Harangszó, 1914-1915
1914-11-22 / 6. szám
42. HARANGSZÓ. 1914. november 22. külön körlevélben hívták fel gyülekezeteinket, hogy a gyülekezeti pénzeknek és tőkéknek legalább egy részét helyezzék hadikölcsönbe s úgy támogassák hazánkat, nemzetünk ügyét. De ugyanezzel a felhívással lépnek híveink elé. Siessen mindenki a haza oltárához. Szegény, gazdag ajánlja fel pénzének egy részét a hazának. Jól mondja az egyik püspöki irat: »azon összeg, melyet a honpolgár az államnak kölcsön ad, teljesen biztosítva van s utána rendes kamatot élvez. így, aki nélkülözhető készpénzét kölcsön alakjában a haza oltárára hozza, hona védelmezésén munkál közre és nem veszt semmit 1“ A hazaszeretet nyilvánításnak uj alakja áll elénk. Uj kötelesség hív adakozásra! Lépjen sorompóba minden gyülekezet, egyesület, minden magyar ember! A haza kérő szavára dobbanjanak össze a szívek s kiáltsuk egy akarattal: Megadjuk !. .. Megadjuk I... Ne késsen és ne várjon a haza hiába t Iskolai imádságok és a háború. írta: Endreffy János. A háború nemcsak a gazdasággal, iparral, kereskedelemmel stb. stb. érezteti a maga hatását, hanem az iskolával is. Reányomja sajátos bélyegét a tanításra is. Mindenfelé szerte a világban hangsúlyozzák azok, akik a nevelés ügyével foglalkoznak, hogy a háború és általában a mostani nagy idők behatásai elől nem szabad a gyermekek amúgy is fogékony lelkét bezárni. Nyújtsunk módot arra, hogy a nagy időket az ifjúság szintén átélje. Sokan e követelésekben annyira mennek, hogy a tanítás anyagául csak a napi eseményeket (történet), napi földrajzot, indulókat (ének) ajánlják. A gondolat maga mindenesetre helyes: föltárni a gyermek lelkét a nagy idők ráhatásainak ; érezze ő is, hogy nem közönséges időket élünk. Soha annyi léleknemesítő alkalom nem adódik elő, mint éppen most. Kár volna kiaknázatlanul hagyni az iskola számára azt, amit vérükkel váltanak meg számunkra testvéreink. Hogy a hazafiság nemes érzelmét mint lehet a nagy időkben éleszteni s egyre erősebbé tenni, azt külön említeni sem kell. A francia iskolák szinte a nevetségig fejlesztik ezt az elvet. Még politikai eszméket is bevisznek az iskolába. Nemrégiben egy német orvos küldött haza a harctérről egy francia elemi iskolai olvasókönyvet, melynek 24-ik elbeszélése így hangzik: A bátor francia gyermek. Tudjátok, ugy-e, gyermekeim, hogy Poroszország több, mint húsz évvel ezelőtt elvette tőlünk Elszászt és Lotharin- giát. A két országban nem taníthatnak francia nyelven a tanító bácsik, a gyerekeket ott németül tanítják. A tanfelügyelők, akik az elszászi és lot- haringiai iskolákat látogatják, már nem francia tanfelügyelők, hanem porosz tanfelügyelők. A poroszok úgy szeretnék nevelni az elszászi és lotha- ringiai gyerekeket, hogy szeressék Poroszországot és gyűlöljék Francia- országot, de ez sohasem fog nekik sikerülni, ezt sohasem fogják elérni. Olvassátok el figyelemmel a következő kis történetet. Megtanulhatjátok belőle, hogy a kis lotharingiaiak és a kis elszásziak egész szivükkel rajonganak Franciaországért, testestől- lelkestől franciák. 25. Elbeszélés. A bátor francia gyermek. (Folytatás.) 1885. január 17-én egy kis elszászi falu iskoláját látogatta meg a porosz tanfelügyelő. Az egyik tanulóhoz fordulva így szólt: »Mutasd meg nekem a térképen Poroszországot, aztán Ausztriát, azután Olaszországot!“ A kis Frigyes hibátlanul megmutatta a három országot. „Most mutasd meg Franciaországot!“ A kis Frigyes nem mozdult. A tanfelügyelő ismételte a kérdést. A gyermek erre bátor tekintettel a tanfelügyelő szemei közé nézett és szívére ütve kezével, így szólt: „Itt van Franciaország!“ — Szeressétek gyermekeim a kis elszászi és lotharingiai gyermekeket és szeressétek Franciaországot éppúgy, mint ők. Ez a kis példa nem azt akarja szemléltetni, hogy mi is hasonlókép cselekedjünk, mert ily alantas eszközzé az iskolát lealacsonyítani nem szabad, hanem például hoztuk fel a túlhajtott hazafias nevelésre, mit a nagy idők szellemétől megbódult franciaság létrehozott. Megjelölni kívánjuk ezzel a hátárvonalat, melyen túl lépnünk nem szabad. Nyissuk meg a fogékony gyermeki lelket a világháború nevelő hatásainak. Vájjon lehet-e szebb formában összefoglalni mindazt, ami most szívünket nyomja, mint az imádságban ? Éppen azért melegen üdvözöljük Dr. Déri Ferenc tanácsosnak, a budapesti közoktatási ügyosztály vezetőjének körlevelét a fővárosi községi iskolák tantestületeihez, melyben arra hívja fel az illetékes vezetőket, hogy a tanítás kezdetén és végeztével szokásos imát a háború tartama alatt a következő kiegészítéssel mondassák el: „Adj munkánkra, Urunk, bőséges áldást. Es áldd meg most elsősorban apáinkat és testvéreinket, akik a harc mezején a Te dicsőségedért, jó királyunk igazáért, édes hazánk jóvoltáért küzdenek. Önfeláldozó hősiességükből fény fakadjon a magyar hazára, most és mindörökké.“ E felhíváshoz azt teszi még hozzá, hogy az imát minden gyermek tanulja meg, de mindig csak egy mondja el, fennhangon, minden nap más-más tanuló, a többi pedig áhitatos csöndben hallgassa az imát. Lehet-e nemesebb fejlődésbe terelni a gyermeki lelket a nagy eszmék megértetését illetőleg minthogy imát mondatunk velük a hazáért, királyért, apáért, testvérért ? Még az öntudatlanabba is fogja érezni az imában, hogy amiért mi most könyörgünk, azok mind nagy dolgok I. .. S ha csak ennyit tud felfogni az imából, az is már sok eredmény. De a legtöbbje meg fogja érteni az egyszerű imát teljesen. Szívébe vésődik mélyen, amit a békében oly elevenen nem tapasztalhatott, hogy a haza léte, jó királyunk igazsága, apánk, testvérünk élete nagyobb kincs az Ofirból hozott aranynál. Hogy ezek oly dolgok, mikhez közeledni csak imádattal szabad 1... Sok elrejtett élet van a gyermekben. Olyan lappangó életcsirák, fejlődési lehetőségek, amiknek csak nap kell, csak levegő kell, csak öntözés kell, hogy elinduljanak a tejlődés utján, ... hogy pattogni kezdjenek, mint a bimbó a napsugár csókjára 1... A gyermekből csak ki kell emelni az alvó életet, nap-nap után öntudatos kincsévé tenni azt, ami az előző nap még öntudatlan volt benne. Az imádság is ilyen életbizsergető napsugár, melynek lágy simítására mozogni kezd az elrejtett élet. Sok titkos lelki erőt épp az imádság emelt ki tunyaságából, hogy munkába állítsa. Mert az imádság a lélek örökös figyelmeztetője, serkentője, táplálója, levegője, napsugara,. .. mindene 1 Azzal az óhajtással zárjuk le sorainkal, hogy bár összes hazai iskoláinkban szállna az egek Urához az ártatlanok imája. Az a sereg törhetetlen, mely érzi és tudja, hogy értük otthon imádkoznak övéik 1 Ne sajnáljon néhány fülért a Harangszó terjesztésére I
