Harangszó, 1914-1915
1915-07-04 / 34. szám
266. HARANGSZO. 1915. július 4. mert tudom, hogy igazságos ügyért küzdők és tudom, hogy felettem vir- rasztasz te, jó atyám, tudom, hogy velem leszel a veszedelmek közepette és hiszem, hogy másodszor is megóvod fiatal életemet az elmúlástól, a megsemmisüléstől. De mégis, ha úgy rendelné a te isteni bölcsességed, óh Uram, hogy ott essem el a harc mezején s idegen földben találjon megnyugvást fáradt testem: ám legyen meg akkor is a te akaratod, Uram! Zúgolódás, zokszó nélkül hajtom meg a fejem a te rendelkezésed előtt. Erős Istenem, jó Atyám! Elkészültem a nagy útra. Már csak néhány óra választ el az indulástól s ezekben a nehéz percekben alázatos szívvel kérlek, hallgasd meg az én könyörgésemet: vedd oltalmadba, pártfogásodba, szeretetedbe azokat, akiket én szeretek s akik engem szeretnek; ne engedd, hogy gyönyörű hazánkon ádáz ellenségeink diadalmaskodhassanak, add, hogy nemzetem dicsőségesen kerülhessen ki ebből az irtó hadjáratból s akkor, ha a te végtelen bölcsességed úgy kívánná, óh Uram, én nyugodtan halok meg. Ámen. Fiume, 1915. május. Huss Ferenc. A bihari káplár. Igaz történet. Irta : Kapi Béla. Csatakos őszi reggel. A szürke ködtakarón keresztül bágyadtan szűrődik át a csillagok sápadt fénye. Megkésve ébredez a természet. Olyan, mint a lusta gyerek, nem törődik toronyórával, mutatóval, óraütéssel. Háború van, neki most még az előírt kalendáriumi pontosság is hekuba. Az igaz, hogy az órát tornyostul együtt leszakította a gránát, csonkán búsong a lyukgatott tetejű, horpadt oldalú templom mellett. Mikor azután nagy sokára megpirosítja a keleti égalját a felkelő nap fénye, nagy gőzölgéssel nekiindul a lomha ködtömeg. Lassanként leválik a szürke háttérről a fenyős domb körvonala, amott meg kirajzolódik egy sziklás hegy kopár gerince. Mintha berkek mélyén, rejtett oltárokon áldozati tűz gyúlna pogány istenek imádására: füstölögnek az erdők. Megélénkül az utcasor. Gyűrött ruháju, álmos arcú katonák bújnak elő az alacsony házakból. Lajtot cipelnek vállukon, de a kút melletti őr az utca túlsó végére utasítja őket. Dohogva mennek tovább. Amott, az egyetlen emeletes ház előtt, már élénkebb az élet. Tisztek jönnek- mennek, ordonáncok sietnek. A földszintes, cseréptetős kis postahivatal előtt szuronyos őr áll. A kormos üvegü petróleum-lámpa rávilágít néhány tisztre, amint az ablak melletti Íróasztalnál ráhajolnak a lassan lekígyózó telegráf szalagra. Letépnek egy-egy darabot, azután sietnek az emeletes házba. Lassanként megtelik a házak eleje. A széles kapualjak, a tágas pajták csak úgy döntik a sok embert. Pi- pázgatva ődöngnek s tréfával ütik agyon az időt. Ma pihenő nap van, ha ugyan azezredes urrajusztra ránem kommandéroz az ellenség őkelme. Mert hiába, nagy úr a kapitány, bár az őrmester se sokkal kisebb, nagy úr az ezredes úr is, de mégis csak az ellenség a legnagyobb úr. Ha az egyszer megszólal, akkor hiába kom- mandérozott pihenőt a legvitézebb ezredes! Akkor, ha éjjel, ha nappal, hajrá I menni kell előre I Az utca végén futólépésben bekanyarodik egy kis őrség. A parancsnokság épületébe besiet a káplár. Az emberek előrehajolnak. — Megjött a Sándor is. A Bírta Sándor. Kevés idő múlva csapatok sietnek az erdő felé. Azufán megint csönd van. A postaszobában eloltják a petróleum-lámpát, ennyi az egész. Déltájban municiós szekerek érkeznek. Közönyösen nézik, a magasra halmozott ládákat, a ponyvával letakart csomag tornyokat, csak akkor élénkülnek neki, mikor az utolsó szekérről néhány postazsák kerül le. — Posta ! Posta ! Mind kinn nyüzsögnek az utcán. Mind ott tolong a parancsnokság előtt. Még a szó is elhal ajkukon, mikor az otthonról jövő rózsaszínű lapokat várják. Jött e levél? Irtak-e? Mit Írtak ? — Hát ti mit végeztetek, Sándor? — kérdi egyik az épp akkor odaérkező Bírta Sándort. — Hát csak végeztünk valahogy. — Ennyi az egész ? — Most még csak ennyi, de tán délutánra már több lesz. — No, akkor úgy is jól van 1 Beletelik egy óra, míg a leveleket szétosztják. Mindegyik felkapja zsákmányát, azután félrehuzódik s boldogan olvassa az itthoniak üzenetét: kívánom, hogy levelem jó egészségben találjon... — Szegény Jóska is kapott hármat. — Talán ezeket várta olyan nehezen ! — Megkéstek. — Bizony megkéstek. — Vigyétek ki az erdőszélre, kötözzétek a fej fáj ára I Virág helyett hadd boruljon rá az otthoniak üzenete: csókol hű feleséged, meg három imádkozó gyermeked I.. . Bírta Sándor egy kopasz akácnak támasztja hátát, úgy olvassa a rózsaszínű kártyát. De a mint olvassa, mind sötétebbre válik az arca. Ahogy csüggedten leejti kezét, mint a fekete éjfél sötét szárnya csapkod szeméből a harag s valahol a szeménél is mélyebben villámok cikáznak. Lassanként ellágyul haragja. — Szegény lelkem, anyám I... — Mi bajod, Sándor? — kérdezi egyik. De csak a kezével int. Déltájban az ezredes végigjárja a csapatot. Sapkát se tesz fejére, kard sincs az oldalán, csak úgy, egy kicsiny pálcával a kezében jön, mint mikor az egyik cúgból átmegy valaki a másikba a falubéli pajtását megnézni. — Adjon Isten jó napot, fiúk! — Ezredes urnák is alássan kívánjuk I — Hát azután kaptatok-e sok levelet? Jött-e szépséges ansichts kártya csókolódzó galambbal, szerelme- tes gyönge szavakkal? — Jött ezredes úri Jól van, fiúk I Node, most figyeljetek ide. Egy bátor legényre van szükségem I — Itt vagyok én I Itt vagyok én, ezredes úri Mindegyik előugrik, mindegyik első akar lenni. Egymást taszítják a nagy versengésben. — Engem válasszon, ezredes úr! — Parancsoljon velem, ezredes úr I Az ezredes felemeli kezét. — Arany vitézségi érem fityeg a mellén s hatezer korona üti a markát. Ha meg ott hagyja a fogát, pedig bizony könnyen ott hagyja, akkor megkapja a jutalmat a családja. A sorból hirtelen kilép Bírta Sándor s az ezredes elé lép. — Engem küldjön ezredes úr! — Úgy is rád gondoltam, fiam. De azután meggondoltad-e ? — Meggondoltam. — Ha ott maradsz, nem sir-e utánad valahol messze Biharországban egy kis lány ?
