Harangszó, 1914-1915
1915-05-23 / 28. szám
220. HARANGSZŐ. 1915. május 23. lított volna harcmezőre. Olaszországon és Amerikán kívül, minden európai nagyhatalom, részt vesz a háborúban. De ezek semlegessége is nagyon kétes értékű. A többi semleges állam is talpig fegyverben áll s minden erejét kimeríti a háborúra való felkészülésben. A nemzetek munkabíró fiaikat kénytelenek a harctérre küldeni. Óriási az ember veszteség. Minden, mit évszázadok teremtettek, építészet, művészet s az emberi elme egyéb alkotásai, rettenetes k egyetlenség között elpusztulnak. Falvak, városok romokban hevernek. Az ipar és kereskedelem pang. A földművelés megszenvedi a munkaerő hiányát. A lélek legdrágább kincsei: az egymás iránti szeretet, a nemzetek megbecsülése, a közös célokért dolgozás, mind-mind megsemmisülnek. És dacára a tiz hónapja tartó borzalmas küzdelemnek, még mindig nem látjuk a háború végét. Sőt inkább, még mindig attól kell tartanunk, hogy újabb bonyodalmak, más nemzetek beleavatkozása, még szélesebb körűvé teszi a bonyodalmat és még az eddiginél is súlyosabb áldozatokat követel az emberiségtől. Mindez természetessé teszi azt, hogy felvessük a kérdést: kicsoda felelős ezért a rettenetes háborúért? Kicsoda okozta ? Kinek a lelkét terheli ? Sokan azt gondolják, hogy a világháborút tulajdonképpen az a gyilkos golyó okozta, mellyel Szarajevóban egy rajongó, éretlen fiatalember meggyilkolta monarchiánk trónörökösét. Ilyenformán a háború egy bosszúálló háború lenne, melyben ezerek életét áldozzák fel, hogy egy ember halálát megtorolják. De ez teljesen téves felfogás 1 Ha ez volna a háború oka, úgy igazán nem állhatnánk nyugodt lelkiismerettel itélőszék elé. De a háború nem boszúálló háború. A Szarajevóban nekiindult revolvergolyó csak kifejezője volt egy rejtett gyűlöletnek. Leesett a lepel a délvidéki szerb mozgalmakról. Kiderült, hogy hosszú évek óta szerb bujtogatók valóságos aknamunkát végeztek s minden erejükkel azon dolgoztak, hogy hazánk szerb lakosságát tőlünk elidegenítsék. Előttük a Nagy-Szerbia álma jelent meg. Készítgették a térképet, melyben ugyancsak csinos darabot kihasítottak szép magyar hazánkból. De ezt az aknamunkát nemcsak néhány rajongó ember végezte, hanem részt vettek benne szerb államférfiak, politikusok. Mindenféle titkos egyesület működött a szerb álom megvalósításán. Egy ilyen titkos egyesület szőtte Ferenc Ferdinánd ellen a merényletet. A gyilkosok mögött szerb államférfiak, katonatisztek, egy hatalmas, nagy párt állt. A gyilkosságnak Princip csak végrehajtója volt, a gyilkos tulajdonképpen az a szerb törekvés volt, mely Magyarország déli vidékét a magyar föld testéből ki akarta hasítani s a délvidéki szerbeket el akarta szakítani a magyar nemzet egészéből. De a mögött a gyilkos mögött is álltak bujtogatók. Szerbia nem a maga erejében bízva követte el ezeket a gazságokat. Maga mögött érezte a hatalmas Oroszországot. A nagy pát- rónust, a szláv államok pártfogóját. Azonban a muszka kolosszus is nem a kis Szerbia kedvéért úszítgatta ellenünk ezt a nagyralátó balkán államot, hanem hogy ennek segítségével elérhesse Balkán törekvéseit. Két ilyen törekvése van Oroszországnak. Az egyik az, hogy befolyást biztosítson magának az összes Balkán államok felett. Azon a címen, hogy azok is szláv államok, Oroszország mindig mint a Balkán államok védője szerepelt. Persze csak mások ellen vé- delmezgette őket, saját maga azonban szívesen felfalta volna őket, — csak lehetett volna. De ennél nagyobb céljai is vannak Oroszországnak. Mindenáron tengerhez akar jutni s délen is akarja érvényesíteni világhatalmi befolyását. Mit látunk tehát ? A szarajevói gyilkosság mögött az orosz és szerb nép régóta táplált hatalmi vágyódása rejtőzködött. Ha tehát mi ezt a rettenetes merényletet is szó nélkül eltűrjük, ha ezt az arculcsapást is, mint valami éretlen gyerek, szó nélkül zsebre dugjuk, még akkor sem kerülhettük volna el a háborút. Mert akkor is megmaradt volna az oroszok hatalmi törekvése s a szerbek örökös nemzetiségi aknamunkája. De azért, mindennek dacára nem zúdult volna az emberiségre ennek a rettenetes világháborúnak a borzalma, ha Franciaország és Angolország magatartása nem kapaszkodott volna bele a kínálkozó alkalomba. Csakhogy ők ugyancsak megragadták az alkalmat. Franciaország évtizedek óta rejtegette lelkében a boszú gondolatát. Nem felejtette a németekkel szemben szenvedett súlyos vereséget. Elzász Lotharingia elveszítése folyton' égette lelkét. Szövetségre lépett Angliával, Oroszországgal s most remélte, hogy hatalmas szövetségeseinek segítségével elérheti nemzeti vágyódásának teljesedését. De vájjon mi vitte bele Angliát a háborúba? Hiszen semmiféle érdeke nem követelte a beavatkozást ? És mégis beleavatkozott s ez által a Szerbiával szemben felmerült ügyet egy nagy világháború kiindulási pontjává tette. És pedig nem magasabb érdek vezette, hanem a legcsunyább önzés, a legközönségesebb féltékenység Németországgal szemben. Mert Angliának Németország erőteljes fejlődése fájt. Eddig az angol volt az ipar és kereskedelem korlátlan ura. Most különösen az utolsó évtizedekben, veszedelmes vetélytársa támadt a németekben. Ez a szorgalmas, szívós nép minden erejével előretört. Az ország lakosainak számát nem kisebbitete átkos egykével természetes erővel szaporodott, úgyhogy polgárainak száma jelenleg 70 millióra tehető. Az évi szaporodás 900 ezer ember. Az ipari és kereskedelmi érvényesülés utján is óriási léptekkel haladt. Egy adat szerint „ 1884— 1912-ig az angol külkereskedelem megduplázódott, Németországé meghárom- szorozodott.“ Nagybritánia' részesedése a világkereskedelemben 1886 óta 21 százalékról 17 százalékra csökkent. Ugyanekkor Németországé 10 százalékról 13 százalékra emelkedett. Az angol kivitel 1913-ban 10‘7 milliárd márkát, a német 10-1 milli- árdot tett ki. A német kivitel értéke szerint csak 6 százalékkal maradt az angol mögött. Anglia részére a veszély, hogy versenytársa túlszárnyalja, ily módon közvetlenül fenyegetővé vált. “ Nyilvánvaló tehát, hogy Anglián nem esett semmiféle sérelem. Semmi néven nevezendő oka nem volt arra, hogy beleavatkozzék a háborúba. Mégis beleavatkozott, — pedig tudhatta, hogy az ő beleavatkozása világháborút támaszt, — mert neki fáj Németország erősödése, fáj ennek a becsületes, munkás, vallásos nemzetnek megérdemelt boldogsága és érvényesülése. így keletkezett a mostani rettenetes világháború. Nem a boszú, hanem a kényszerűség adta kezünkbe a fegyvert. Nem hódítás vágy vezet, hanem nemzeti érdekeink védelme, jövőnk biztonsága. Vezet az a vágyódás, hogy megteremtsük azt a békés időt, melyben a nemzetek irigykedése és boszúállása nem döntheti könny- és vértengerbe az emberek millióit. Hogy hogyan végződik ez a rettenetes küzdelem, nem tudjuk. De buzgó szívvel kérünk Istentől erőt és kitartást, hogy igazságos ügyünk védelmében
