Harangszó, 1915-1916
1916-02-20 / 32. szám
1916. február 20 HARANGSZÓ. 251. elszántan várták a golyót, amely megszabadítja őket a kancsukától, a rengeteg szenvedéstől. Amire ismét alkony borult a csatatérre, teljesen elhalt a harcizaj. Túl a dombon fájdalmasan vakkantott egy- egy acélszörny, mint egy vérengző ordas, amint vissza-visszapillant a koncra, amely mellől a magyar bakák szuronya elkergette. — Az éj sötét leple alatt bejártuk a lezajlott harc szinterét, a gazdát cserélt majort. Puska, töltény, csizma, ruha, kleba akadt bőven. A major tiszti-lakásának egyik szobájában egy öreg anyókát is találtunk. Szép kis hadizsákmány ! Mozdulatlanul, félaléltan félőrülten feküdt az ágyában. Észre sem vett bennünk, amint durván belöktük szobája ajtaját. A vérengzésből felzaklatott idegeink ismét szivünk kormányzása alá kerültek. Tiszteletteljesen, majdnem bocsánatot kérve, lábujjhegyen húzódtunk vissza. Mintha egy kijózanító szél csapott volna arcunkba ; hirtelen átrezgett szivünkön, hogy itt szentélyt romboltunk le, hogy egymást szerető sziveket kergettünk széjjel, hogy boldogság helyébe a poklok minden szenvedését zúdítottuk erre a kis otthonra, erre a kis fészekre, amely mellett csak egy ráncosképű anyóka tartott ki, készen arra, hogy valamelyik gránát a szive minden érzésével, lelke minden gondolatával összenőtt kis háznak romjai alá temetheti. A napokban nagy családi fényképet mutatott az egyik bakám. Méglepődve láttam rajta a nagyanyót, az ősz nagyapót, unokáival, gyermekeivel. Amikor délnyugatról fekete felhőket hozott a szél, amikor suttogni kezdték, hogy közelednek a magyarszkik jól célzó puskáikkal, éles szuronyaikkal, hatalmas ágyúikkal, kegyelmet még gyermekeknek, asszonyoknak sem adó szívükkel, akkor a fiatalok elszálltak beljebb az ország közepe felé, ahova nem hallatszott el a morajló ágyuszó, hol nem villant gyilkolásra az ellenség szuronya. Az öregek nem hallották a morajt, nem látták a villogó szuronyt, a közeledő vihart, lelkűk előtt csak az ősi fészkük árván hagyott falai, fái, virágai, ős apák, anyák emlékei, ha- I gyományai világosodtak meg. Már annyira idenőttek, hogy még a biztos haláltól való megszabadulás sem bírta menekülésre őket. Az alatt a rög alatt akartak pihenni, amelyik táplálta őket. Azok alá a romok alá akartak temetkezni, amelyik egész életükön keresztül védőjük volt. Az ősz nagyapó beállt a majort védő muszkák közé. Fegyverrel szuronnyal kelt otthonának védelmére. Amikor rajta, rajtára nyílott a támadók ajaka s megtörte az ellenállást, akkor egy fekete ruhás civilt láttam kiugrani az árokból, s szaladt eszeveszetten hátra, keresztül a majoron, föl a dombra. Az öreg volt. Újra akart harcolni, abban a reményben, hogy még visszaszerezheti az elvesztett otthont. Ezúttal tévedett. Honvédek vették el tőle akik helytállnak az utolsóig, de az elvett földet visz- sza nem adják. Az öreg elmenekült, hogy újra harcoljon, az asszony itt maradt, hogy meghaljon. Ágyára feküdt, s várt. A támadás alatt földrengető zuhanással csapkodtak le a nehéz ágyuk gránátjai. A kis ház minden téglája, deszkája remegett a nagy légnyomás miatt. Ördögi táncát járta a végzet. A pajták mind a levegőbe röpültek, a két istálló hatalmas lánggal égett. A srapnellek vakon csapódtak a ház falának, a puskagolyók úgy kopogtak rajta, mintha ezer kalapáccsal verték volna. Egy öreg asszony idegei ekkora izgalmat nem bírhattak ki. Csoda, hogy teljesen meg nem őrült! Építjük a védelmiállást. Sok deszkára, fára, téglára van szükségünk. A major maradványai csábítóan fel- kinálkoznak. Bakáim felkutatják minden rejtett zúgát. Elcipelnek minden elcipelhetőt: a savanyú uborkától kezdve a gyönyörű tükörig. Felcico- mázzák fedezékeiket, tálakat, evőeszközöket, szentképeket, fényképeket aggatnak a homoktalra; otthoniassá teszik sárfészküket. Kutatás közben találják meg a nagyanyót is. Lábra- állítják; be-bejárnak hozzá, fát vágnak neki. Kora reggel már égnek a tábortüzek a lövészárokban. Főzik a krumplit. Mint a gyerekek, úgy örülnek a párolgó eledelnek. Javában tré- cselünk, amikor a mindig jókedvű, mindenre viccet mondani tudó Rei- chard, lekapja a tűzről a fazék krumplit s megindul vele a major felé. Hová viszi öreg ? — kérdezzük elcsodálkozva. A majorba. Kinek, minek? A nagymamának. Nem tud szegény járni, hát, hogy éhen ne haljon. Napokon keresztül etették, becézték ápolták... mintha édes anyjuk lett volna. Egy szép, csendes éjjei eljöttek érte a sanitécek s hátravitték az orvos mellé, aki elküldte őt valamelyik magyarországi kórházba. Amikorra leesett a hó, eltűnt a major is. Tégláiból kályhákat építettünk, gerendáiból fedezékeket. Két eke roncsai borulnak csak a fehér szemfedőre s hirdetik az elmúlt világ elszállt emlékeit. Bizalom. Éltünk hajóját szélvész támadja Oly sok most a hajótörött; Ez aggódik... az sírva mondja: „Az enyém már elköltözött!“ „Mikor éltünket szélvész hányja, Mit tenne nélküled szivünk?“ Ha sújt, vérez a sors csapása, Hozzád tekintünk Istenünk. Te rendelkezel hatalommal, Magad vagy az örök jóság. Ki hozzád tér búval, bajjal, Megindítja jóságos orcád. Hányja bár szélvész éltünk hajóját, Mi nem kiáltjuk: „Uram, elveszünk!“ Szivünk reád veti minden gondját S bízva valjuk: „ Él s velünk Istenünk!“ RÓNAY B. GYULA. A híres negyvenkettes. Ki ne hallott volna a háború csodájáról, a híres negyvenkettes ágyúról? Mindenki tudja, hogy a legnagyobb meglepetést és rémületet keltette, mikor megdördült s borzalmas erejével megsemmisített minden acélfalat, minden vár-erődítményt. Használták is emberül. A belga várakkal Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székhazában.) 65 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áraforgalommal.
