Harangszó, 1914-1915
1915-07-11 / 35. szám
276. A tiszt kimérte teljes erejéből a negyedik ütést is. Hamar az ötödiket is — siettető nagy kínnal a zsidó a huszártisztet, hogy vitessem a lovat. — Mózes szomszéd! Az ötödikre még sokáig várhatsz s azzal letette a huszártiszt a nádpálcát s azt többé kezébe sem vette. A jelenlevők nevettükben mind a falnak dőltek, a zsidó pedig futott a jegyzőhöz s biztatta, hogy segítse őt az ötödik ütleghez. — Mózes — feleié a jegyző — nem tehetek én semmit e tekintetben. Ha a kapitány úr önként nem teszi, őt az ötödik ütlegre kényszeríteni nem lehet a szerződés értelmében. Szóval a zsidó még máig is vár az ötödik ütésre. Lám, a ki nyereségért öt ütésre odaadja a testét, megérdemli, hogy négyet kapjon nyereség nélkül, mert mind aljas ember az, a ki haszonért, fösvénységből aljas célokra hagyja magát felhasználtatni. „Jaj e világnak a botránkozások miatt, mert szükség, hogy legyenek botránkozások, de jaj az embernek, ki által a botránkozások lesznek.“ Mt. 18., 7—8. A városban száma sincs, a legkisebb faluban pedig legalább egy pár példánya van az olyan gyarló embereknek, kik haszontalan külsőségekkel akarnak kitűnni a többi közönséges emberek sorából. Nem elégszenek meg azzal, hogy tetszetősé- gükkel vonják magukra a figyelmet. Egyszeresen az emberek megbotrán- koztatására vállalkoznak. Az együgyü lélek akaratlanul is megbámulja az ily botránkoztatót s ezzel elősegíti a kacérkodó és feltűnni vágyónak célját. Ne vedd észre az e fajta együgyü hiút s akkor ez magától abbanhagyja hiúságát. Ez az egyetlen orvosság e beteg lélek meggyógyítására. Ha meginted és megszólítod az ilyen hiú teremtést, kificamodott eszü embert, nagy hetykén válaszolja: Mi köze önnek éti hozzám ? Holott ő egyenesen értem, érted s mindnyájunkért viseli magát feltűnően. Tehát neki van köze hozzánk. Ha a falusi bojtárinast, vagy a szolgálóból lett „nagyságát“ figyelmezteted cifra káromkodásának, pökhendi viselkedésének illetlenségére, nem egyszer hallod a rendre utasító feleletet: „Söpörjön kiki a maga háza előtt, okos ember az ilyen kicsinységeken meg nem botránkozik. “ Nó atyámfia! Mit mondhatsz hát erre ? HARANGSZÓ.. Megmondom neked, mit felelj az ilyeneknek. A falu Íródeákja is meg- növesztetette a maga szakállát any- nyira, hogy ásó formájú hosszú szakálla legalsó szállaival — minthogy rövidlátó is volt ez az ifjú, hébe-korba elsurolta a nedves betűket a papiroson, mit az öreg bírón kívül, ki ezt látta, a többiek nem vettek észre, csak annyit jegyeztek meg róla csodálkozva, hogy míg szakálla felső része vörös, alsó része korom fekete vala. Egy összejövetelkor elárultatott a titok s az egész falu megbotránkozott az Íródeák szakállán s megkérték az öreg- birót, hogy kérje meg Íródeák uramat, hogy a falu költségén vágassa le a szakállát. A biró meg is próbálta a dolgot, de az íródeák épen úgy felelt nekik, mint fennen láttuk : „okos ember ily kicsinységeken meg nem botránkozik.“ , A biró pedig erre így válaszolt: Én meg azt hiszem Írnok uram, hogy okos ember ily kicsinység áltál bot- ránkozásra alkalmat nem ad.“ Ez az ember megérdemelte, hogy a falu bírája legyen. Utolsó üzenet. Együtt ij^redtek-csiperedtek szépen. Együtt Is őrizték a libát a réten. 5 mikor a fiait hívta a szép haza: Egymásnak oldalán mentek el a harcba. Öt hónapig, folyton, keményen harcoltak. A sok Ínségben is egy kenyéren voltak. S végre lövést kapott az egyik jó barát. A másik kötözte a sebesült karát. „Pajtás, ha hazajutsz, mondd meg kis Pistámnak, És drága, jó nőmnek : — még kellek hazámnak,“ Golyó fütyül... Talált I .......Pajtás I Isten veledI... C sókold meg... Pistámat. Vigasztald.,. meg... [nőmet... Ágyú nem dörög már. A puskák hallgatnak. A fáradt bajtársak egy új sírt hántolnák. Félkézzel is segít, a régi, hű barát: — Minél szebb sir fedje szegénynek a porát. Aztán imádkozik.,. 5 fájó szívvel Indul. Majd összerogy testi-lelki fájdalomtól: „Öt nehéz hó után a sorsa szegénynek I Hogyan is mondjam meg, feleségének 7..." SZABÓ GVULA. A HARANGSZÓ terjesztésére begyült összegen ingyen példányokat küldünk a kórházakba. Kérünk mindenkit: támogasson minket magasztos munkánkban 1 1915. július 11. Przemysl első ostroma. Most, mikor dicsőségesen küzdő seregeink megvívták egymásután Przemysl és Lemberg várát, érdekelni fogja olvasóinkat, ha elbeszéljük és pedig szemtanuk előadása után, hogy milyen eredménnyel ostromolták Prze- myslt a múlt év októberének elején azok az orosz hadak, amelyek csak hosszú hónapok múlva, akkor is csak kiéheztetéssel tudták bevenni ezt a nagyszerű várat, amelyből azután nemrégiben olyan csúfosan kellett menekülniük. Ebben az időben a vár valami 20 km. körzetben volt megerősítve. Az erősítés szélén körös-körül drótsövényt vontak. Ezt a sövényt villamos árammal kapcsolták össze, úgy hogy azonnal halál fia lett, aki a dtótsövényt megérintette. A sövényen belül voltak a farkasvermek; ezeket géppel fúrták; alakjuk hasonlít a virágcseréphez; tele voltak hegyesvégű, egyenesenálló vas- és fakarókkal. Gyöp takarta őket, hogy csak sejteni sem lehetett, hol vannak. Ha nagyobb súly, pl több katona nehezedett reájuk, a gyöp beszakadt és az ostromlók beleszakadtak a vermekbe, amelyeknek karói fölnyársalták a szerencsétleneket. A farkasvermektől a vár belseje felé következtek az aknamezők, melyek szintén gyöp alá voltak rejtve. Aknáik részint maguktól robbantak föl, ha nagyobb tömeg katona lépett reájuk, részint a várból robbantották föl őket, a velük összekapcsolt villamos áram segítségével. Még csak az aknamezőkön belül következtek a nehéz ágyúk, melyek ismét gyöp alá voltak elrejtve, úgy hogy mikor megszólaltatták őket, fölemelkedtek a gyöppel együtt, mikor meg elhallgattak, lesülyedt velük a gyöp is. — íme hát nagyon ügyesen helyezte el eszközeit a védelem, hiszen a sövényeket kivéve alig láthatta meg azokat az ostromló ellenség. Egy este az egyik verk (védőmű) ütegparancsnokának jelentik a repülők, meg az előőrsök, hogy alighanem támadás készül, mert igen mozgolódik az ellenség. így is volt: az orosz hajnalban megkezdte a támadást, — de csak nagyon óvatosan, mert sejtette, hogy ott a sövényeknél alighanem baj iesz, alighanem villamos áram ütéseire kell ott elkészülni I Egy nagy csorda ökröt terel azért maga előtt, úgy gondolkozva, hogy ha az ökrök nem hullanak el az áramtól, akkor az ostromlók is bátran mehetnek. De a védőknek is volt ám esze 1 Kikapcsolják a drótsövé-
