Harangszó, 1914-1915
1915-06-27 / 33. szám
1915. június 27. HARANGSZŐ. 261. NEHÉZ ÓRAK Szenvedésben. Kik csak születtünk, kik a földön [járunk, Szenvedés itt a leghűbb úti társunk Csak a sír partján rakjuk le keresztünk, Csak a síron átjut honába lelkünk. Sírva köszöntjük felkelő napunkat, Könnyel öntözzük pihenő ágyunkat; Aggódva kérdjük az éj sötétében: Felragyog-e még szép napunk az [égen ? Jó atyánk! aki keresztünk ránk raktad, Támogass, hogyha gyönge erőnk [lankad. A szenvedésből, melynek tüze éget, Fakasszon kezed áldást, üdvösséget. madAr mát^As. Kik az Istent szeretik. Isten szerétéiből küld ránk szenvedést. Atyai jósága azon van, hogy minden könnyhullásunk, minden megpróbáltatásunk javunkra szolgáljon. De maga ez a szeretet még nem elég, szükség van az ember szívének a megértésére. Szükség van arra a lelki felfogó képességre, mely elfogadja a szenvedést és pedig úgy fogadja el és úgy értékesíti, hogy azután végül igazán mindenek javára vannak. Ez a felfogó képesség az Isten iránt való szeretet. Ezért írja Pál apostol: „azoknak, kik az Istent szeretik, mindenek javukra vannak. (Róm. 12, 8.)“ Tehát azoknak és csakis azoknak. Nem érezted eddig még a szenvedés áldását ? Csak gyötrelmét érezted. A fájdalmat, az álmatlan virrasztást, a néma kétségbeesést, a meddő siránkozást. De nem éreztél semmi felemelőt, semmi erősítőt. Szívedben, lelked- ben nem ment végbe olyan változás, melyről azt mondhattad volna: ezért érdemes volt szenvedni. Életedbe sem illeszkedtek új erők. Világnézeted nem változott meg. Most is a régi szemmel nézed a világot, az emberek küzkö- dését, a magad arasznyi életét, s a régi lélekkel méregetted kötelességeidet és munkádat. Magadban keresd a hibát. Minden szenvedésben benne rejlik az Isten jóra nevelő szeretete, ha azt nem érzed ki, ha nem engeded, hogy az téged neveljen, formáljon, akkor bizonyára hiányzik belőled mind ennek feltétele. Hiányzik az Isten iránt való szeretet. * Mi ez a szeretet ? Nem beszéd és nem üres szó. Hiába állsz ki az örökkévalóság útjára, az Isten iránt való szeretet kérdését nem oldod meg, ha mindjárt reggeltől napestig mondogatod : Uram, Uram! A szeretet a szív dolga. Az az állandó, mély érzelem, melyben hitünk ereje egyesül szívünk odaadásával. Megérted a gondviselő Isten jóságát s érzésedbe beléhelyezed háládat. Ez a szeretet. De még több ennél. Nem választhatod el a bizalomtól s a reménységtől. Ha szereted az Istent, akkor bizol és remélsz benne. Nem szakíthatod el az engedelmességtől. Ha igazán szereted Istent, úgy az ő parancsolatait követed s az ő útait járod. Nem is tehetsz másképpen, mert erre kényszerit a szeretet. És mégis, nem kényszerűségből cselekszel, hanem önként, szabadon, szeretetből. Erre a szeretetre van szükséged, ha azt akarod, hogy minden szenvedés javadra szolgáljon. Az Isten iránt való szeretet állandó érzés. Nem szeszélyes hangulat, mely gyengén, vagy erősen hullámzik, mint a tó csipkés szélű vize. A boldogság idején azt mondtad: szeretem az Istent s talán komolyan hitted is, hogy mivel a sok örömöt elfogadtad tőle, hát igazán szereted őt. Az igaz, hogy a boldogság is megpróbálja Isten iránti szeretetünket, de inkább abban, hogy mennyire tudiuk azt megszentelni. Szeretetünk állandóságát a szenvedés próbálja meg. Neked most, a nehéz órákban is érezned kell: szeretem az Istent! Szereted, mert ő előbb szeretett téged. Szereted, mert a téged ért sok sok csapásból megtanultad, hogy ő szeret téged. Ez állandó érzés. És mihelyt ezt az állandó érzést megerősíted szívedben, azonnal van valami megmaradó támasztékod. Az élet gyors változásokkal rohan tova. A tegnapi öröm sírját megássa a ma fájdalma. Reménykedések meghiúsulnak s a tündérvárakat építő nagy gyermekeket kikacagja a kegyetlen való. De ha az Istent igazán, komolyan szereted, akkor van lelkedben egy állandó, megingathatatlan érzés. Te erre az érzésre — mint valami sziklára — elhelyezkedsz, megveted rajta lábadat, felépíted rajta életedet. Ebbe az érzésbe belekapaszkodsz, hozzáláncolod magadat. Szereted az Istent állandóan, minden körülmények között. Szereted őt függetlenül az élet változásaitól, szereted őt, akármi történjék is veled, mert tudod, hogy ő szeret téged. Az Isten iránt való sze- reteten keresztül nézed életed eseményeit. A kristályüvegből csiszolt sok élű prizma átereszti a napsugarat, szétszedi elemeire s szivárványszinei- vel bevon mindent. Állítsd a kiégetett mezők, a szétdöntött romok elé, azokra is ráborítja a napsugár gyönyörű színeit. így bocsásd lelkeden keresztül az Isten szeretetét. Ezen az örökkévaló prizmán át nézd nehéz szenvedéseidet. Csodálkozva látod, hogy a boldogság szétdöntött romjain, a reménység letarolt mezőségein aranyos verőfény csillog. Minden szenvedésben megtaláljuk az örökkévalóság világosságát, ha az Istent szeretjük. » kb. Levelek a harcmezeiről.*) Kedves Tisztelendő Úram! 1915. május 23. vasárnap. Ép ma kaptam ismételt figyelmességének ajándékát. Igen köszönöm, úgy a magam nevében, valamint az itt hozzám beosztott legénység nevében, a kik számára ma délután felolvastatom, valamint pedig a szegény sebesültjeim nevében, akik mint égi mannát fogadják. Még az orosz sebesültjeim is olyan ájtatos csendben hallgatják. A jó Ég áldja meg szerető gondoskodásáért! Dr. Rácz István főorvos. *) A levél Sárvárra érkezett.
