Harangszó, 1914-1915
1915-02-21 / 19. szám
1915. február 21. HARANGSZÓ. 147. reted szava. Eddig ügye nem tud- | tad, hogy lelked az ő szent lelkének paránya; ezt tagadtad te meg, édes Istenedet! Pedig látod, hasztalan, mert amit nem akart észrevenni gyarló emberi szemed, azt érezte most, tapasztalta egész valód! Érezted immár az égi Biró szigorú, Ítélő szavát, mely átcikázik átvillámlik még a sötét éjszakán is és szívedbe csap, gyarló bűnös szívedbe. — De érezd atyai áldó kezét is, mert Ő megbocsát az igazán megtérő bűnösnek. Bánd meg fiam bűnödet teljes szíved szerint, járulj az Ő szent színe elé és bízzad minden további utadat reá.“ Figyelt minden szóra a rab, meg is értette, de az utolsó vígaszsza- vak nem tudtak szívéhez férkőzni. Ő csak azt érezte, hogy vétkes, hogy bűnös, melyért meg kell bűnhődnie. Mindig csak e két szó járt eszében: bűn és bűnhődés! Neki meg kell bűnhődnie 1 Neki meg kell halnia! S midőn csendes lett a börtönben minden, akkor készen volt a rab elhatározásával: kitépi nyelvét s el fog vérezni, meg fog halni, meg fog bűnhődni 1 És akként tett! Másnap reggel vértócsában találta az őr. .. már kiszenvedett ! * Temetnek 1 A fiatal öngyilkos rabot temetik. Áhítattal lesi a nép a galambősz prédikátor szájáról a szót. Ö pedig csöndes hangon beszél: — óh tanuljatok mások könnyéből, tanuljatok mások rombadőlt életboldogságából. Ne felejtsétek, hogy nem önbíráskodás, hanem megtérés vezet Istenhez. Bűnnel bűnt emberi halandó jóvá nem tehet. Egyedül egy használ, a lélek könyörgése: Istenem, légy hozzám irgalmas I Néhány ajak csöndesen utána mondja az imádságot. Megnedvese- dik néhány szem s a koporsóra dübörögve rázuhan a földgöröngy. Elesett barátom sírjánál. Megásták sírod itt messze földön, Ahol mint hős ért dicső halál. Mielőtt mennék, búcsúzom tőled, Ki jó barátom, sőt több valál. Nem rég még együtt szőttünk sok tervet; Most kérdésemre nincs felelet. Nagy némaságban, fájdalmas csendben Suttogva mondom : „Isten veled“ ! Alkonyul .... Otthon, kicsiny faludban Estharang hangzik, mondnak imát S reád gondolnak, kívánnak néked Nyugalmas, csendes „jó éjszakát.“ Pedig ha tudnák, milyen az éjed, Hogy nyugvó ágyad már hideg sír 1 . . . Vigasztald Isten, kik reá várnak, Fájó sebükre nálad van ir! Ó Isten, te add : ember-vetés re, Győzelem legyen az aratás. Kik itt elestek, áld majd a nemzet, Téged is áld majd, te hű pajtás. Vándor. A szenvedés oka. Irta: Lábossá Lajos. Egy képtárban két gyönyörű művészies kép állott egymás mellett. Az egyik képen egy bölcsőben fekvő gyermek volt festve. Mellette egy angyal állott, aki a picike teremtés fejére egy töviskoszorút helyezett. A másik képen ugyanazon gyermek volt látható, de már mint megőszült aggastyán, aki ravatalán fekszik. Mellette ugyanazon angyal állót, aki az előbb még gyermek fejére helyezett töviskoszorút, az ősz halott hideg, holt fejéről leemelte. Ez a két kép nagyon szépen jelképezi az ember földi életét. Bölcsőnktől a sírig, egész életünkön keresztül mindegyikünknek fején van a töviskoszorú, a szenvedés, amely ha egy időre eltűnik is életünkből, de ismét és ismét visszatér és igazán csak a sírnál válik el tőlünk. Hány ember érzi ezen igazságot éppen most, ebben a nehéz időben 1 Hány embernek már arcáról is leolvasható a szenvedés ! De még nagyobb számmal vannak azok, akik derűs, mosolygós arcot mutatnak, de belül a lélek mélyén, ott fáj valami, ott egy töviskoszorú van, amely egész életen át egy mély titok marad és talán csak odalent szűnik meg, ahol nem fáj semmi s nem bánt senki. Kétségtelen, hogy mégis találunk olyan embereket is, akik egész őszintén mondhatják el, hogy nekik az élet útján több virág, mint tövis termett. De azt senki sem mondhatja, hogy még nem szenvedett. Mindnyájunkra kivetette már a sátán hálóját és bizony nagyon sokszor engedünk hívó szavának és a vége keserű szenvedés lesz. Mégis miért kell nékem szenvednem ? Hát nem szebb volna az élet, ha csupa öröm, csupa boldogság lenne 1 így kiálthat fel valaki, aki nem tudja mi az öröm, mi a boldogság. Az egészséget csak az tudja igazán megbecsülni, aki már beteg volt. Az örömet csak az tudja igazán élvezni, aki maga is sirt. A természeti életben is, ha nem volna világosság, nem volna sötétség. így, ha nincs szenvedés, nincs boldogság sem. Bár a szenvedésnek nagy nevelő szerepe van életünkben, mégsem követelheti senki tőlünk azt, hogy a szenvedést szánt-szándékkal keressük. Az egész emberi művelődés éppen arra törekszik, hogy a szenvedéseket enyhítse s kevesbítse. Az orvosok kísérletezései éppen a szenvedések enyhítése céljából folynak. A sok jótékony intézmény: árvaházak, agg- ápoldák, kórházak stb. éppen a nyomor, a szenvedés megszüntetésére állanak fenn. Az emberiség már ősidők óta törekedett és törekeszik a szenvedés enyhítésére és mégis még mindig nincs megszüntetve. Nem is lesz sohasem, mert az emberek legtöbb szenvedésének, éppen önmaguk az okai. Sokan azonban nem szeretik beismerni saját vétköket. Szégyellik bevallani, hogy nem tudtak a kísértésnek ellentállani s így szenvedniök kell. Az életben tapasztalható példákból okuljunk mi is. Hiszen, „amik megirattak, a mi tanulságunkra írattak meg“ — mondja Pál apostol. Amik megtörténnek, a mi tanulságunkra történnek meg. Ha az életben széjjel nézünk, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a szenvedésnek legtöbbször maga az ember az oka, még pedig az embernek elbizakodottsága. Pedig azt írja az apostol, „aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.“ — Áz elbizakodottság korunk gyöngesége. Megkevesbedett a szerény emberek száma. De a legcsodálatosabb éppen az, hogy a legtöbben olyasmiben elElmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetei akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 19 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.
