Harangszó, 1915-1916

1915-12-26 / 24. szám

190.

HARANGSZÓ.

1915. december 26.

Jaj, de búsak a harangok Szent karácsony este Hol az angyal, aki máskor A szenvedőt leste ?

— Ott zokog, sír messze földön,

Hol az apák vére Békességért kiált fel a Csillagtalan égre I Édes Jézus, ott a vér hull,

Itt a könnyek árja.

Úgy-e Te vagy a békének Égi nagy királya ?

Óh, ha leszállsz e nagy este,

Mást se hozz, mint békét;

Véres harcnak, gyűlöletnek Ez este vesd vegét I Hozd vissza a jó Apákat,

Óvd meg szép hazankat I

Óh, hallgasd meg, esdve kérünk,

A mi hő imánkat. Amen.

Mintha kicsiny ezüst-csengő csilingelne a szent ház falai közt, úgy száll a gyermekajak buzgó könyörgése. Szem nem marad szárazon s szív nem marad imádság mondás nélkül.

Ajándékosztás után boldogan szorítják arcukhoz a jó meleg ruhát, hasznos könyvet, irkát, téli sapkát. Ahogy kifelé mennek, egyszer csak megszólal egy szegény asszony:

— Kettőt elvádolnék a nyolc közül a szent ünnepre, tisztelendő uram.

— Én is egyet I...

— Én is kettőt kérek!...

Harmincat is szétoszthattak volna,

annyi volt a vállalkozó. A templomajtóban visszamarad Farkas Tamás. Csöndesen súgja a lelkésznek, még a mellette állók se igen hallhatják:

— Lakatosék gyerekeit én viszem magammal, ma este is, holnapra, hol- naputánra is 1... Ki tudja: szegény fiamon kicsoda könyörül egy darabka kenyérrel!...

Alkonyatszálltakor kigyulladnak a karácsonyfa-gyertyák. A fehér függö- nyös ablakokon átvilágít a szelíd fény s a holdsugárban fürdő havas útra kihallatszik az ének: Krisztus Úrunk- nak áldott születésén!

Ahogy elmúlt Farkas Gergelyéknél az angyal járás, Ilonka kendőt terít vállára, azután siet Farkas Tam ásókhoz. De útközben beszalad Szabó Jánosnéhoz s egy nagy meleg kendőt tesz eléje az asztalra.

— Magának hozta a kis Jézus, édesanyám ! Szaladok tovább Tamás bácsiékhoz, de holnap ebéd után, mikor apa alszik, hosszabb időre jövök.

— Köszönöm, galambom-lányom! Áldjon meg az Isten a jó szívedért. Csak siess, nehogy megint kikapj miattam 1...

— Megszoktam már anyám, — válaszol szomorúan Ilonka s szeméből komoly fájdalom látszik, — meg azután, se baj, azért én mégis átjövök.

Megöleli, megcsókolja szegény törékeny asszonyt, úgy siet tovább.

Farkas Tamáséknál éppen most végeznek az ünnepi vacsorával. A szépen terített asztalnál még ott ülnek az öregek, azután három kis gyerek, meg egy kopottas ruháju, halovány arcú asszony. Ilonka egyszerre a gyerekek közé telepedik. Olyan, mint a napsugár, minden mosolygósra válik, mihelyt közelébe kerül.

Farkas Gergely is átjön később. De ő már csak félrébb ül s ritkán szól közbe. A gyerekek a versmondással is végeztek. A kisebbik el is szundít az anyja ölén. Menni kell már I...

— No még egy éneket, búcsúzéra 1. . .

Megcsendül a régi ének : Mennyből jővén az angyalok I. ..

Mikor az eleven eszü Pista látja, hogy Farkas Gergely nem énekel, kikapja az anyja kezéből az énekeskönyvet, az úgy is fejből tudja s odaáll vele a nagyúr elé. Az utolsó verset már közös könyvből, együtt éneklik:

Nem marad el a győzelem,

Végül a tietek leszen.

Azért Istennek zengjetek Örök hálát, dicséretet.

E(csöndesedik minden. Lassankint sötétség borul a falura, csak még itt-ott világít az ablak a felhős éjszakába. A házőrző kutyák se ugatnak, azok is meleg helyet kaptak a tűzhely mellett. Ha lépés csikorog végig a havas úton, csöndesen szól emberéhez az asszony: — nézd meg, apja, hátha valami hajléktalan vándor, ne találjon bezárt ajtót karácsony szombatján.

Mikor azután minden hallgat és minden csöndes, akkor azután nesztelen suhanással fehér szárnyú angyalok járnak házról-házra. Megállnak az ágyaknál s ráhajolnak az alvókra. Ráhajolnak az alvókra s megérintik az emberek szívét. Megérintik az emberek szívét, azután tovasuhannak, halkan, csöndesen. Csillag mutatja az utat, amelyen mentek.

(Folytatjuk.)

Karácsonykor.

Bánatosan énekli szánk, „Boldog örömnap derült ránk.“ De mig lelkünk zengve vigad, Könny öntözi orcáinkat.

Jézusunk, ki földre szálltál Jelenj meg a bánkódóknál,

Születésed szent öröme Hintsen fényt a sötét földre.

Véres földnek sötét egén, Tündökölj mint édes remény, Hogy a béke szivárványa Kiragyog majd nem sokára.

Jó Istenünk, nyújtsd ki kezed, fldd meg miért szivünk eped, Hogy örvendve zenghesse szánk: „Boldog örömnap derült ránk.“ MADÁR MÁTYÁS.

Hangok Amerikából.

Egy levelet közlünk olvasóinkkal, melyet lehetetlen mély meghatottság nélkül olvasni. Hangokat hoz magával messze Amerikából. Leselkedő búvárhajók, szájukat tátogató ágyuk között surrant át ellenséges országok között, s hírül hozza az itthonlevők- nek, hogy az idegenbe szakadt testvéreink velünk éreznek. Nem jöhetnek haza, nem vehetnek részt ebben a rettenetes élet-halál harcban, de szívük értünk remeg, ajkuk értünk imádkozik, karjuk értünk dolgozik.

Az az idegen világ külsejükön változtathat egyet-mást. Különös szabású dolmányt vethet a testükre, furcsán hangzó szót az ajkukra, — de szívük érzelmein nem változtat semmitse. Magyarok maradnak. Hazájukért dobog becsületes szívük. Verejtékező munkában is azokra gondolnak, kiknek férje, apja harcmezőn fejezte be életét. Keserves keresményükből ösz- szegyűjtögetik a koronákat s haza küldik, hogy kisebb legyen az özvegy gondja, biztosabb az árva jövendője. De forró szívvel szeretik evangélikus egyházunkat és gyülekezetüket is. Eszükbe jut, hogy hegy-völgyes falújuk nagy tervezgetésben él, uj templomot akar építeni. Nem lehet, hogy az ő fillérjük hiányozzék abból a szent falból, abból a toronyból, s az élet múlását hirdető órából. Újra adakoznak, kuporgatnak, lemondanak s elküldik a maguk adományát az alsó- maráci ev. templomra.

íme, a lévé1, mit nem lehet lelki megindulás nélkül olvasni :

South Bethlehem, 1915. nov. 11.

Nagytiszteletü Lelkész Url Miután oly messze estünk egymástól, hogy élő szóval nem közülhetjük érzelmeinket s bánt bennünk az a szívbéli gyötrelem, hogy most, amidőn a mi édes hazánk a legnagyobb bajban van, mi távollévő