Harangszó, 1915-1916

1916-01-23 / 28. szám

1916. január 23 HARANGSZÓ. 219 Az asszony szivéhez szorítja kezét, arca belesápad. A férfi odaérkezik. — Nincs nagy baj 1 Bal vállát érte a golyó 1 Az asszony keze megint összekul- csolódik. — Istenem, édes jó Istenem, —- mondogatja — mégis csak meg­hallgattad mindennapi imádságomat!.. A szobában Farkas Tamást is cser­ben hagyja az ereje. Lába reszket, megtántorodik, talán földre is zuhan ha hirtelen meg nem kapaszkodik az asztalba s a székre nem eresz­kedik. Szemhéjjá lassan kivörösödik, azután egvszer csak kibugyanik egy könnycsepp, utána még egy, még egy •.. Átnyúl az asszony keze után s gyöngéden megsimítja: — Látod anyja, a fiunk éli... Levelet irt 1... Csak mikor lecsöndesedtek, csak akkor kezdik az olvasást, amint kö­vetkezik : Édes jó Szüleim ! Kívánom a jó Istentől, hogy soraim jó egészségben s nagyobb boldogság­ban találják, mint a milyen nekem jutott osztályrészül. Nehogy azonban hasztalan aggodalmat okozzak, sietve megírom, hogy a jó Isten kegyelme megőrizett a sok veszedelem között ' s elég könnyű sebbel kerültem a kór­házba. Egy nekilódult ostoba orosz golyó éppen a bal vállamon szaladt keresztül. Azaz, dehogy is bolond golyó, inkább nagyon is okos, mert ha félarasszal lejebb szalad, bizony éppen a szívemen fut keresztül s ak­kor én is ott maradok sok hős baj­társaimmal együtt a havas mezőkön. Amúgy is kedves golyóbis a muszka golyóbis, olyan kis lyukat vágott a hegyes végével, hogy piros foltnyi helye is alig maradt. Egy kis ütést éreztem, azután már ki is szaladt belőlem. Ami azután következett, az már sokkal csúnyább volt. Éppen rohamra indultak a mieink, azaz már rohantak is, mikor mögénk vágott egy mérges, ellenséges gránát. Torony magasságra feltúrta a földet s ránk szórta térí­tőnek. Eh, dehogy is térítőnek, szem­fedőnek. Csak azt éreztem, hogy va­lami rettenetes erő földre dönt, tele- szór kövekkel, kopogó, fagyos gö­röngyei, azután ránehezedik a mel­lemre, mind jobban, mindig erősebben. Talán nem is földréteg az, hanem házakat tolnak fölém s rettenetes sziklákat görgetnek reám. Nagy kín­nal a számhoz feldolgoztam a keze­met. Egy kis férőhelyet szorítottam neki, hogy legalább valami kis leve­gőt szívhassak. Nem tudom, meddig feküdhettem a földréteg alatt. Erőm fogyott, lélegzetem kihagyott, valami rettenetes fáradság fogta el lelkemet. De olyan különös, világosan tudtam gondolkodni, majdnem azt mondhat­nám, hogy láttam a sötétségben. Ha­zagondoltam, magukra édes Szüleim, meg a Pejkó lovamra. Azután még sok minden egyéb is átfutott lelkemen, mintha iskolás koromtól kezdve újra átéltem volna mindent, — néhány pillanat alatt. Na, ez a halál, gon­doltam. Istenem! segíts, sóhajtottam, azután elveszítettem öntudatomat. Este volt, mikor magamhoz tértem, de akkor már a dekkungban feküdtem. Bajtársaimtól tudom, hogy csapatunk visszaszorította az oroszt, azután maga is visszahúzódott régi állásába. Sza- kaszvezetőnk számba vette az embe­reket. Hatan hiányoztunk. Nem en­gedett pihenni addig, míg meg nem keresték őket. Kettőt halva találtak a lövészárok előtt, hármat sebesülten szedtek össze egy nagy vízmosás partján. Engem hiába kerestek. Végre a szakaszvezetőm rám talált. Emlé­kezett a helyre, ahol utoljára látott s észrevette, hogy ott a föld össze­vissza van túrva. Ásni kezdett, s ad­dig ásott, mig végre megtalált. Azu­tán addig élesztgetett, míg magamhoz tértem. Mondják a többiek, hogy az oroszok észrevették a mozgolódást s oda lődöztek. De ő mindaddig nem nyugodott, míg ki nem kapart a nagy földomlásból s a saját testének fe­dezete alatt bevitt a fedezékbe. Nem ő mondta, a többiektől tudom, ő csak annyit mondott: — csakhogy kinyitottad a szemedet, AndrisI... Édes Szüleim, kegyelmetek is jól ismerik az én életmentőmet: Szabó János a neve. Otthon csak látásból ismerik, de mi a szive lelkét is meg­ismertük. Szakaszvezető, de úgy né­zünk rá, mintha kapitányunk lenne. Először szakaszvezetőm volt, azután jóbará'om lett. most meg életem meg­mentője. Bizony, ha ő nincs, meg ha szíve nem olyan, mint a milyen, ak­kor én soha többet nem látom meg szüleim arcát, meg szülőházam táját. Nem is csak azért Írtam meg mind­ezt, édes Szüleim, hogy tudomásuk legyen róla, hanem valami egyébért is. Kinn a harctéren, száz és ezer veszedelem között, nagy-nagy nyo­morúságokban, az ember sok régi dolgát elrösteli, elhagyja, eltemeti. Bi­zony itt nem kérdezik: nemes szár- mazásuak-e szüleid s azt se tudakol­ják : hány hold birtoka van az apád­nak? Olyan semmivé lesz vagyon, hiúság, származás, elbizakodottság. Itt az az első, akinek szíve, lelke a helyén van, aki bátran szembenéz az ellenséggel s bajtársi szeretettel van a pajtásához. Otthon a vállamon át néztem az özvegy Szabóné Jánosára, nem azért, hogy lássam, hanem csak­hogy lenézzem. Most meg büszke vagyok, ha barátjává fogad s meg­szorítja kezemet. És mindezt ott ta­nultam meg, édes szüleim, a rettene­tes harcmezőn, a vizes lövészárokban, golyó süvítés közt, az üres kenyeres­zsák és üres konzerv doboz mellett, ebben a nagyoknak való iskolában, mely borzalmasan megszorított, de azután meg is gazdagított. Higyjék el, így van, nincs nemes és paraszt, szegény és gazdag, hatalmas és te­hetetlen közt külömbség, csak ember van, csak ember!... Most itt fekszem egy galíciai város­kában. Ebben a fehér falú teremben béke időn gyerekeket tanítanak, most meg tizenhatan fekszünk benne. Van köztünk német, magyar, oláh. horvát. Beszélni nem tudunk, mégis megért­jük egymást. A szembelevő falon fakereszt függ, olyan jól esik arra tekinteni, mikor imádkozom, de anél­kül is, óh milyen egész szívvel tudok imádkozni. Higyjek el, most nagyon közel van hozzánk az Isten. A dolgunk rendben folyik. Van párnás, tiszta ágyunk, jó meleg ta­karónk. Tiszta tányérba hozzák az ételt s megkérdezik: elég volt-e? A pápaszemes orvos minden reggel végigjárja az ágyakat, megfogja ke­zünket s megtapintja az érverésünket. Sokszor úgy érzem, meg kell csókol­nom a kezét Nem is tudom, nem Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasz­tási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb ház­tartási és gazdasági cikkek a HANGYA bol­tokban kaphatók. A HANGYA italai hamisí­tatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik község­ben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és ér­tékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székhazában.) 61 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövet­kezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.

Next

/
Thumbnails
Contents