Harangszó, 1914-1915

1914-11-01 / 3. szám

20

HARANGSZÓ.

1914. november 1.

olajával gyógyították a sebeket, miket a háború ütött.

Szép bizonysága ennek Gyalui Torda Zsigmond levele, melyet Me- lanchtonnak írt s melyben így kiált fel: „Óh kibeszélhetetlen isteni irgalom ! Megnyomorgat bűneinkért, mivel igazságos, s a nyomorúságokkal mint ostorral térít magához és hív bűnbánatra. Aztán a szorongattatások közepette megnyitja kegyelmének ki- meríthetlen forrását és kincseit, melyekkel megvigasztal.“

íme a régi magyarok így gondolkodtak. így vigasztalódjunk mi is, ha most gyászt és siralmat borít reánk a háború.

A hátralékok befizetését tisztelettel kérjük.

Julis néni megtérése.

Elbeszélés. Irta : Csite Károly.

Csupa szív, csupa jóság volt az öreg Julis néni, mégis a megtéréséről irom e történetet. Mert ő neki is volt egy nagyobb bűne, melyet teljes húsz évig dédelgetett, ápolgatott lelkében. Már kilencven év nyomasztó súlyával állt a sir előtt, mikor világositó égi láng gyulladt szivében s megszabadult a lelkét boritó utolsó kis salaktól is.

Onnéttól kezdem a történetet, mikor hosszú özvegység u!án, hetven éves korában, eladta kis házát és birtokát, melyekért összesen háromezer koronát kapott. Gyermeke nem volt, gondolta, hogy készpénze kamatjából könnyebben, kevesebb gonddal él. Nem kell a ház tatarozásáról, sem a birtok kezeléséről gondoskodnia.

Határozott szándéka volt, hogy a háromezer korona tőkéhez soha hozzá sem nyúl, azaz a tőkéből nem költ el egy fillért sem. Csakis a kamatját. Most, még teheti, birja a fonást, keres is pár fillért a munkájával, úgy tán még a kamat sem fogy el teljesen.

Egyúttal megiratta a végrendeletét. S hogy minél hitelesebb legyen a végrendelet, a királyi közjegyzőnek diktálta le végső akaratát, a háromezer koronának halála utáni mihova fordításáról.

Pénzének nagyobb részét, csekély kegyes s jótékony alapítványa kivételével, temetési költségére hagyta. Többek közt kikötötte azt is, hogy érckoporsót vegyenek majdan számára s a városi híres nagy dalárda

énekeljen szép gyászdalt a koporsója felett és a városi legszebb halotas- kocsin szállítsák ki hült tetemét utolsó útjára, a faluvégi temetőbe. Ne úgy, mint más szegény megboldogultat szokás, az egyszerű Szent Mihály lován. És nem kevesebb, mint háromszáz gyertya osztandó ki a gyász- szertartáson megjelent hívők között, mert bizonyosan a szomszéd falukból is sokan eljönnek majdan a ritka szép temetésre, tehát azt akarja ő, hogy mindenkinek jusson belőle. Továbbá azt is a végrendeletébe vétette, hogy amint a Mindenható magához szólítja, minden félórában kiharangozzák. S a harangozó számára külön jutalmazásul ötven koronát hagyományozott, hogy minél buzgóbban húzza meg majdan a harangokat. ..

— Azt akarom, édes galambom — öcséim, hogy olyan temetésem legyen, amilyen még soha senkinek nem volt a faluban, — magyarázta a közjegyzői irodában tanukul vele együtt megjelent Gogán Gyuri kurátor urnák és Cser Ferkónak.

— Szép, nagyon szép I — mondta Gogán némi mosollyal, nagy bajuszát sodorgatva. — De én inkább amellett vagyok, hogy ezt az dolgot hagyjuk csak a végére.

Julis néni nem hallotta meg a kedves Gogán öccse megjegyzését, mert annál sokkal kellemetlenebb szava- vakat hallott a közjegyző ur aj álcáról elhangzani. Hosszú lett ugyanis a végrendelet, annálfogva az érte járó summa is igen megnőtt. Az öreg néni kicsi híján múlt, hogy le nem esett a székről, mikor a közjegyző úr megmondta neki, hogy negyven koronát kell érte fizetni.

— Teremtő Atyám, ezt nem gondoltam, hogy olyan temérdek pénzbe kerül! Hiba lesz most a számításban, hija lesz a háromezer koronának I Mert csakis egy pengő készpénzem van. Annyit szántam a testámentum csinálására. Nincs más hátra, mint uj végrendeletet kell helyette irni, — mondta Julis néni száraz, aszott kezét tördelve kétségbeesésében.

— Hohó, kedves néném I az ismét csak pénzbe kerülne, — magyarázta neki Gogán. — Most már csak legyen úgy a végrendelet, ahogy írva van. A negyven korona hiányt pótolja majd valahogy a tőke kamatjából. Vagy ha nem tudja pótolni, az sem lesz baj, az esetben is bőségesen jut a temetési költségre.

— Dejszen pótolom majd, édes öcsém, pótolom, ha törik, ha szakad I '

Egy fillér híjának sem szabad a háromezer koronának lenni, — mondta Julis néni szilárd elhatározással s meggyőződéssel.

Mi tűrés, tagadás, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy Julis néni mégsem tudta a hiányt pótolni, noha teljes erejével (sajnos, nagyon, nagyon hiányos volt az már) rajta volt, hogy pótolhassa. Elment hetven éves létére nyáron napszámba kapálni. Gyenge volt, megerőltette magát; egy kicsit meg is hült: ennélfogva ágynak esett s a betegség sokáig maradó vendégül ütött tanyát a kis bérben birt udvari szobácskájábán.

Mindenki tudhatja, hogy mindenféle vendéglátás költségbe kerül, hát még ha az a nem várt vendég: a betegség kopogtat be a hajlékba ! Az emészt föl még csak sok pénzt. Ez okozta aztán, hogy Julis néni nem tudta a sokat nyugtalanító hiányt pótolni, sőt inkább az a kegyetlen helyzet jött, hogy nem csak a kamatokat szedegette ki a takarékból, hanem magához — a sérthetetlennek nyilvánított tőkéhez is hozzá kellett nyúlni. Természetesen, amint fogyott a tőke, kisebbedett a kamat is, ennélfogva mindig nagyobb — nagyobb összeget kellett a tőkéből elcsipegetni.

— Jaj, jaj I nem marad semmim I Kinevetnek a végrendeletemmel! Úgy halok meg, mint egy koldus s olyan lesz a temetésem, mint a falu legutolsó koldusának I — sírta, zokogta Julis néni. És ilyenkor hosszan imádkozott, kérte a jó Istent, vegye minél előbb magához, hogy ne kelljen a kis pénzét teljesen fölélnie.

Ámde amint állapota rosszabbra fordult, orvosért küldött s hűségesen szedte be az orvosságot és esdekelve fohászkodott a Mindenhatóhoz, hogy még csak egy évig engedje élni.

Másfél évig betegeskedett és akkor különöskép egészsége annyira javult, mini ha szemlátomást pár évet fiatalodott volna. Hanem a tőkepénze leapadt kétezer koronára s négy százalékos kamatozással csak nyolcvan korona kamatot kapott utána. Természetesen nyolcvan koronából nem élhetett meg. Hisz csupán a kis udvari szobácskájáért hatvan korona bért fizetett.

Valakinek a tanácsára kivette akkor a takarékpénztárból a pénzét és egy pár falubeli embernek adta kölcsön, nyolc százalék kamatra. így tehát ép kétannyi kamat jövedelemre tesz szert.

— No most a kétezer koronának okvetlen meg kell maradni. Százhatvan koronából megélek, mert csupán