Harangszó, 1915-1916

1915-12-26 / 24. szám

190. HARANGSZÓ. 1915. december 26. Jaj, de búsak a harangok Szent karácsony este Hol az angyal, aki máskor A szenvedőt leste ? — Ott zokog, sír messze földön, Hol az apák vére Békességért kiált fel a Csillagtalan égre I Édes Jézus, ott a vér hull, Itt a könnyek árja. Úgy-e Te vagy a békének Égi nagy királya ? Óh, ha leszállsz e nagy este, Mást se hozz, mint békét; Véres harcnak, gyűlöletnek Ez este vesd vegét I Hozd vissza a jó Apákat, Óvd meg szép hazankat I Óh, hallgasd meg, esdve kérünk, A mi hő imánkat. Amen. Mintha kicsiny ezüst-csengő csilin­gelne a szent ház falai közt, úgy száll a gyermekajak buzgó könyör­gése. Szem nem marad szárazon s szív nem marad imádság mondás nélkül. Ajándékosztás után boldogan szo­rítják arcukhoz a jó meleg ruhát, hasznos könyvet, irkát, téli sapkát. Ahogy kifelé mennek, egyszer csak megszólal egy szegény asszony: — Kettőt elvádolnék a nyolc közül a szent ünnepre, tisztelendő uram. — Én is egyet I... — Én is kettőt kérek!... Harmincat is szétoszthattak volna, annyi volt a vállalkozó. A templom­ajtóban visszamarad Farkas Tamás. Csöndesen súgja a lelkésznek, még a mellette állók se igen hallhatják: — Lakatosék gyerekeit én viszem magammal, ma este is, holnapra, hol- naputánra is 1... Ki tudja: szegény fiamon kicsoda könyörül egy darabka kenyérrel!... Alkonyatszálltakor kigyulladnak a karácsonyfa-gyertyák. A fehér függö- nyös ablakokon átvilágít a szelíd fény s a holdsugárban fürdő havas útra kihallatszik az ének: Krisztus Úrunk- nak áldott születésén! Ahogy elmúlt Farkas Gergelyéknél az angyal járás, Ilonka kendőt terít vállára, azután siet Farkas Tam ásók­hoz. De útközben beszalad Szabó Jánosnéhoz s egy nagy meleg kendőt tesz eléje az asztalra. — Magának hozta a kis Jézus, édesanyám ! Szaladok tovább Tamás bácsiékhoz, de holnap ebéd után, mi­kor apa alszik, hosszabb időre jövök. — Köszönöm, galambom-lányom! Áldjon meg az Isten a jó szívedért. Csak siess, nehogy megint kikapj miattam 1... — Megszoktam már anyám, — válaszol szomorúan Ilonka s szemé­ből komoly fájdalom látszik, — meg azután, se baj, azért én mégis átjövök. Megöleli, megcsókolja szegény tö­rékeny asszonyt, úgy siet tovább. Farkas Tamáséknál éppen most végeznek az ünnepi vacsorával. A szépen terített asztalnál még ott ül­nek az öregek, azután három kis gyerek, meg egy kopottas ruháju, halovány arcú asszony. Ilonka egy­szerre a gyerekek közé telepedik. Olyan, mint a napsugár, minden mo­solygósra válik, mihelyt közelébe kerül. Farkas Gergely is átjön később. De ő már csak félrébb ül s ritkán szól közbe. A gyerekek a versmon­dással is végeztek. A kisebbik el is szundít az anyja ölén. Menni kell már I... — No még egy éneket, búcsú­zéra 1. . . Megcsendül a régi ének : Mennyből jővén az angyalok I. .. Mikor az eleven eszü Pista látja, hogy Farkas Gergely nem énekel, kikapja az anyja kezéből az énekes­könyvet, az úgy is fejből tudja s odaáll vele a nagyúr elé. Az utolsó verset már közös könyvből, együtt éneklik: Nem marad el a győzelem, Végül a tietek leszen. Azért Istennek zengjetek Örök hálát, dicséretet. E(csöndesedik minden. Lassankint sötétség borul a falura, csak még itt-ott világít az ablak a felhős éjsza­kába. A házőrző kutyák se ugatnak, azok is meleg helyet kaptak a tűzhely mellett. Ha lépés csikorog végig a havas úton, csöndesen szól emberé­hez az asszony: — nézd meg, apja, hátha valami hajléktalan vándor, ne találjon bezárt ajtót karácsony szom­batján. Mikor azután minden hallgat és minden csöndes, akkor azután nesz­telen suhanással fehér szárnyú an­gyalok járnak házról-házra. Megállnak az ágyaknál s ráhajolnak az alvókra. Ráhajolnak az alvókra s megérintik az emberek szívét. Megérintik az em­berek szívét, azután tovasuhannak, halkan, csöndesen. Csillag mutatja az utat, amelyen mentek. (Folytatjuk.) Karácsonykor. Bánatosan énekli szánk, „Boldog örömnap derült ránk.“ De mig lelkünk zengve vigad, Könny öntözi orcáinkat. Jézusunk, ki földre szálltál Jelenj meg a bánkódóknál, Születésed szent öröme Hintsen fényt a sötét földre. Véres földnek sötét egén, Tündökölj mint édes remény, Hogy a béke szivárványa Kiragyog majd nem sokára. Jó Istenünk, nyújtsd ki kezed, fldd meg miért szivünk eped, Hogy örvendve zenghesse szánk: „Boldog örömnap derült ránk.“ MADÁR MÁTYÁS. Hangok Amerikából. Egy levelet közlünk olvasóinkkal, melyet lehetetlen mély meghatottság nélkül olvasni. Hangokat hoz magá­val messze Amerikából. Leselkedő búvárhajók, szájukat tátogató ágyuk között surrant át ellenséges országok között, s hírül hozza az itthonlevők- nek, hogy az idegenbe szakadt test­véreink velünk éreznek. Nem jöhet­nek haza, nem vehetnek részt ebben a rettenetes élet-halál harcban, de szívük értünk remeg, ajkuk értünk imádkozik, karjuk értünk dolgozik. Az az idegen világ külsejükön vál­toztathat egyet-mást. Különös szabású dolmányt vethet a testükre, furcsán hangzó szót az ajkukra, — de szívük érzelmein nem változtat semmitse. Magyarok maradnak. Hazájukért do­bog becsületes szívük. Verejtékező munkában is azokra gondolnak, kik­nek férje, apja harcmezőn fejezte be életét. Keserves keresményükből ösz- szegyűjtögetik a koronákat s haza küldik, hogy kisebb legyen az özvegy gondja, biztosabb az árva jövendője. De forró szívvel szeretik evangélikus egyházunkat és gyülekezetüket is. Eszükbe jut, hogy hegy-völgyes falú­juk nagy tervezgetésben él, uj tem­plomot akar építeni. Nem lehet, hogy az ő fillérjük hiányozzék abból a szent falból, abból a toronyból, s az élet múlását hirdető órából. Újra ada­koznak, kuporgatnak, lemondanak s elküldik a maguk adományát az alsó- maráci ev. templomra. íme, a lévé1, mit nem lehet lelki megindulás nélkül olvasni : South Bethlehem, 1915. nov. 11. Nagytiszteletü Lelkész Url Miután oly messze estünk egy­mástól, hogy élő szóval nem közül­hetjük érzelmeinket s bánt bennünk az a szívbéli gyötrelem, hogy most, amidőn a mi édes hazánk a legna­gyobb bajban van, mi távollévő

Next

/
Thumbnails
Contents