Harangszó, 1915-1916
1915-11-07 / 17. szám
1915. november 7. HARANGSZÓ. 131. kérnek, hogy mi saját vérünk helyett pénzünket áldozzuk, mert különben az ő áldozatuk is hiába való lehet. És ők mindenek előtt tőletek, a néptől várják a segítséget. Kell, hogy a milliók, melyeket a gazdagok áldozni fognak, elenyésző csekélységek legyenek a milliárdokhoz képest, melyeket ti összehordotok. A hivatalnok alig tud megélni, meg nem nagyobbodott fizetéséből, ők nem tudnak áldozni. A ti szorgalmas két kezetek munkája által megszerzett vagyontok értéke négyszer akkora lett, mint előbb volt, kezeitek munkáját többszörösen megfizetik s mind ezzel szemben hazánk nem kér áldozatot, ajándékot pénzetekből : csupán kölcsönt kér felesleg- tekből, melyet becsületesen visszafizet majd. Aki meg akarja tartani a pénzét, elveszíti, aki kész oda adni, meg fogja tartani. Ölvastuk az újságokban, hogy hű szövetségeseinket nem kérte hiába hazájuk, mikor a harmadik kölcsönt kérte tőlük. Az eredmény felül múlta még a szintén nagy eredményű másik kölcsönt is és egy hallatlan ösz- szeg: 12 miliárd és 30 millió gyűlt össze. Pedig ezt nem a milliomosok, hanem a szegényebbek adták össze. Ők megmutatták, hogy hazájukat jobban szeretik, mint pénzüket Nekünk is meg kell mutatni ezt 1 Igen, meg is fogjuk mutatni! A háború elején mondotta még Grey, a híres angol államférfiu azt a büszke mondást: A háborút az a nép fogja megnyerni, aki az utolsó fillérét lesz képes áldozatul adni. Mutassuk meg, hogy mi ugyan nem a pénzünkben bízunk, hanem egyedül Istenben és Isten nevében, az igazságért harcoló vitéz fiainkban, de ha szükség lenne, készek leszünk utolsó fillérünket is odaadni a győzelemért. S még egyet nem szabad felednünk. Vigyázzunk és imádkozzunk! Egy rövid szóval utal az Úr csak a másik fontos kötelességre, e rövid szó azonban van olyan nyomós, mint a többi együtt véve. Igen, imádkozzunk, mert különben a vigyázásba belefáradunk, bárhogyan ki akarnánk is tartani. Imádkozzunk a mi kegyelmes Istenünkhöz, hogy ő adjon nekünk erőt a harcra, áldozatra, ő adja nekünk a győzelmet, sőt többet, adja meg, hogy mi mindnyájan légy őzessünk ő általa és egyedül benne bízzunk neki engedelmeskedjünk, neki szolgáljunk. Éva néni csirkéi. Elbeszélés. Irta: Csite Károly. — Jó reggelt, Éva néni! — köszöntött át a kis Benkő Erzsiké a szomszédból, — igaz, hogy megkerült a Bodri tyukocska ? — Megkerült virágom, meg bizony, még pedig bőségesen megszaporodva: tizenöt apró csirkével jött meg a hálás jószág, — szólt Éva néni a kerítésen át, boldogan mosolyogva. — Oh, be szép, oh be különös 1 Átmegyek azonnal a nénihez, megnézem a kis jövevényeket, — mondta Erzsiké s iramodott az utca felől kerülve, Éva néni zsellér portájára. — Jertek elő, pipikéim 1 A kis aranyos Erzsiké akar bennetek látni, — hívta ki Éva néni a kis csirkéket és anyjukat a tyúkólból, hova bezárta őket éjjeli szállásra. — Oh, de szépek, aranyosak a kis Istenadták! Legszebb mindannyi közt ez a kis hófehérke 1 — tapsolt Erzsiké örömében, majd pedig felvette gyengéden a kis fehér csirkét a földről s csókot lehelt rá. — Ugy-e örül nekik kend is néni? — fordult aztán Erzsiké kérdésével Éva nénihez. — Örülök ám, szépséges tulipán- tom, csakhogy egy kis bajom lesz most velük. Ki vigyáz rájuk ? A mezőre nem vihetem el magammal ezt a sok apró jószágot, — mondta Éva néni töprengve. — Vigyázok én rájuk s adok nekik enni is. Hisz megtehetem, hogy többször átnézek hozzájuk a szomszédból. Ne búsuljon néni, nem lesz semmi bajuk, — ajánlkozott Erzsiké szívesen. — Köszönöm jóságodat, kis aranyszívem. Áldjon meg téged a jó Isten mind a két szent kezével 1 — hálálkodott Éva néni, túláradt, boldog szívvel. Nyugodt lélekkel távozom el aztán hazulról. — Éva néni nem kiséri el most a bodrija a mezőre ? — kérdezték tőle az utcán játszó gyermekek kíváncsian. — Nem jöhet el most, galambaim, mert a kis csirke-Bodrijaira kell neki otthon vigyázni, — mondta Éva néni mosolyogva. Tehát ketten is vigyáztak, őrködtek a kis csirkékre, tudniillik az anyjuk : Éva néni kétlábú bodrija és a kis Benkő Erzsiké. Napjában tízszer is átszökelt Erzsiké a szomszédba s nemcsak Éva néni köles tartó zsomborjából etette a kis állatokat, hanem titokban hazulról is jócskán vitt nekik köténykéjében csipegetni való köles és buzaszemeket. Tehette, mert gazdagok voltak s egyetlen leánya volt szülőinek. A büszke, gőgös édes, anyja sokszor azt mondta neki: .Nézd, ez a sok vagyonunk, birtokunk mind a tied lesz, gazdagabb leszel, vagyis már gazdagabb vagy te mindenkinél a faluban. Ne állj ezért szóba s ne játszál minden ringyes-rongyos gyermekkel.“ — De ezek a szavak úgy megszorították mindannyiszor a kis Erzsiké jóságos szívét. A jó gondozás, táplálás következtében napról-napra szépen növekedtek a kis csirkék. Éva néni boldogan tervezgetett Erzsiké előtt: — Tudod-e mit csinálok a csirkéimmel, ha megnőnek, kis virágocs- kám ?. .. Hármat meghagyok belőlük, hogy majdan elegendő tojással szolgáljanak. Tizenkettőt pedig eladok s az árukon elutazok Budapestre a fiamhoz, hogy meglássam életemben egyszer a kis unokáimat. — Miért nem jönnek el ők Éva nénit meglátogatni ? — kérdezte Erzsiké. — Haj, azt szeretném én, ha ők jönnének el egyszer hozzám, de nem tehetik, mert szegények, akár csak én 1 — mondta Éva néni szomorodott szívvel. Másnap délben Éva néni csirkéi közül kettőt kimúlva talált Erzsiké, mikor át ment hozzájuk etetés végett. Szegény kis állatokat megölte valami csirkevész. — Oh, Istenem, hogy elbusítja, szomorúja ez majd a szegény Éva Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 51 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal
