Harangszó, 1915-1916
1915-11-07 / 17. szám
130. Vigyázzatok, hogy ha hirtelen megérkezik a ház ura, ne találjon titeket aludva. „Amiket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom; Vigyázzatok 1 “ Mindenkor fontos az Ur ezen intésének szivünkbe vésése. Az állandó figyelemben, vigyázatban meglan- kadás mindenkor számtalan bajnak a kutforrása lehet, de még a rendesnél is végtelenül fontosabb e parancs megtartása most. Nemzetünk szekere az egyhangú mindennapi élet biztosabb, jártabb kerékvágásából kizökkenve, szirtek, szakadékok között rohan tova s e rémítő, szívet megresz- kettető rohanásnak is tán most éljük át legválságosabb napjait. Egy vigyázatlan tekintet, egy percnyi meglan- kadás a feszült figyelemben, egy elhibázott vagy elmulasztott mozdulat s a szekér menthetetlenül az ut melletti szakadékba sodródhatik. És itt nem csupán egy embernek, vagy egy párnak, a vezetőknek kell vigyázni, nem, azok minden vigyázása hiábavaló lehet, ha a velük együtt haladók nem vigyázzák minden intésüket, nem teljesítik rögtön, idejében minden kívánságukat, parancsukat. Igen, ha valaha, úgy most mindenek felett fontos az Ur intésének megtartása: „Amiket néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok! A hihetetlen, kiszámíthatatlan változások korát éljük. Gondolkodásunk megáll. Eszünk hozzászokott, hogy ne merjen a máról még a holnapra se következtetni. A megmagyarázha- tatlanságok óriás sziklafalai között értelmünk hiába igyekszik kiigazodni, az utat megmutatni, eszünk erejében csalódva átengedjük a vezetést szívünknek s annak közvetlen érzelme sokszor előre megsejteti azt, amit a fej nem tud. Nem az ész állítja, ez az érzelem úgy sejteti velünk, hogy óriás rohanásunkban fordulópontot értünk. A népek csatájának első, rettenetes szakasza lezáródott; most jön a második, ha Isten akarja, amint szívünk sejteti velünk, az utolsó, a valóban döntő. Az elsőt az igazságos Istenben bízva, benne reménykedve minden szenvedés, minden áldozat közt, kitartóan folytattuk. Akik fegyverrel kezükben védték a hazát, nem mulasztották el az alkalmat, felismerték, megragadták, mikor gzőzelemre volt kilátás; mi idehaza felismertük s megragadtuk az alkalmat midőn áldozatot, vért vagy pénzt kívánt hazánk. Hála a mi jó Istenünknek, nem hiáHAÉANGS2Ó. ba tettük: Isten megsegített ott is, ahol gyengék voltunk: győztünk. A győzelem mámora írt csepegtetett a feltépett vérező sebekre, az a tudat, hogy az áldozat, szenvedés nem volt hiába, képessé tett minket újabb áldozatra, újabb szenvedésre. Egy seb volt még nemzetünknek testén, minden egyesnek szívén, aki e test részének érzi magát: az, amelyet délen ütöttek rajtunk, ahol vitéz fiaink hiába ontották vérüket egy olyan nemzet ellen, mely az első csóvát dobta arra a hordóra, melyben a nemzetek hatalomféltése, gyülöl- sége, uralomvágya volt összegyűjtve. Úgy tetszik, most jött el az idő, mikor majd elmondhatjuk azoknak a szülőknek, hitveseknek, akik panaszkodtak, hogy az ő fiaik, hitveseik hiába szenvedtek, ők se szenvedtek, haltak meg hiába: Úgy érezzük, most jön el az idő, mikor elmondhatjuk majd azoknak is, akik siránkoztak, hogy az igazság ügye ott elbukni látszott: panaszkodástok elsietett volt, az igazságnak mindenütt diadalmaskodni, a gonoszságnak bűnhődni kell! A rettentő dráma első felvonása felett legördült a függöny. Most jön a második, adja Isten, hogy az utolsó. Tudjuk, hogy az első darab nem volt még teljes, e második felvonásnak el Kellett következni. Még egyszer megkell feszíteni minden erőnket, még egyszer bele kell vésni kitörölhetetlen betűkkel szívünkbe, ha a megszokásnak még e borzalmas viharban is ránk sodródó pora belepte volna az Úr szavait: „Amiket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!“ Vigyázzunk, mert ha ezután elmulasztjuk az alkalmat felismerni, engedjük magunk mellett tovarohanni, akkor hiába vigyáztunk eddig. Még egyszer kell áldoznunk; tán utoljára! Az alkalom itt van, még nem késő, megragadhatjuk! Vitéz fiaink megtették ezt. Ók küzdenek a régi vitézséggel, áldoznak a régi kitartással tovább. A végső győzelem kivívása, hazánk jövője, mindnyájunk boldogsága tehát a hatalmas, megsegítő Istenen kívül tőlünk függ. Minden azon fordul meg, vájjon mi is készek leszünk-e ezután is minden alkalmat megragadni, amikor újabb áldozatra lesz szükség. Az újabb harcok újabb áldozatot követelnek, újra kell áldoznunk pénzt és életet. Az alkalom most nem jött váratlanul, nincs elrejtve senkinek szemei elől. Újságok, levelek hívják 1915. november ?. ^ fel mindenütt a figyelmet rá. Minden attól függ, vájjon meg van e a készség, az akarat megragadására bennünk. Részben megtettük már kívánságát. A véráldozatot meghoztuk már újból. Fiánkat, a legifjabbakat azok közül, kiket eddig hazánk védelmére hivott, útnak bocsátottuk. Fájó szívvel, de abban a biztos tudatban, hogy hazánknak szüksége van reájuk s nekünk nem lehet, nem szabad megtagadni kérését. De még egy áldozat hátra van. Hazánk nemcsak vért, hanem pénzt is kíván. Nem ajándékot akar: kölcsönt kíván csupán, kölcsönt, melyért a nagy kamat mellett legnagyobb kamatul a győzelmet s boldog, drága békességet adja majd. Amint készek voltunk fiainkat odaadni, úgy készeknek kell lennünk pénzünk odaadására is, mert úgy tűnhetnék fel a dolog, mintha pénzünk drágább volna előttünk, mint fiaink I Fel kell ismerni, meg kell érteni minden egyesnek, mit jelentene az, ha az alkalmat vonakodnánk megragadni. Nagy szégyen volna egy nemzetre nézve, ha a létért folyó nagy küzdelmek után úgy volna kénytelen Ítélni felette a történelem: Elvesztette a csatát, mert fiai gyávák voltak a harcban, s restek oda haza az áldozatban. De ehhez még mindig nem volna fogható annak a népnek gyalázata, mely felett azt volna kénytelen mondani: Fiai hősök voltak a harcban, az apák, anyák, hitvesek készséggel áldozták fel fiaikat, és mégis el kellett a harcban bukni e nemzetnek, mert pénzüket, az aranyat, ezüstöt, papirt jobban szerették, mint saját fiaikat, hitveseiket, testet a testükből, vért a vérükből; ezeket áldozatul hozták, amazt feláldozni vonakodtak. Vétkezik hazája ellen, aki férjét, fiát kész volna elrejteni, visszatartani a harcból, de mi ennek a vétke azéhoz képest, aki pénzét rejtegeti el, midőn hazájának arra szüksége van. Testvéreim! Ismeretes, hogy hazánk e napokban mindenkit, akinek nélkülözhető pénze van, felhív, hogy jegyezzen a harmadik magyar hadikölcsönre. Eddig még mindig meg* hallottuk szavát, most sem szabad hiába kérnie. Meg kell ragadnunk az A alkalmat, amig nem késő. Küzködő, szenvedő, drága hazánk kíván segít" séget. Fiaink, akik vérüket áldozzák,
