Harangszó, 1915-1916

1916-01-23 / 28. szám

224. HARANGSZŐ. 19lé. január 23 Itthonról. i Rokkantak alkalmazása. A magyar kir. posta 300 rokkant katonát postaszolgálatra képeztet ki. Ez a szám később természetesen tetemesen emelkedni fog. A szerbiai magyar és osztrák hadi­foglyok Marseilleben. A Sinai gőzös Sza- lonikiből Marseillebe érkezett. A hajó 15.000 osztrák és magyar hadifoglyot hozott, kik Szerbiában kerültek fogságba. Az ország dolgáról. A képviselőház ülésén folytatták és be­fejezték a Pénzintézeti Központra vonatkozó tárgyalásokat. A kormány és az ellenzék meg­egyezése szerint visszaküldték a bizottsághoz, amely megfelelő módosításokkal fogja ellátni. Azután tárgyalták és elfogadták az iszlám val­lásról szóló törvénylavaslatot. Nagy érdeklő­dést keltett Polónyi Géza egy felszólalása Konrád vezérkari főnök nyilatkozatáról. Szmre- csányi György képviselő hosszú, adatokkal támogatott beszédben arról szólott, hogy a meghódított országokban mellőzik a magyart. A nagyvilágból. Angliában hosszas zavargás után elfo­gadta a parlament a kötelező honvédelmet. Az angolok persze megijedtek attól, hogy most már nemcsak francia, orosz, belga, szerb, olasz vérrel védik hazájukat, hanem még saját ma­guknak is fegyvert kell fogniok, hat tömege­sen nősülnek, mert a törvény csak a legény­emberek besorozásáról szól. A kormány azon­ban csak a régebben kötött házasságokat ismeri el felmentésképpen. Robbanás egy amerikai puskapor­gyárban. A Dupont-íéle pusaapor-gyárban Carnevspointban robbanás történt, amely hat munkást megölt és sokat megsebesített. A gyárban 15.000 munkás dolgozott éjjel nap­pal füst nélkül való puskapor és pikrinsav előállításán A robbanás okát nem lehetett megállapítani. Európa-amerikai utasforgalom. A le­folyt év első tizenegy hónapjában Európa és az Egyesült-Államok között, mind a két irány­ban, 1,395.985 utassal kevesebbet szállították, mint az előző esztendő megfelelő időszakában. 1915 (1914) január-november hónapokban az az utasforgalom a következő volt: Az Egyesült-Államok felé: I. osztály . 18.947 (88 631) IL , . 63.623 (223.732) III. . . 114.167 (620.540) Az apadás 1914 gyei szemben tehát 746.166 Európa felé: I. osztály . 17.164 (82.023) II. , . 43.643 (116 484) III. . 224.365 (451.308) Vonat-rablás Amerikában. Myles, chi- huchuai angol konzul az itteni konzulnak azt táviratozta. hogy mexikói rablók ’7 személyt, mint hiszik, mind amerikai, Chihuchuatól nyu­gatra 15 mértföldnyire kihurcoltak a vonatból, majd valamennyit kiraboltak és agyonlőtték. Japánország Uj gőzösei. Japánország a háború ideje alatt 23 uj gőzöst állított be az Amerikával való kereskedelmi hajózás szol­gálatába. Most 46 japán gőzös közlekedik, úgy, hogy az amerikai lobogó úgyszólván ki­szorult Forradalmi sztrájk amerikai gyártele­pen. Oh o allam eg\ik kerületének, Mahonmg- nak alőhelyén, East-Youngstown városában for­radalmi sztrájk keletkezett. A külső városok­ban, valamint a környéken hatalmas acélgyá­rak működnek, amelyekben most természete­sen lövőszert qs egyéb hadianyagot gyártanak. Itt keletkezett a sztrájk, amely nyílt lázadássá vált. A sztrájkolok hat épületcsoportot fel­gyújtottak és kifosztottak. Három ember meg­halt, tizenkilenc megsebesült. A gyár-vezetőség fölgyujtotta a szomszédos városrészekbe vezető hidat, hogy a munkások forrongása oda is át ne terjedjen. A segítségül hivott csapatok csak másnap érkeztek meg. A munkások hatalmukba kerítettek 500 font puskaport, fölrobbantottak több épületet és már-már a lakások elpusztí­tásához fogtak. Közben azonban segítségül érkezett három ezred, amely megszállotta egész East Youngstownt, valamint a külső városokat is. A munkások közül, akik még másnap is zavarogtak, igen sokat letartóztattak. Az első napon okozott kárt összesen hat millió koro­nára becsülik. Az olaszok eddig hatvan táborno­kot csaptak el. A háború kitörése óta hat­van olasz tábornok vált meg a nyilvánosság számára ismeretlen okból az olasz hadseregtől. Bombamerénylet a japán miniszter- elnök ellen. Egy ember két bombát dobott Okuma miniszterelnök gépkocsijára. A minisz­terelnök sértetlen maradt. A Harangszó perselye. A HARANGSZÓ-nak kórházakba, se­besült és beteg katonák részére ingyenes küldésére eddig befolyt 799 22 korona. G. F. Tárnokréti 1 K, Jeszenczki Gyula ev. leik Csővár 2 K, Egyed Kálmán Bodorfa j 50 f, id. Szebik György Lébény 2 K. özv. Reizinger Jozsefné Lébeny 1 K, ifj. Németh Sándorné Lébény 2 K, Molnár Gábor Lébény 1 50 K, Pere Pál Lébény 2 K, Bolla Janosné Pápa 40 f, Ajkay István Répcelak 30 f. összesen: 811 92 K. Kárpáti falvak felépítésére befolyt: Ev. egyházközség Felsőőr 15 K, id. Hemri József Zalaistvánd Csügödi Mihály és neje Lukácsháza 10—10 K, Tomasek Istvánná Csütörtök, Vinkler Sándorné Ménfő, Borbély Sándorné Ménfő, Éder Pálné Ménfő, Balics Istvánná Ménfő, Vinkler Jánosné Ménfő 2—2 K, Szalai Mihályné Zalavég Horváth József Nagykapornak 1 — 1 K. Rokkant katonák részére befolyt: Csügödi Mihály és neje Lukacshiza 10 K, Ev. egyházközség Felsőőr 7 50 K, Kiss Dénes és neje Takácsi, özv. Szmilkó Jozsefné La- joskomárom 2—2 K. Vak katonák részére befolyt: Wande­rer Márton Lajoskomárom 10 K. Ev. egyház község Felsőőr 7'50 K, Tutcsmi Pál Szek- szárd. id. Tibola Istvánná Zalaistvánd 3—3 K, Szalai Mihályné Zalavég, Forintos Zsigmond Zalaistvánd 2—2 K. Ki tud róla? Pénzes József a 18. honv. gyal. ezr. 3. tábori század 1. szakasz őr­vezetője március 22 én állítólag orosz fogságba jutott. Aki tud róla, küldjön értesítést e címre: Pénzes Jozsefné, Kemeneshőgyész, Vasm. Egy ház asztaláról, egy katona zse­béből se hiányozzék ez a könyv: Utravaló az élet kenyeréből. Rövid áhitatosságokat, bibliai monda­tokat, énekverseket tartalmaz az esz­tendő minden napjára. A könyv ára VásZOQkíüttn I kor. 20 fill. Megrendelhető lapunk kiadóhivatalában Január 27-óre ezt olvassuk: Ne félj, mert megváltottalak; neve­den hívtalak téged, enyém vagy. Ezs. 43, 1. A te megváltott híved vagyok, én Istenem; add, hogy ez legyen az én vigasztalásom, de erősíts, hogy ezt bizonyítsa egesz életem is. Ha Isten velem van, ki lehet ellenem ? Ha ő az én oltalmam, nem ér veszedelem. Ha Krisztus én Megváltóm, ha Istenem szeret: ellenségim hadatól megvédnek engemet. (352,1.) Róm. 5, 1 —11. Tegyük ezt a könyvet min­den este asztalunkra! Küldjük a táborba! Pályázat. Abakonybánki ág. hitv. ev. egyházközség iskolájához helyettes tanítót keres. Pályázhatnak okleveles tanítók, tanítónők és nyugdíjasok. Fizetése havonként 80 korona. Mel­lékes 40 kor. (instrukció). Ha a róm. kath. vallasuak tanítását is vállalja, azoktól szintén 80 korona. Összesen 200 korona s két szoba, konyhából álló szabad lakás. Aki a kántori te­endőkben járatos, előnyben részesül. Az állást januar 16 án kell elfoglalni. Pályázati kervénvek alulírott iskola­széki elnökhöz Magyarszombathely küldendők. Molnár Ouula ev. lekész, isk. széki elnök. Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105.: Hol biblia a házban ninoa, Hiányzik ott a legfőbb kincs. Tanyát a sátán ütött ott, De Isten nem lel bajlékot. Jan. 23 vasárnap, Máthé 5, 21—26. „ 24. hétfő, „ 18, 15—20. * 25. kedd, „ 18, 21—35. „ 26. szerda, I. Mózes 50, 15—26. „ 27. csütört., Mathé 5, 43 — 48. „ 28. péntek, I. Sám 24, 1—13. „ 29. szombat, Ap. csel. 7, 54—59. Nyomatott Welliicb Béta villamüzemű könyvnyomdájában Szentgotthárdon.

Next

/
Thumbnails
Contents