Harangszó, 1915-1916
1916-02-20 / 32. szám
26Ö. tétünk, de mielőtt e hősök a temetőbe csendes pihenésre tértek, előbb megvédték drága honunk határait, előbb messze idegen földre kergették az ellenséget, előbb kivették részüket három király száműzetéséből és négy ország meghódításából. Az egyesek gyászruhájából az egész nemzet számára győzelmi lobogó lett! Amikor azonban a csudálatra méltó eredményeket látjuk, ne felejtsünk el afelett is gondolkozni, hogy a sok áldozat jutalmaképen ki adta nemzetünknek a dicsőséges diadalmat. A kérdésben benne van a felelet is: a sok áldozat, a sok vérhullás, a sok hősi halál adta kezünkbe a diadal pálmáját. Ámde mikor erre gondolunk és hálával adózunk az elhunyt hősök emlékének egyenként és külön-külön, akkor jusson eszünkbe az is, hogy ellenfeleinknek is vannak halottai, akik vérüket hullatták, akik hősi halált haltak, akik kétségbeesve küzdöttek, vannak temetőik ifjú hősök számára, nagyobb számban mint nekünk. Diadalról mégse beszélhetnek, győzelmet elérni mégse tudtak, mégis közülök soknak hazátlanná lett édesanyja, hitvese, gyermeke. Tehát a győzelmet nem csupán a hősi elszántság, a hős akarat, a sok szenvedés vívta ki, hanem adta azt nekünk a seregek hatalmas Ura. Hogy győzelem kisérte eddig fegyvereinket, azt jelenti: „mind eddig segítségül volt nekünk az Úri“ Hőseink ott a harcmezőn tudják, hogy még korántsincs befejezve a nagy munka; tudják hogyha a végső diadalt is ki akarják vívni, még nem szabad ölbe tenni kezüket, lábhoz tenni fegyvereiket. Tudják, hogy ki kell tartaniok a lövészárokban hidegben melegben, jégben, fagyban, csak úgy nem lesz eddigi szenvedésük hiába való. De tudjuk-e mindnyájan ilyen bizonysággal, ilyen világosan, hogy könyörgésünknek, buzgó imádságunknak sem szabad szünetelni a seregek hatalmas Ura előtt, hogy továbbra is legyen velünk és vezérelje a mi lépéseinket ? Kitartunk-e az imádkozásban, az alázatos könyörgésben, hogy küzdjön értünk hős bajnokunk kit Isten küldött nekünk ? A háború elején a mi oldalunkon mindenki ott találta meg méltó helyét a kegyelem zsámolya előtt, ott találkozott a németek hatalmas uralkodójának és a mi leggyengébb közvitézünknek imája az itthon maradott aggok, hitvesek, gyermekek imájával, HARANGSZŐ. 1916. február 20. amint szünet nélkül zörgettünk a kegyelem ajtaján, Istentől kérve az áldást, segedelmet. A segedelem nem maradt el. Hogy nem maradt el, azt világosan hirdetik a Kárpátok, amelyek eltemették az orosz cárnak megfojtásunkra küldött bisera hadát, hirdetik az Isonzó vértől pirosló habjai, amelyek Veres tengerré lettek a hitszegő olaszok számára, hirdetik a szerb halmok, amelyek saját fiaiknak temetőivé lettek. Talán ezek a hatalmas eredmények tettek bennünket elbizakodottakká ? Mivel ennyire jutottunk, most már azt hisszük Isten segedelmére nincs olyan nagy szükségünk ? Mert országszerte mintha alább hagyott volna a lélekben való tusakodás, a seregek Urától való alázatos segítség kérés. Mintha jobban magukra maradtak volna ez idő szerint hős katonáink, mint a háború előző részében. Akkor velük küzdött lélekben, imádságban az egész nemzet apraja, nagyja; ma sokan vannak, akik már elégnek találjak a lélekben való küzdést, mintegy meghidegült az ember lelke 1 Mindeddig segítségül volt nekünk az Úr, azért kisérte siker fegyvereinket ! Ne felejtsük el, ezután is úgy szegődik hozzánk a diadal, ha velünk lesz az Úr 1 Amikor tehát azt mondjuk derék hőseinknek: tartsatok ki mindvégig hősiesen, bizalommal, akkor mondjuk magunknak is: tartsunk ki mindvégig alázattal, bizalommal a könyörgésben, hogy az Úr megsegítsen minket! Á moszczanicai major lakói. Irta : Zsirai József zászlós. Harctér, 1916. január. Hóvihar tombol a wolhyniai mocsarak felett. Offenzivát intéz az is ellenünk. Megterhelt felhőfoszlányokat hajt, kerget a szél és azok félénken menekülnek békésebb országok felé. Lenge uszályaik mögül ki kivillan a hold ezüstös korongja s úgy látszik, mintha kikacagná, ott lenn, a mocsárban élet-halálharcot vivő embereket. Legutóbb október 9 én, szomorú őszi reggelen mértük össze fegyvereinket. .. — Kora reggel játszadozva bujkáltak a felkelő nap sugarai az erdő fáinak sárguló lombsátrai között. Csendesen ébredt a tábor. Különös nyomottság uralkodott a lelkeken. Az előző esti szakadatlan ágyuböm- bölés, fegyverropogás okozta hatások uralkodtak az idegeken. Mindenki várt valamit. Tisztult a láthatár. Az erdő szé- léről, hol hosszú rajvonalunk húzódott, kíváncsian néztük a szemben fekvő dombot. Lábánál épült m... i major körvonalai csak a hatszoros messzelátón keresztül kezdtek kibontakozni. Harminc-negyven érctorok ordított fel mögöttünk, az erdő mélyén. Megkezdődött a tüzérségi előkészítés. — Az első zászlóalj gyönyörűen szőkéit előre egy hatalmas terjedelmű síkon. A muszka tüzérség gyors tempóban ,, kilőtt salvékkal próbálta őket visszatartani. Egy-kettő elmaradt közülök. A többi rohant előre gránát és srap- nel-tüzön keresztül. — Megindultunk mi is Szívszorongva vártuk, hogy mikor csapnak le közénk a fejünk fölött haláltáncot járó, búgó, sistergő istennyilak. Dombról le, dombra fel, mint rohanó ár hullámzott támadó vonalunk. Három géppuska fészkét védő sasként öltögette lángnyelvét s szórta, ontotta reánk az ólom esőt. Mintha tele lett volna a levegő sziszegő kígyókkal, mintha száz, meg száz ostort pattogattak volna a fejünk körül oly remesen hatott a süvítő dum-dumok hangzavara. Egyikünk ' sem volt tisztában a veszély nagyságával ; senki sem gondolt a halálra. Nem láttuk, mint hullanak el oldalunkról kedves bajtársaink, nem hallottuk, mint kiáltanak segítségért sebesültjeink. Lelkünk olyan volt, mint egy reflektor. Ott a távolban, a major körül látott csak világosan. Látta, mint ingott meg a muszkák vonala, mint sietett segítségére a tartalék. Hirtelen felélénkült a ropogás. Majd, mintha elvágták volna, megszakadt s helyette egekig hatóan felhangzott a rajta, rajta. Szegény muszkáink ki sem merték dugni a fejüket; száz, meg száz fehér kendő lobogott már a magasban. Halálos ellenségünk kiszaladt elénk s mosolyogva, barátságosan, kezetnyujtva állt meg leeresztett szuronyaink előtt. Sorakoztattuk őket. Már el is tűntek a domnok közt. 112 ről adott nyugtát századparancsnokunk. Mienk volt a major 1 Mindkét tüzérség ide irányította gyilkos tüzét. A sajátunk azért, mert még nem értesült a győzelemről; az ellenség pedig azért, mert nagyon is értesült róla. Felzúgott mégegyszer a puskaropogás. Üldöztük a menekülőket. Bakáink úgy lőtték őket, mintha körvadászaton passzióznának. Kimerültén vánszorogtak fel a második védelmi vonalba, vissza visszanéztek,
