Harangszó, 1914-1915

1915-07-11 / 35. szám

1915. július 11. HARANGSZÓ. 275. kellő eredmény. És miért nem ? Mert az oly gyermekek egyrészt a szülői háznál semmiféle nevelésben nem részesültek, az iskolai idő előtt pedig a bűnnek már sokféle nemébe sűlyed- tek, másrészt pedig sok helyütt az ilyenek nagyon hiányosan látogatják az iskolát, de ami fő, „a jó példa csak vonz, de a rossz ront“ példa­beszéd sajnálatra méltó igazsága a közéletben lépten-nyomon teljesedik s főleg a közerkölcsiség hiányos, sok helyen pedig semminemű ellen­őrzése okozza az iskolás gyermekek­nél az erkölcsi nevelés fő akadályát, sőt legtöbbnyire az ilyen gyermekek iskolából való kilépésük után a ser- dültebb ifjúság rossz példáját látva, később szintén erkölcstelenségre ve­temednek. A vallásosság is mai napság fo- gyatkozóban van, pedig ez a törté­nelem tanúsága szerint az erkölcsi nevelésben mindig nagy szerepet ját­szott. Ha ezelőtt vasár- vagy ünnep­napon templomba mentünk a kevés számú öregen kívül alig látunk ott egy-két gyermeket, de ha betértünk délután a korcsmába, hol vagy a „csárdást“ vagy a „polkát“ húzta a cigány : ott találtuk apraját-nagyját a haza reményeinek. Ott hallja a gyer­mek az undorító szavakat, aljas kife­jezéseket, ott látja a piszkos cseleke­deteket, melyek példája a gyermek lelkét elöli, de ki tudná azt mind leírni, ami itt az ártatlanok szívébe szivárog, hogy későbbi boldogságukat megmérgezze ? 1 Es vájjon mi történt ezek ellené­ben ? A legtöbb helyen semmi! A legtöbb vármegyének van ugyan ini- niszterileg szentesített szabályrende­lete az iskolás gyermekeket a korcs- mázástól és táncmulatságoktól eltiltást illetőleg, azonban a rendelet a legtöbb helyen csak papiroson marad s vala­hol a községháza poros irattárában hever végrehajtatlanul. A községi elöljáróság mitsem törődik az ifjúság magaviseletével, aki azután ezt nagyon is kihasználja, csatangol este, kóborol utcáról-utcára énekelve, kiabálva, össze csődül a két nembeli fiatal­ság s megvan a szép társaság, melynek tettein azután épüljön, aki akar I Hanem azután lehet is látni ezen magaviselet sajnos következményeit, mert a sorozás alá tartozó ifjakból alig kerül ki évenként a követelt katonai számmennyiség, hajadonoknál pedig látjuk és tapasztaljuk a tör­vénytelen szüléseket 1 Az ilyen ártat­lan csecsemők azután a lehető leg­rosszabb ápolásban részesülnek azon okból, hogy a megtévedt anyák tőlük mielőbb megszabadulhassanak. Mily anyák válnak azután az ilyenekből ? Ritkán jók 1 Az elmondottakból látjuk, mily akadályok hátráltatják a tanítót a gyermekek sikeres erkölcsi nevelésé­ben. Azért, hogy a siker nagyobb lehessen úgy az államnak, valamint a vármegyei hatóságoknak a legszi­gorúbb eljárással kellene oda hatni, hogy a már megalkotott szabályren­deletek minden egyes községben a legpontosabban hajtassanak végre. Apró prédikációk. Közli: Kiss Béla. V. A bolond eltélcozolja a kincset : Péld. 20., 21. A fösvénység ingyen se neveztessék közietek: Efez. 5,. 3. „Én attól tartok — mondá egy­szer egy gazdag tékozló az ő ba­rátjának, hogy mint koldus fogok meghalni.11 „Én sokkal nagy óbbtól tartok — válaszolá ennek őszinte barátja, at­tól t. i., hogy te, mint koldus sokáig fogsz élni.“ Úgy van. A pazarlás a koldusság- nak édesapja, a nyomornak pedig nagyapja. A tékozló azt hiszi, hogy az élet a pénzében van s a mint elfogyott a vagyon, végét járja az élet is. Holott sokszor és legtöbb­ször az utolsó fillérből születik meg az élet a maga igazi nyomorúságával. Tehát fösvények legyünk ? Nem. A fösvénység és tékozlás mostoha testvérek. Anyjuk egy, csak apjuk különböző. Mindkettő az' Isten pa­rancsainak megvetéséből születik. Azért mind a kettő bűn. De míg a pazarló magából fogyaszt másokért, addig a fösvény másokból önmagáért. Míg a pazarlónál a központ: e világ, addig a fösvénynél az: én, ebből kifolyólag a fösvénység rútabb bűn a pazarlásnál, mely ingyen se találtassák közietek. A pazarló ad, a fösvény kap. Az adásban pedig mindig több a jó, mint a kapásban. A pazarló rendszerint mindent fel­áldoz a testvérért, a fösvény azon­ban a testét is kész a haszonért fel­áldozni. Hallgassátok meg ez alábbi meg­történt esetet: Egyszer egy huszártiszt lovagolt be egy korcsma udvarára. Sok nép vette őt körül. A bámulok közt volt egy fösvény zsidó is, ki azonnal odalépett a lováról leszálló tiszthez s hízelegve így szólott hozzá: „Bi­zony, gyönyörű egy lova van vitéz kapitány úr, száz pálcát kiállanék szivesen érte, ha az enyém lehetne.“ — Már minek tartanál ki százat, ha ötvenért is megkapod — felelt a tiszt nyalkán csapdosva korbácsával lábaszárát. Hát huszonötért nem kaphatnám meg ? szólt közbe a zsidó, kapva- kapván az alkudási alkalmon. Akár tizenötért, ha tetszik. — Hát tízért nem lehetne kérem alássan? — Ha akarod, hát legyen öt — fe­leié a tiszt. — Áll az alku, mondá a fösvény zsidó s már szinte maga alatt kép­zelte a dacos paripát. — Mózes 1 mondá a tiszt — ha nem bízol szavamban tehetjük a szerző­dést írásba is. — Bizony az még a legjobb volna! Azonnal hivatták a jegyzőt s ilyen bizonyítványt Írattak vele: Ha ezen bizonyítvány tulajdonosa alább meg­nevezendő huszártiszttől öt botütést elszenvedett, az esetben tartozik a hu­szártiszt a szép paripáját ingyen e bizo­nyítvány tulajdonosának által adni.“ Mózes a bizonyítványt zsebébe dugta s rádölt az előtte levő padra. Ekkor a tiszt három botütést mért tetszésre. Hogy tetszik szomszéd? — kérdé a tiszt nevetve. — „Hogy ? Arra ne legyen ma­gának gondja — válaszolá a zsidó izzadt homlokkal, csak adja ki mi­nél hamarább a másik kettőt is.“ Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasz- __ __ _ tási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb ház- ¥ ¥ fi Is I £ 1 \í la tartási és gazdasági cikkek a HANGYA bol- 1 | fi ¥1 j S ’ 1ff fi tokban kaphatók. A HANGYA italai hamis!- fl fl I H I V W fi tatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik község- I I Ilii I Fi ben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, A A A JL JL 1 JL ■* *■ forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és ér­tékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 35 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövet­kezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.

Next

/
Thumbnails
Contents