Harangszó, 1915-1916

1916-01-02 / 25. szám

1916 január 2.

HARANGSZÓ.

lelövik, mint teljesen veszendő, gyógyíthatatlan sebesült állatot.

— Ne, ne bántsák! — szólt Mihály gazduram nagy megindulással a vitéz urakhoz. — Inkább megveszem, visszaváltom szegény, szerencsétlen állatomat.

— Vigye, ha tudja, megkapja ingyen is. Annyi bizonyos, hogy nem messze vezeti, mert felfordul a szerencsétlen, — mondták neki.

Jó késő estére járt az idő, mikor befordult vele otthon az udvarra.

— Bolond gombát evett kend, hogy ilyen dögrováson állatot vett meg! — támadott rá örzse asszony.

— No, csak ne essél kétségbe, hisz nem adtam érte pénzt I Ingyen adták vissza szegény lovamat 1 — szólt a gazda a haragos menyecskéjére.

— Az már másl De mégis mit csinál ezzel a koldussá lett állattal! ? Hisz semmire sem használható, — kétségeskedett örzse asszony.

— Majd, ha jól kieszi magát használható lesz. Azt hiszem az a legnagyobb baja, hogy sokat koplalt szegény pára! — igyekezett a gazda a kedves hites párját megnyugtatni.

— De ki fizeti ki majd nekem annak az árát, amit fölél, ha mégsem lesz használható ? — szólt Örzse asszony aggodalommal.

— Biz senki más, mint a jó Isten 1 — mondta a gazda némi bosszúsággal.

— Csak ? I — kiáltott Örzse asz- szony, lángolva a hirtelen haragtól.

— Hát kell neked még a jó Istennél is jobb fizető? Ne busulj, neked is megfizet ő majd érdemed szerint 1

— Dejszen kendnek meg én fizetek az érdeme szerint, ha hiába megeteti a sok takarmányt ezzel a veszendő állattal 1

Mihály eleresztette most füle mellett a fenyegető szavakat, ellenben hűségesen, becézve gondozta a sebesült állatját. Biz a zabbal telt zsákok egyre ürültek és a szénaállományt is meglehetősen segítette a Sármány fogyasztani. A szerencsétlen állat oly mohón s oly sokat evett, mintha a két hónapi harctéri nélkülözéseket egy hét alatt akarta volna pótolni. Da különben hasztalan tartotta s gondozta oly szeretettel a gazdája, nem sokat fogott rajta a jó tartás.

Valószínű, hogy valami belső sérülést is szenvedhetett a harctéren.

Mihály gazdának harminchat évi házasági idején sok családi viharban volt része, de soha annyi haragos tekintettel és dísztelen szavakkal nem illette a kedves élete párját, mint most a sebesült, megrokkant lova tartásáért. Mihály azonban úgy tett, mintha szörnyű nagyot hallana, pedig örzse asszony nem kímélte a hangját, eléggé meghallották a harmadik szomszédba is.

Egy napon aztán, ugyanis mikor a hatodik zabos zsák is kiürült, oly csendes, szinte súttogó hangon szól örzse asszony a kedves hites társára, hogy valósággal megdöbbent a gazda. Erezte, hogy ez a szélcsend valami nagy vihar előjele.

— Ember! most már azt mondom, elég, teljesen elég ebből a tékozlásból 1 Több értéket megetet kend azzal a sintérnek való állattal, mint amennyi egy jó, használható lónak az ára. Most csak annyit mondok, hogy ha holnap is még az istállónkban lesz az az állat, fejszét fogok neki s agyon csapom. Megértette kend ? 1

Ezt már Mihály gazda is megértette s hogy a nagy vihart elkerülje, másnap kora reggel elindult a városba. Pár nappal azelőtti ottjártában ismerős sátoroscigányokat látott a város alatt letelepedni, gondolta odaadja nekik pár koronáért a lovat. Hadd éljen még a szegény pára. A cigányok úgy sem dolgoztatnak vele mást, minthogy további vándorlásuk alkalmával kordájukat huzatják vele.

Nem kellett a városig mennie, a hegyaljai domboldalon találkozott a cigány-karavánnal. Fölfelé a dombnak hajtott a kóbor népség, három kordéval s mindegyik kordó elé egy-egy ló roncs volt fogva. Szegény agyonzsarolt állatok végső erőfeszítéssel húzták-vontatták fölfelé a sok cigánynyal és cókmókjaikkal terhelt kordákat s megnyúlva roskadoztak a nagy teher és a kegyetlen ütlegek súlya alatt.

Kis Mihály gazduram nagy fejcsó- válással haladt el a cigánykaraván mellett s öntudatlanul tovább vezette lovát a város felé.

195,

Alig baktatott azonban tiz percig vörös sipkás, de egyébként civilruhás lóápolók nagy csapat sebesült lovat vezetnek vele szemben az országúton.

— No, öreg lóápoló testvér, hol maradt a kigyelmed huszársipkája ? — kérdezte tőle egy hetyke, vézna lóápoló legényke.

— Azt biz elküldtem, öcsém, a háborúba a huszár fiam fején, — mondta Mihály s az utszélre állott lovával, úgy nézte fájdalmas szívvel a sokat szenvedett, nyomorúságosán megviselt állatokat, mikor egy erősen sántító, szörnyű sovány ló szokatlan boldog nyerítéssel megállott mellette s fejét nyújtotta feléje.

— Nini, itt a másik lovam is, a Felhő, — kiáltott fel Mihály pillanatnyi öröm kitöréssel s megsimogatta a szegény állat fejét, önkénytelenül összehasonlította Sármánnyal s no lám, most látta mennyire kitelt az már a jó koszton.

Nem tudom, kivel és mimódon intézte Mihály gazda a dolgot, de szent igaz, hogy aznap estén már mind a két kedvenc lovával baktatott boldog lelki nyugalommal hazafelé.

Azonban amint feltűnt előtte távolból a falu tornya és a házak kéményei, lelki nyugalmának tiszta vizét megzavarta valami s a milyen mértékben közeledett hazafelé, oly mértékben fokozódott lelkében az aggodalom nyugtalanító hullámverése.

— Hej, szegény árva fejem! — sóhajtott fel magában. — Hetven év óta sok mosdatásban volt részed, a zápor számtalanszor megmosott már, hanem az igazi fergeteges, viharos mosdatás most vár még rád!

Bármily lassú baktatással vezette is lovait, harangozáskorra a saját kapuja elé ért, hol a fáradt Sármány boldogan nyerített be az ismerős udvarra, akárcsak csikó sorban lett volna még.

— Óh, édes jó Istenem, szabadíts meg a keserű pohártól! — fohászkodott Mihály gazda elszorult kebellel. Abban a pillanatban felnyílt előtte a kapu s Örzse asszony nagy örömujjongással ugrott elébe.

— Jöjjön, csak jöjjön, galambom apjuk I Itthon van, megjött a lelkem Jóska huszár fiam a háborúból, sebeElmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, fordnljanak a mozgalom kezdői tanácsért a

HANGYA

a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez

Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz.

(Saját székhazában.) 59

A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.