Harangszó, 1915-1916
1915-12-26 / 24. szám
1915. december 26. HARANGSZÓ. 189 pirosságot lehel a hidegség, vékony kendőbe burkolt melléből folytottan csuklik a köhögés. — Nem neked való az, húgom, szól arra mentében öreg Nagy András, hagyd rá a szomszédokra. Szabóné egy percre feltámasztja a lapátot, azután csak úgy inkább magának, csöndesen mondja : — úri szomszéd rossz szomszéd 1... Nagy András jobbra bök a hüvelykujjával. — Hát a jövendőbeli ipám uram ? Szabóné hallgat egy pillanatig, s mikor szól, bizonytalanul remeg a hangja. Biztosan máshová néz a lelke, mint a szeme. — Eh I ki tudja mi lesz abból. Ha lesz is valami, akkor is lányt kapok nem menyet, ipa nélkül I... — Hát Jánossal mi van ?... Hallom becsülettel állja helyét I Az asszony szeme felcsillog, hangja meleg lesz, mint a tavaszi verőfény. — Vitézségi érmet kapott, csillagot is kapott. A századja előtt kétszer megdicsérték. A tavaszi napsugár beletemetkezik egy hideg hófelhőbe. Jaj milyen rettenetes is ez a hótakaró, mintha halotti szemfedő lenne. — Csak azután megmaradjon 1.. Csak a jó Isten megtartsa a mi számunkra !... — Majd megtartja, csak bízzatok a jó Istenben !... Délután kettőkor megkondulnak a harangok. A tiszta, téli levegőben csengve-bongva szállnak tovább, keresztül surrannak a széles utcán, le- szállnak az udvarokba, kicsiny házak szobáiba s akárhova rejtőzködjék az ember, belecsendítenek a leikébe: nem hallod-e, én vagyok itt, karácsony szombatja. A templom előtti térségen tipródva várakoznak az emberek. Innen onnan meghallani ugyanazt a szót: — mi csak megvágjunk, de mit csinálnak szegény katonáink a lövészárokban 1.. Nem kell sokat várakozniok, már jönnek is az iskolásgyerekek kettesével, szép csendesen. Akkor azután sietve bemennek a templomba, hogy láthassák a gyerekek örömét. Az 9ltár mellett ott áll a szép karácsonyfa. Az előző években tele volt süteménnyel, cukorral, most csak égő gyertyák csillognak rajt. De azért így is szép, így is azt hirdeti: ma van a szeretet ünnepe. A gyerekek félkörbe állnak az oltár elé, a gyülekezet buzgón énekli a karácsonyi éneket : Zendülj magasztos angyalajku ének : Dicsőség legyen a menny Istenének, Jóakarat az emberek szívébe’ S a földön béke ! Óh, de milyen szép 1 Mintha nem is abból az öreg sipládából szállna szét az a sok bűbájos hang, mintha nem is nyikorogna István bácsi lába alatt az orgona fújtató és nem is hallatszanék ki a Galambosné sírva éneklő hangjai... Angyalénekkel telik meg a templom falainak köze s angyalok fújják ezüst sípokon hozzá a kíséretet. Még az se hat bántón, hogy egyik-másik padban hangosan zokog valaki. Talán egy asszony, talán egy öregember, vagy öregasszony, talán tiz, húsz, harminc... Mindegy! az angyalok tovább fújják az ezüst sípokat s csengő szóval éneklik: Jóakarat az emberek szívébe’ S a földön béke 1 A tisztelendő úr ott áll az oltár előtt. A gyertyafénye rávetődik szemére, bizonyára azért olyan fényes. Beszél a szomorú karácsonyról. Alig van család, mely ne érezné a háborút. Innen az apa, onnan a férj, a testvér, a fiú hiányzik. Nem is tudunk úgy örülni karácsony örömének, mint máskor. És mégis, könnyes szemmel is hálát kell adnunk annak a jó Istennek, ki elküldötte megváltásunkra az ő szent Fiát. Ebben a rettenetes vérontásban is ő hozza magával a legdrágább ajándékát: vigasztalást a szenvedőknek, erőt a küzdőknek, örök életet a holtaknak. Énekeljük szívvel, lélekkel: Dicsőség Istennek !... Látjátok, édes gyermekeim, titeket egy kis külsőség is figyelmeztet arra, hogy ez a karácsony egészen más, mint az eddigiek voltak. Hiányzik a karácsonyfáról a sütemény és cukor. Azért hiányzik, hogy annál több meleg ruhát kaphassanak a szegény gyermekek, az apátlanná vált árvák. De ne csak ez a kicsiség figyelmeztessen arra, hogy nektek a szegény, árva gyermekek javára egyről-másról le kell mondanotok, hanem érezzétek ezt otthon is. Némely gazdagabb háznál több vidámságot talál a bekopogtató kis Jézus és itt-ott több ajándékot tesz az asztalra a szeretet. Arra kérlek mindnyájatokat, édes gyermekeim, el ne felejtsétek, hogy sirdogáló testvéreitek is vannak. Vegyetek fel egy játékot, egy darab kalácsot és vigyétek el azokhoz, akiknél nem gyullad gyertya karácsony szombatján. Simítsátok meg az arcukat és mondjátok szeretettel: — ne sírj, testvérem, ezt a kis Jézus nálunk tette le, de nektek hozta!... Nem mi adjuk, Jézus adja I... Minden szegény gyermekre gondoltunk ; jó asszonyok, jó emberek szíve gyűjtögette össze ez évben is az adományokat. Legyetek érte hálásak I De külön is gondoltunk rátok, édes gyermekeim, kiknek édesapjuk kinn van az ágyu űzben égő, és mégis hideg, fagyos harcmezőn. Mindannyinak küldtünk karácsonyi megemlékezést s szeretettel gyűjtögettük össze a ti ajándékaitokat is, hogy legalább ezen az este ne érezzétek olyan fájdalmasan az egyedüllét szomorúságát. Még hozzátok is van néhány szavam. édes, szegény gyermekeim, kik lehajtott fejjel, csöndes zokogással álltok a karácsonyfa körül. Nyolcán vagytok. Titeket ez a háború árvákká tett, elvitte tőletek drága édesapátokat. Ha még oly nagy is a veszteség, melynek súlyát majd csak a jövőben érzitek, ne csüggedjetek! A Kárpát zúgó fenyvesében, elrejtett, hóval borított sirhalmokon is angyal ének zendül, ott is világos lesz a decembervégi éjszaka, mert nekik is ma született a Megtartó I... A lelkész intésére nyolc kis leány lép elő, mindegyik cserépbe ültetett, szépen feldíszített karácsonyfát tart kezében. Nézzétek, édes gyermekeim, — folytatja megindult hangon a lelkész, — mindegynek külön kis karácsonyfát kap. Vigyétek haza és ne felejtsétek, hogy a fenyőfa tűlevele mindig zöld. így éljen a ti ártatlan gyermek lelketekben a reménység. Mikor azután kis szobátokra rászáll a sötét est és ezt nemcsak a szemetek, hanem lelketek is érzi, akkor gyújtsátok meg a karácsonyfa-gyertyákat és ne felejtsétek el, hogy minden szomorúságba szent karácsony öröméből árad világosság. Nem, nem lehet ezt könnyezés nélkül hallgatni és nézni. Az elfojtott zokogás hangos sírássá erősödik, de ez azok közé a könny hullások közé tartozik, mely nemcsak az arcon csurdogál végig, hanem a lélek bensőjén is, mely megjobbítja s egymáshoz közelebb viszi az embereket. Néhány gyermek karácsonyi verset mond, egy pedig megköszöni a többiek nevében az irántuk tanúsított szeretet sokféle megnyilatkozását. Legjobban mégis csak a kis Galambos Eszti tetszik, mikor sírásra hajló, reszketős hangon elmondja az itthonmaradtak imádságát a mesze harctéren levőkért:
