Harangszó, 1914-1915
1914-11-01 / 3. szám
1914. november 1. HARANGSZŐ 21. tejjel fogok élni, — mondta az ismerőseinek és az eredeti helyett újat Íratott, de nem a királyi közjegyzővel, hanem a kendi körjegyzővel, hogy kevesebb költségbe kerüljön. Most a különben is csekély alapítványi ösz- szegek jóval kisebbek lettek és a temetési költségre is kevesebb jutott. Most már megelégedett azzal, hogy erős tölgyfa koporsója lesz és hogy minden óra helyett két óránkint harangozzák ki. A harangozó jutalmazása is leapadt harminc koronára. öt esztendeig kihúzta Julis néni a százhatvan korona kamattal. Boldog volt szegény öreg, elmondta fűnek- fának az ő végrendelkezését s főleg azon részt színezte ki, hogy milyen szép temetésről gondoskodott. És gyakran, mikor egyedül volt, behunyt szemmel maga elé képzelte a saját temetésének lefolyását: hogy bámulnak, csodálkoznak majdan a népek, amint a városi dalárda szép gyászéneklésbe fog és amikor megindul vele a szép négylovas gyászkocsi. A következő évben azonban a lehető legrettenetesebb csapás érte. Egyik adósa ugyanis teljesen tönkre ment. Oda veszett Julis asszonynak nyolcszáz koronája, félévi kamataival együtt. Szegény Julis néni először el sem akarta hinni a rettenetes hírt és mikor teljesen meggyőződött a hír valóságáról, ájultan bukott fel. Úgy tették fel az ágyára. — Irtózatos dolog ezl Nem élek tovább egy óráig sem! Minek is éljek ilyen borzasztó gonosz világban 1 — mondogatta elkeseredett szívvel. De egy óra múlva, hogy a mellét nagy fájás kínozta, ijedten Gogán Gyuri öccséhez küldött. Esdekelve kérte, hogy még egyszer hozza el számára az orvost, hogy nem tovább, csak egy hétig élhessen még. Az alatt teljesen elkészül a halálra, buzgó, ; áhitatos imádkozással. És Julis asszony kilábalta a nagy csapást is. Felgyógyult teljesen. A megmaradt ezerkétszáz korona tőkéjét pedig felmondta a falusi adósainak és amint visszafizették neki, elvitte ismét a nagy takarékba, gondolván kevesebb kamatot kap ott ugyan, de biztosabb helyen van. Ettől fogva a csekély kamat ismét nem volt elégséges a megélhetésére. Évről-évre apadt a tőke, noha Julis asszony annyira takarékoskodott, hogy egész napi eledelül csupán egy liter tejet és két zsemlyét fogyasztott el. — Legalább annyi pénzem maradjon meg, hogy szép végtisztességben részesülhessek! — mondogatta az ismerőseinek. És most is egyik órában azon esedezett a Mindenhatóhoz, hogy küldje el már érte a megváltó halál angyalát; a másik órában pedig már azért fohászkodott, hogy még csak pár hetet engedjen neki a jó Isten, aztán nyugodtan megy sírjába. Még tizenhárom éve telt el szegény Julis néninek ilyen változatban s a tőkéje, dacára a nagy takarékosságnak, leapadt száz koronára. — Mi lesz velem ? I Mi lesz velem ? I Ha még tovább élek, a falu koldusa leszek ! — sírta, zokogta a már szintén szürkülő Gogán Gyurinak. — Azt sem tudom, hogyan imádkozzak már I Összezavarodnak fejemben a Miatyánk mondatai is.. . — Édes néném, megmondom, hogyan imádkozzék, — szólt hozzá az ősz Gogán szeretetteljes hangon. — Teljesen elégséges már kigyelmed- nek, ha csupán csak azt imádkozza, de igaz szívvel lélekkel: „Atyám, legyen meg a te akaratod, mikép a mennyben, úgy itt a földön is 1“ A reszkető fejű agg asszony, a tanácshoz híven, szívből imádkozta most Urunk imádságának azt a részét, melyet kilencven évéig soha nem imádkozott, csakis mindig gépiesen elmondott. S amint buzgó áhítattal imádkozott, lelkében égi fény, Isten szent lelkének lángja gyúlt ki, melynél tisztán látta eddigi bűnös gondolatát. Eltűnt most szívéből minden gyarló földi hiúság. S az égi szent láng csodálatos vigaszt, édes megnyugvást öntött szívébe. Nem búsult többé azon, hogy a falu koldusa lesz, ha tovább él; sem az nem aggasztotta, hogy a temetése nem lesz olyan parádés, mint amilyennek hiúsággal tervezgette. S az élet- ; nek és halálnak Ura, rövid idő múlva elszólította őt is azon örök hazába, ahol az örök üdvösség a soha el nem fogyó mindennapi kenyér s ahol nem folynak sem a testi, sem a lelki szenvedések gyöngyöző könnyei. Küldje be sürgősen az előfizetési díjat, hogy lapunk szétküldése zavartalanul történjék. A világháború eseményei. Az elmúlt hét eseményeit röviden összefoglalhatjuk: döntő esemény seholsem történt, de mindenütt erősen készülnek rá. Franciaországban régóta folyik az elkeseredett harc, most azután északon is ugyancsak egybevetjük erőnket a németekével, csakhogy elhatározó veszteséget okozzunk az orosznak. Egyesült seregeink, több diadalmas ütközet után, Varsót ostromolják. Az előjelek a legszebb reménységgel kecsegtetnek. Az orosz harctéren. A Medikától keletre levő harctéren az oroszok több ütközetet elveszítettek. Magierától délre csapataink néhány magaslatot elfoglaltak s a kedvező hely kihasználásával, nagy károkat okoztak az oroszoknak. Heves harcok voltak a San folyó alsó részénél. Áteresztettük az oroszokat a folyó nyugati partjára, azután nekiszorítottuk őket a folyónak. Zar- zecze mellett több mint ezer foglyot ejtettünk. Hadseregünk egyes részei a németekkel együtt Ivangorod alatt két ellenséges hadosztályt megvertek, 3000 orosz foglyot ejtettek. Varsó előtt. Az oroszok mindent elkövettek, hogy egyesült seregeink Varsó alá jutását megakadályozzák. Ez a szándék seregeink hősiességén meghiúsult. Az oroszok Augosztovnál vereséget szenvedtek s a mieink Varsó előtt állnak. Szerbiában. Kimagasló esemény itt sem történt. Azokat a nagy szerb és montenegrói erőket, amelyek annak idején behatoltak Kelet-bosznia délkeleti részein, ahonnan csapataink elvonultak, e hó 22-én három napi elkeseredett harc után a Mokro-regati ut mindkét oldalán megvertük és gyors visszavonulásra kényszerítettük. A szerb hadsereg bomlása. Egy bolgár lap szerint az egyik bolgár határállomásra, Küsztendzsilbe 800 szerb katonaszökevény érkezett teljes fölszereléssel. Volt köztük egy altiszt, aki a következőképen jellemezte a szerb hadsereg kétségbeesett helyzetét: Minden perc halálos, a fegyelem nálunk teljesen meglazult, ezredenkint alig vagyunk négyszázan. Borzasztó sokat szenvedtünk, már nem bírtuk tovább az éhezést és a nélkülözéseket. A tisztek kegyetlenül bánnak velünk, megszöktünk.
