Harangszó, 1914-1915

1915-06-27 / 33. szám

262

HARANGSZÖ.

1915. június 27.

Hát te mit teszel?

Irta: Kapi Béla.

Vasárnap délután kinn jártam az erdőben. Egy nagy tölgyfa tövén puha mohát találtam, arra azután rátelepedtem s pihentem a séta után. Egyszerre csak egy kis kőhajitásnyira, lenn az erdőszélről, vidám gyerek nevetést hallottam. Alighanem birkóztak, versenytfutottak, majd meg letelepedtek a gyepre.

— Elsején durranás pisztolyt veszek.

— Én meg egy nagy gummi lapdát.

— Én egy meséskönyvet.

Leléptem hozzájuk. Gondoltam egyszerre, jómódú fiuk voltak, kik arról beszéltek, hogy mit csinálnak a hónappénzükkel.

— Hát még mit tesztek a pénzetekkel fiúk ?... kérdeztem tőlük.

Egyik ezt, a másik azt mondta. De én mind csak ráztam a fejemet s újra kérdezgettem : — hát még ?. .. hát még ?. r.

Egyszerre egy sápadt, cingár legényke, —- eddig alig vettem észre, — megszólal a bokor mellett:

— Én csak a születésnapomra, meg a névnapomra kapok egy-egy koronát, de azon nem veszek semmit, hanem mind odaadom a sebesülteknek.

Nem szóltam, csak a fejemmel intettem. Úgy van, úgy I Hát persze, hogy jobb dolgot is lehet azzal a zsebpénzzel tenni, mint nyalánkságot, meg durranós pisztolyt venni! Persze, hogy leheti

— Mondok egy kis történetet, fiúk. Egy más országban történt, de azért nem baj. Ott is azt gondolták a gyerekek, hogy nekik nincsen is nagyobb kötelességük, hanem hogy a tanulás mellett cukrot egyenek, meg játszanak. Hanem egyszer csak az ő gyermekujságjukban azt írta nekik valaki, hogy gondoljanak azokra a szegény pogányokra, kik még nem ismerik a Krisztust, kik sötétségben, tudatlanságban élnek. Adjon minden gyerek hetenként néhány fillért. Minden gyerek, minden héten. És a begyült pénzből szereljenek fel egy hajót, — az igazán a szeretet hajója lesz, — és küldjenek hittérítőt a pogány népekhez és sok-sok evangéliumot, a Krisztus boldogító tanítását 1 így is lett. A gyerekek kevesebb cukrot ettek s a sok fillér csak úgy dűlt a nagy gyűjtő ládába. Egy szép napon azután egy büszke hajó indult neki a nagy tengernek, — a gyerekek hajója.

A fiúk elgondolkodva néztek rám. Én meg folytattam.

— Ti is gyűjthetnétek, fiúk egy hajóra. Mindegyitek adjon erre a célra néhány fillért. Mindenki szolgálja ezzel hazáját. Úgy-e édesapátok, testvértek ott vérzik a harcmezőn ? Úgy-e a nagyok is áldoznak, dolgoznak? Mind, mind. Hát ti mit teszel? Tegyétek fiúk amit tehettek. Filléreiteket adjátok oda a. haza oltárára. Ebben a nehéz időben legyen kevesebb a cukor, meg a durranós pisztoly. Legyen mindenütt mindennapi kenyér, téli ruha, tűzelőfa. Adjátok filléreiteket a szegényeknek, özvegyeknek, árváknak, a megvakult katonáknak, a bénáknak. Sok fillérből nagy pénz összejön. És ha mindegyitek megteszi kötelességét, akkor meglátjátok fiúk, megépül a ti hajótok is, a szeretet hajóyf! Nekiindul az élet tengerének s vigasztalást, erőt, kenyeret, szeretetet visz szerteszét 1...

A fiúk már ott futottak az erdő végén. Egyik a sapkájával integefett, úgy kiáltotta:

— Nem veszek durranós pisztolyt I...

Nagy harc a kis erdőn.

Husz-huszonöt főnyi Elszánt, vitéz csapat A kis erdő felé Harci kedvvel halad ;

Mintha lakomára Vigadozni menne,

Lelkendezve siet A nagy ütközetre.

Jeles fegyvert visel A derekuk, válluk:

Fenyőfa a kardjuk,

Fűzfa a puskájuk.

Oifra dobot vetett A dobos nyakába,

Gyerekszájra illik A trombita szája.

Pereg a dob folyton,

Majd kireped bőre ;

Recseg a trombita :

Előre, előre I

Egyik szünetlenül Céloz füre-fára,

Másik a levegőt Hasogatja, vágja.

t

Itt van a kis erdő S bent egy domb magában,

Arról beszélték meg Már az iskolában,

Hogy legalkalmasabb Az lesz csatatérnek ;

Meg is állapodnak,

Amint odaérnek.

Jól körül vizsgálják A kiszemelt dombot S kineveznek célnak A tetőn egy bokrot; .

Oda kell kétfelől Versenyt felrohanni S vitéz viadalban Diadalt aratni.

Jó lesz I Helyes I Éljen I Le csizmát, kabátot 1 Lesz ma harc, hogy olyant A világ nem látott 1 — A nagy ütközetből Mégse lett ott semmi,

Mert muszka meg vadrác Egy sem akart lenni I

SZALAY MIHÁLY.

A kis életmentők.

Elbeszélés. Irta: Endreffy János.

Szomorúan néztem ki ablakomon szürke felhőkbe. Kinn nehéz csep- pekben esett az ólmos eső. Egyszerre csak kocsi fordul be az udvarra. Mivel az udvar a városi rendőrségé, tudtam, hogy a kocsi is valami hivatalos alkotmány lesz. Furcsa kocsi volt: láda, vagy talán inkább koporsó. De börtönhöz is lehetett hasonlítani, mert börtönszerü rácsos ablakai voltak kétoldalt. A kocsis azután kifogta a lovat a kocsiból s ott hagyta az esőben a ládát, koporsót vagy börtönt, ahogy tetszik. így állt a furcsa alkotmány az udvaron másnap, vasárnap és harmadnap is. Este azután valami panaszos hang vonított ki a koporsóból, annyira, hogy borzongani kezdtem. Hát élet volna, elzárt, bebörtönzött élet a koporsóban ? S az az élet ott benn érezné, hogy nem arra született, hogy napokig bezárva senyvedjen, szüköljön, vonítson — a kutyapecér kocsijában ? Mert az a börtön a sintér kocsija volt, amibe a város kóbor kutyáit fogdosta össze, hogy