Harangszó, 1914-1915
1915-06-13 / 31. szám
HARANGSZÖ. 1915. június 13. 244. nem áll a francia mellé, akkor az egyedül nem mer megindulni a németek ellen. Ha hiányzik a francia segítség, akkor az orosz is jól meggondolja, hogy vájjon odaálljon-e a kicsiny Szerbia mellé s fedezze-e annak nemzetünk egységét megbontó törekvéseit. Az azóta kiadott hivatalos okmányok is világosan mutatják, hogy a világháború megindulásáért Angliát terheli a nagy felelőség. Dehát mit akar tulajdonképpen Anglia ? Ki bántotta birodalmát, ki veszélyezteti létét, hogy kénytelen a világra zúdítani egy rettenetes világháború minden borzalmát ? Anglia érthetetlen beavatkozását nem indokolja valamely nemzeti érdek jogos védelme. Hiszen senkise bántotta Angliát. Az is csak nevetséges mese, amire ő hivatkozott, hogy az kényszerítette kezébe a fegyvert, mert Németország Belgiumon át vonult francia földre s igy megsértette Belgium semlegességét. A háború megindulásakor az angol közvélemény nagyon lázongott a háború ellen. Egy angol tudós nyilt kérdéseket intézett a kormányhoz s ezek között felvette a kérdést: vájjon Anglia Franciaország ellen fordult volna-e akkor, ha az megelőzi Németországot s Belgium semlegességének megsértésével bevonult volna Németországba ? De tulajdonképpen felesleges volt a kérdés felvetése, mert azóta kiderült, hogy még mielőtt német csapatok belga földre léptek, a franciák seregeket szállítottak Belgiumba. Tehát Belgium semlegességét a franciák sértették meg először. Azóta a németek egy elfoglalt belga levéltárban megtalálták azt az 1906-ban kelt angol, francia, orosz és belga megállapodást, mely egy esetleges francia német háború esetén a belga földet jelöli ki a hadműveletek teréül. Még néhány adat megvilágítja azt az igazságot, hogy Anglia csak ürügyül használta Belgium semlegességének megsértését. Mikor egész Európa felett vészthozón lebegett a világháború veszedelme, a német nagykövet kérdést intézett az angol külügyminiszterhez, hogy vájjon beleavatkozik-e Anglia a háborúba akkor is, ha Belgium semlegességét Németország megóvja? De az angol külügyminiszter nem adott határozott választ. Éppen így nem foglalta pontokba azokat a feltételeket, melyek mellett semlegességét biztosítja. Pedig Németország kijelentette Angliának, hogy Belgium és Franciaország területi épségét nem sérti meg. Tehát nem igaz, hogy a nagy Anglia a kicsiny, semlegességében megsértett Belgium védelmére fogott fegyvert. A történelem sok példával bizonyítja, hogy Anglia mindig csak akkor veszi védelmébe a kisebb államokat, ha ebből hasznot akar húzni. Most is egészen más körülményekben kell keresnünk az angol beavatkozás magyarázatát. Anglia beavatkozását az irigy, kalmár szellem hatalomra jutása magyarázza. Félténykedett Németországra. Megfélemlítette ennek a szorgalmas, törekvő népnek előmenetele. Eddig ő volt az ipari élet koronázatlan ura. Most érezte, hogy uralmát meg kell osztania a némettel. Ezt nem tudta elviselni. Minden sok beszédnél jobban megvilágítjuk a helyzetet, ha a két államot egymást mellé helyezzük. Azt úgyis tudjuk, hogy mezőgazdaság tekintetében Németország nagy előnyben volt Anglia felett. Ennek az előnynek a nagyságát a következő számok mutatják: Németországban 1912-ben volt 20 millió szarvasmarha, Angliában 7 millió; Németországban 22 millió sertés, Angliában 21h millió ; Németországban termett 4% m. tonna búza, Angliában 1 x/2; Németországban llVa m. tonna rozs; Angliában alig számbavehető. Németország megművelt földje 35 m. hektár volt, Angliáé 13- m. hektár. Ha mindezt tekintetbe vesszük, úgy természetesnek találjuk, hogy Anglia mezőgazdasági bevitele 50%-kal emelkedett. Ez maga még nem rejt magában Angliára veszedelmet. Végtére is Anglia kimondottan ipari állam. De bajt látott Anglia abban, hogy az ipari téren is veszedelmes vetélytár- sára akadt a németekben. Mert Németország egyik főereje éppen abban van, hogy nem merül ki egyoldalúságokban, hanem az erőértékesítés minden módját megragadja. Tökélyre emeli mezőgazdasági, de éppenúgy ipari termeléseit is. így azután Anglia egy szép napon arra ébredt, hogy veszedelmes versenytársa akadt Németországban. Beszéljenek a számok. Németország gyapjuáru kivitele 40%-kal nagyobb, mint Angliáé. A többi ipari cikkekben, fém-, szén-, és vasiparban is oly óriási léptekkel haladt, hogy kivitele 1906—1912-ig 15V2 milliárdról 2 HA milliárdra emelkedett (33%), míg ugyanezen idő alatt Anglia kivitele 21% milliárdról csak 271A milliárdra emelkedett (25%). Anglia elveszítette a világpiacon egyeduralkodói hatalmát. Ezt nem tudta elviselni és ezt nem tudta megbocsátani. A kalmár irigység, a hatalmi féltékenykedés kezébe adta a fegyvert. Tehát nem a gyöngék védelme, hanem a saját önző érdeke, a saját nyerészkedési vágya. Ez sodorta Angliát háborúba és ez zúdította az egész világra egy rettenetes háború minden borzalmát. Ezenkívül egész politikája bele kényszerítette Angliát a háborúba. Egy komoly tudós írja egyik könyvében, hogy az angoloknak csak egy politikájuk lehet: támadó politika. Nem elégedhetnek meg meglévő birtok állományukkal, mert akkor a régit is elveszítik. Hozzájárul ehez, hogy szanaszét fekvő birtokait csakis akkor tudja egy egységben összetartani, ha tengeri nagyhatalmának kizárólagosságát biztosítja s megteremti ezeket a birodalmakat egymással összekötő tengeri útakat. Minden olyan törekvés, mely egy más állam tengeri hatalmát növelni akarja, szükségképpen beleütközik Anglia féltékenységébe. Németország saját érdekében kénytelen volt tengeri hatalmát kiépíteni s egyszerre szembentalálta magát Angliával. Sikerült neki Németországot elszigetelni. Sikerült Francia-, Oroszországot egy szövetségbe összehozni. Sikerült Olaszországot rávenni, hogy szövetségesi hűség-esküjét megszegje. Sikerült egymásra uszítani a félvilágot. De ő maga amennyire csak lehet visszahúzódik s engedi, hogy milliók vé- rezzenek Anglia érdekéért. Mert előbb- utóbb kiderül, hogy mindenki az önző pénzszekrényt, Angliát erősíti és gazdagítja. Angliának ezt a csúf szerepét a mostani világháborúban, annál jobban sajnáljuk, mert a nép vallásossága, műveltsége, tudománya nagy értékeket képvisel az egész emberiségre. A derék anyóka. Németből: Pulay Vilma. Németország egy kis északi városkájában nagy ünnepséget rendeztek a közeli tó szilárd, keményre befagyott jegén. Mindenki eltávozott hazulról, csak egy öreg tehetetlen anyóka maradt vissza a városban. Házikója egy magaslaton feküdt s ablakából egyenest a tengerrel összefüggő tóra láthatott. Estefelé midőn újból a tengert szemlélte, a távolban egy kis felhőt vett észre az égboltozaton. Az öreg anyóka erre nagyon megijedt, mert jól tudta, mit jelent