Harangszó, 1914-1915

1915-12-06 / 8. szám

ää.

hogy „mi veled akarunk maradni most és mindörökké. Ámen*. Szép és igaz imádság. Ennek az imának kívánjuk mi is, hogy „be kell járnia az egész világot“. Nem is az imádság az, amit kifogásolunk e levelező lapon, hanem a mellé fűzött csúnya babona. A babona ördöglován nem szeretjük látni utazni — az imádságot. Bármennyire is kegyes lelkű legyen valaki, bármennyire forrón szálljon föl kebléből az imádság, lehetetlen, hogy az imádsághoz fűzött boszorkánykodás ki ne rázza áhítatából.

Hiába ringatja magát imádságos hangulatba a levelező lap tulajdonosa, ha utána keservesen kiábrándítja az utána fityegő bolondság, a hiszékenységre hajlandó gyáva emberek lépre csalogatója: „írjad nyolc lapra, küld- jed nyolc kézre négy napon belül, akkor szerencse vár rád, de ha nem, akkor nagy szerencsétlenség ér benneteket“.

A plánétákon szokott lenni ilyesféle, amit papagállyal, fehér egérrel vagy tengeri nyúllal szoktak két krajcárért huzatni maguknak a babonás emberek vagy szerelmes párok. Ha plánétákon vannak ilyen jó vagy rossz jövendölések (ezek mindenkinek többnyire egyformán jövendölnek), az még hagyján. Bohóság az egész, melyen nevetünk egyet, aztán napirendre térünk fölötte. Nem vesszük komolyan. De imádság után babona — az már hihetetlenül beteges és szánalomra méltó dolog. Beteg agyvelőből jöhet ki csak ilyen gondolat, mely nem tud józanul ítélni. Hisz az imádság és babona nem férnek meg egymás mellett, hanem teljesen kizárják egymást. Áz imában Isten akarta alá alázódunk, hogy általunk is szenteltessék meg szent neve. A babonában meg éppen föllázadunk Isten mindenhatósága ellen, létét tagadjuk meg benne, akarata alól vonszoljuk ki magunkat, hogy hódoljunk a véletlen találgatás néma bálványának. Az imádság istentisztelet, a babona éles tiltakozás az istentisztelet ellen; az imádság a lélek egészsége és ereje, a babona rothadás és penészvirág; az imádság felemelkedés a magasságok felé, lendület az örökkévalóság felé, a babona elterü- lés a nyáron kiszáradó kanális szú- nyogos pocsolyájába; az imádság élet, a babona halál. Hogy hirdethet egy és ugyanazon ember imádságot és babonát ? Hogy írhat egy és ugyanazon kéz, egy és ugyanazon levelezőlapra bölcsességet és bolondságot egyszerre ? Érthetetlen. Csak

ÜAÉANŐS2Ó.

szánni lehet azt a szegény embert, aki ilyet kitalált. Uram bocsáss meg neki, mert nem tudja, mit cselekedett. Az imában azt írja, hogy „mi veled akarunk maradni“ — s két sorral lejjebb már elszakad Istentől, mert nagy szerencsétlenséget jósol annak, ki nem írja le „nyolc lapra, nyolc kézre, négy napon belül“. Vájjon miért érje szerencse azt, ki babonát terjeszt embertársai között, farkas létére báránybőrben bujkál, édes orvosságba — mérget csepeget ? Nem imát, de babonát terjeszt az, aki leírja. Mert az emberek nem az ima szépségében fognak gyönyörködni, hanem az utána következő sorokon fognak szörnyüködni. Micsoda imádság az, amit azért mondunk el és azért terjesztünk, mert „szerencse vár ránk“ ? És micsoda lelki eldurvultság kell ahhoz, hogy imával kezdjük levelünket — s azzal végezzük: nagy szerencsétlenség ér benneteket“.

Őrizkedjünk a rajongó szekták aknamunkájától, mely a háború által felzaklatott szívekbe az imádsággal együtt babonát is akar belopni. Istenem, mit ne tenne meg a csatamezőn harcoló kedvesért a hitves, az anya ? Ha szerencséről, szerencsétlenségről esik szó, mindjárt az ő képe jelenik meg szeme előtt. Annál csúfabb dolog, hogy e nehéz időkben a fölzaklatott idegzetű emberek gyengéit egyesek ki akarják használni a babonás imádságok céljaira. Az igazi imádságnak nincs szüksége arra, hogy ilyen eszközökkel terjesszék. Utasítsuk vissza e hitelő álpróféták levelező lapjait a protestáns fölvilágosodottság ama nemes öntudatával, mely elvet mindent, ami ellenkezik a Szentírás és a józan ész bizonyságával.

„Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísérteibe ne essetek! “

Hogyan lett Pálból Saul?

Elbeszélés Irta: Fábián Imre.

Talán a nyájas olvasó előtt különösnek látszik a cím, ami jelen sorok fölé vastag betűkkel került. Egyesek azt gondolhatják, hogy az író felcserélte a szavakat, mások azt hihetik, hogy a nyomdász hibázta el munkáját. Aki ugyanis az apostolok cselekedeteiről Írott könyvet felüti, a IX. részben olvashatja, hogy Pál, az Urnák rettenthetetlen apostola a Krisztus híveire vészt hozó Saulból lett a Krisztus híveinek örömhirtvivő Pállá,

1914. december Ő.

az emlékezetes dama^kusi utón. Valójában tehát arról beszélhetnénk sokat, hogyan lett Saulból Pál ?

Pál életének erről az örökké emlékezetes fordulatáról csakugyan már igen sok szépet írtak. Magam is sokszor nagy örömmel hirdettem a kedves történetet. De eddig úgy tapasztaltam, hogy bár sokat írnak és beszélnek Saul megtéréséről, mégis a mi napjainkban kevés Saulus lesz Pállá, de annál több Pál szánalomra méltó Saullá.

Valamennyi között a legjellemzőbb az a történet, ami szemeiem előtt folyt le, amit néhány szóval itt óhajtok elmondani.

I. Pál otthon.

Történetünk hősének, bár Pál nevet viselt, bölcsője nem Tarzuszban ringott, hanem Hosszutőn, itt a mi édes hazánkban. Hosszutő nem oly nevezetes város, mint a távoli Tar- zusz. Nincs nagy ipara, gazdag kereskedelme, nincsenek hatalmas kőből épült házai. Legnagyobb háza az iskola épülete, amelynek öt ablaka tekint nyájasan a hosszú, egyenes utcára. Hosszutő lakosai arra büszkék voltak, hogy nemcsak az ő helységükben legtekintélyesebb ház az iskola épülete, hanem az egész vidéken sincs olyan szépen épített magas iskola, mint az övék. Vaskerítés keríti az egész épületet s azt a tágas udvart, amelyen az iskolának 120—130 növendéke kedve szerint futkározhat.

De Fekete Mihály uram is épen olyan önérzetesen vallotta, hogy az iskolaépületen kívül nincs több olyan hajlék Hosszutőn, mint az ő lakóháza, amely a falu közepén az iskolával szemben épült. Egyik ház előtt sem volt olyan hosszú zöldre festett léckerítés, egyik házon sem voltak olyan barátságosan hívogató zöld zsalugá- terek, egyik portán sem volt olyan 8 szép árnyas hársfa, mint az ő otthonában.

Azt meg a hosszutőiek mondották, hogy náluk senkinek sincs olyan pompás 80 holdja egy tagban, mint- Fekete Mihálynak. Senki udvarából sem jár ki olyan hat szép ökör, mint Fekete Mihályéból. Azt is beszélték utón, útfélen, hogy nemcsak magtárai vannak tele előző évi gabonával, nemcsak pincéjében vannak meg a harmadévi borok, hanem a ládafiában is telt erszény szokott állani. Adóslevél is jó csomó volt a pénztárca mellett elhelyezve. Sőt olyan is akadt, aki azt újságolta, hogy a kis városi