Harangszó, 1915-1916

1916-01-30 / 29. szám

VI. évfolyam.

I9l6. január 30.

29-ik szám.

A háború tartama alatt megjelenik minden vasárnap.

Szerkeszti és kiadja KAPI BÉLA ev. lelkész.

Előfizetési ára 36 számra közvetlen küldéssel 2 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító.

VALLÁSOS NÉPLAP.

TARTALOM: Györik György: Lombhullás. (Vers.) — Az igazi emlék. — Csite Károly: A jó Isten kifolyamodta. (Elbeszélés.) Kapi Béla: A láthatatlan kéz. (Elbeszélés.) — Tanítók árváiért. — A szibériai fogolytáborokból. — A világháború eseményei. —

Ország-Világ. — A Harangszó perselye.

Lombhullás.

Beléfogózva a leggyöngébb szélbe, Forgolódva eszméletlenül ;

Hova mentek? Az ágról lelebbenve, Zizeregve, — vagy nesztelenül.

Hova szállótok? Miként a havazás.

Lelkem is ott jár mostan közöttetek, Édes ábrándokba veszetten.

Elnézem sápadt, vértelen szinetek,

A naptakaró őszi ködben. [hullás

Száz, meg száz tavasznál, szebb a lombHova mentek? És hol takarjátok be, Sápadt testetekkel a földet?

Itt közel-e, vagy messze idegenbe, Növesztitek jövőre a földet?

Hol virrasztótok mély tiszta magányban?

Szeretnék elmenni én is veletek. Gyönyörű szép halálotokba Mert érzem, hogy ottan már nem szenve- Ottan, öröm vegyül a dalba... [dek, Messze, messze az örök hazában.

Sóhajtó uszályu boldogtalanság,

Kiséri itt minden léptemet.

— Napról-napra busább, árvább lesz az Hova mentek? Holtszinü levelek I [ág... Sugártalan, ködös őszi délután,

Vágyom ; az eltűnt virágillat után.

GYÖRIK GYÖRGY.

Az igazi emlék.

Mivel örökítsük meg azok emlékét, kik a harctéren, hazánkért való nehéz küzdelemben, hősi halált haltak ?

Valahol láttam egy emlékképet. Magános fa áll a messze pusztán, ágai fáradtan hajolnak alá s szelíden ráborulnak egy elhagyott, fakeresztes sirhalomra. A fakereszten huszárcsákó, a sirhalmon kettétört huszárkard. A kartonlap felső részén babérkoszorús hely van készítve az elesett hős arcképe számára.

Ez a család emléke. Ilyen vagy olyan alakban elkészítteti minden család, felfüggeszti a falra, hogy szem előtt legyen, hogy mindenki láthassa azt a kedvest, kit már ezután úgy is csak képen láthatnak.

Az is bizonyos, hogy az egyes gyülekezetek és községek egyébként is gondoskodni fognak hőseink emlékének megörökítéséről. Talán nem is lesz község vagy gyülekezet széles Magyarországon, mely ne állítana emlékkövet, ne vésetne márvány emléktáblát hős fiainak emlékére. Biztosan rákerül erre az emlékre azok neve, kiket a hazaszeretet elvitt a

lövészárok mélyére, az öldöklő csata* tüzbe, tenger szenvedésbe, talán sebesülésbe, talán halálba. És ez nagyon helyesen lesz igy I Méltó dolog, hogy hőseink emléke megörökitessék s örök időkre hirdesse az utánunk következő nemzedéknek a hazaszeretet dicső példáit I

Dacára annak, hogy mindezt szépnek, jónak tartom, mégis nemcsak küíön-külön, hanem együttesen is elégtelennek tartom az ilyen emlék megörökítést. Úgy érzem, hogy az a szegény asszony találja meg az igazi emléket, ki összekuporgatott fillérjeit elviszi gyülekezetének szeretet-oltárára s kegyes, jótékony alapítvánnyal örökíti meg elhalt hősének nevét. Ez az igazi emlék. Nem hideg, nem múló, nem holt, hanem meleg, örökkévaló, élő és éltető. A szeretet könyvébe jegyzi annak emlékét, akit szeretett. Es az a néhány száz korona, amit a nemes célra felajánl, minden esztendőben dolgozik a szeretet szolgálatában. Kamataival könnyeket törölhetünk, sóhajtást némíthatunk. Esztendőről-esztendőre segíthetjük a háború rokkantjait, özvegyeit és árváit. És amikor ezt tesszük, ugyan-