok munkával ? vannak-e aratók ? Azt hiszem, mire levelem hazaérkezik, vége az aratásnak. Itt ugyan tekintettel arra, hogy igen északra esik, csak tán három hét múlva lehet aratni, még itt zöld rozsot etetnek a lovainknak. Számtalanszor üdvözölve mindnyájukat, kedves szülőket s az egész rokonságot szerető öccse, Czéh őrmester. Kelt Födeles, 1915. július 15. A láthatatlan kéz. Elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Második fejezet. A történet szereplői. Az alsó ház — pontosan olyan, mint a felső — a fiatalabbik testvéré, Farkas Tamásé. Leány helyett pelyhes állu legény pöndörög az udvar végén s amúgy foghegyről dobálja a szavakat kocsisnak, béresgyereknek, napszámba kaszáló szegény embernek. Semmit se tanult (megbukott a gimnázium negyedik osztályában) de mindent tud. Egy kicsit orrhangon beszél és mindig úgy tesz-vesz a ház körül, mintha keztyübe lenne bujtatva a keze. Szerfölött büszke, más szegény halandóval alighogy szóba áll. A fiatal András úr, — mondják otthon. A mindígásitó gróf, ahogy a faluban csúfolják, mivelhogy az orra cimpája félivesre szaladt s mindig olyan, mintha ásitoznék. Farkas Tamás és a felesége csak annyiban számítottak a családban, amennyiben a fiú szülei voltak. Egyébként elfelejtettek önállóan élni és gondolkodni. Egészen Andrásért éltek, egyébként meg a gyűlölködő Gergely hatása alatt álltak. Ha nagy- néha valami melegebb érzéshullám végigrezgett szivükön s egy-egy gyors mulásu pillanatban megvilágosodott előttük, hogy mégis csak máskép kellene élni, elég volt a Gergely úr szikár alakjának megjelenése s egyszerre elpárolgott szemükből minden felbuzdulás. — Gondolod Gergely ?... Biztos vagy benne, Gergely ?... szokták mondani. A két cserépzsindelyes közt kis vityilló alázatoskodik. Düledező, roElmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 39 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.
