Harangszó, 1914-1915
1915-05-16 / 27. szám
210. HARANGSZÖ. 1916. május 16 lás, micsoda bátorítás van ebben a szóban: „az ő erejét.“ Hiszen oly nagy szükségünk van erre a megsegítő kegyelemre. Kérjük és várjuk hittel, buzgó imádkozással. Nagy ünnep előtt állunk. Pünkösd ünnepe közeleg felénk. Közeledjék az örökkévaló lélek lelkűnkhöz, nemzetünkhöz, legyen mindnyájunk vigasztalása és ereje, hogy győzelmek és veszteségek egyformán Istenhez vezessenek I Tábori levelekc Gyűjti: E. J. II. Vallásos élet a táborban. Az itt következő tábori levelet kedves olvasóink különös figyelmébe ajánljuk, mert bepillantást enged a tábori vallásos életbe, amint az a levélíró katona lelkületén tükröződik. A levél voltakép kérdésekre adott felelet, pl: volt-e templomban, mióta a harctéren van ? hallgatott-e evangélikus tábori lelkészt?' osztottak-e ki közöttük imakönyvet, vallásos iratokat ? Meghatóan ír a levél Írója arról, hogy templomban ugyan nem volt, de mégis mindig benne van a természet templomában, hol elevenen érzi Isten közelségét. Mert hiszen nemcsak Jeruzsálemben és a Garizpn hegyén lehet imádni az Atyát, hanem mindenhol, csak lélekben és igazságban való imádat legyen az. Az Isten lélek és akik őt imádják, szükséges hogy lélekben és igazságban imádjuk (János ev. 4, 24.) De megható és lélekemelő a levél ama része is, ahol a talizmánokról ír. Az ő talizmánja nem réz, vagy fa, hanem az Istenben bízó élő hite. De olvassuk el magát a levelet: Galíciai Kárpátok, 1915. III. 11. Mélyen tisztelt Főtisztelendő Úri Becses levelét megkaptam a mellékelt kis könyvecskével (Szalay Mihály : Nótaszó a tábortűznél), melyért fogadja az éh és néhány honfitársam hálás köszönetét, kik néhányan itt küzdünk a derék lengyel nép fiai között. Honfitársaim többnyire legény emberek, mindegyik talál a kis könyvecskében egy kis verset: na, ma Írok a Sárinak, én meg a Mádnak stb., ma ezt, holnap meg amazt a kis verset küldöm neki, én képes lapon én levélben. Úgy el tudunk mulatni, mintha csak valahol szép hazánkban volnánk távol a csata zajától. Tisztelendő Úr azt kérdezi tőlem, voltam-e mostanában templomban ? Igen. De nem kőből és fából épült templomban, hanem az Isten szabad ege alatt, a természet szent templomában, ahol egyik felöl a felhőkig érő sziklacsúcsok, a másik felől kristály tiszta patakocska csörgedez, — ott emelem fel szemeimet az egek Úrához és kérem : Úram, legyen meg a te akaratod, mikép a mennyben, úgy itt e földön is és segítse fegyvereinket, hogy mielőbb véget érjen a mi fényes győzelmünkkel ez a véres háború. Tábori lelkészt újév napján hallgattam, sem azelőtt, sem azóta nem volt alkalmam hallgatni, de evangélikus tábori lelkészt még a háborúban nem láttam, ami nem is csoda, ameny- nyiben én lengyelek közt vagyok, kik mind római katolikusok. Hogy vannak-e a táborban kiosztott imakönyvek ? Tudomásom szerint nincsenek. De talizmánja, vagyis szent emlékjele van minden katonának, az egyiknek Szent Antal, a másiknak Szűz Mária stb. Rézből vagy iából való képmása. Nekem is van egy talizmánom, de nem rézből vagy fából. Az én talizmánom az én hitem és Istenben való bizodalmám. Kaptam-e vallásos iratokat? Igen. Az én szeretett lelkipásztorom volt szíves nekem küldeni egy gyönyörű imádságot, ő nemcsak az otthonmaradottakat vigasztalja, hanem áldásos működése még messze a határon túl is felvidítja a hadfiak lelkét, mikor az ágyúk bömbölése a fegyverek ropogása egy kicsit szünetel, össze ülünk néhányan magyarok, az egyik fennhangon olvassa, a többi meg áhitatosan hallgatja s ha időnk engedi újból, meg újból ismételjük. Ha talán nem úgy feleltem meg levelemben, mint ahogy Tisztelendő Úr gondolta, kérem szíves értesítését, a legnagyobb készséggel válaszolok. Fogadja Főtisztelendő Úr kedves nejével a legszívélyesebb üdvözletemet, maradtam igaz híve és tisztelője Stróbl Mihály. Utóirat: A kérdéses Harangszó számot nem kaptam meg. — A legszívélyesebb üdvözleteiket a következő honfitársaim is óhajtják tolmácsolni: Kaifas János Neszléji János Tatabánya. GyCrtáplénypuBzta. Erdős Lajos Vgoá. Van valakije a sebesültek közt a kórházban ? Úgy fizessen számára elő a HARANGSZÓRA Vigasztalást, szórakozást küld neki minden egyes számmal. A második hadi kölcsön. A magyar kormány immár másodszor szólítja anyagi támogatásra magyar népünket. Hozzád szól édes magyar népem, ki a hazaszeretetnek olyan csodálatos példáit adtad. Hiszen akárhol nyissuk ki ezer éves történelmünk könyvét, mindenhol a te hazaszereteted betűivel találkozunk. Hozzád szól, jó magyar népem, ki ebben a dúló világháborúban is oly tiszteletreméltó példáit adtad szíved nemes hevületének. Fiaidat küldted harcmezőre. Véreidet áldoztad a harc javára. Törvény kényszerített rá ? Nemcsak az I Tedd szívedre kezedet. Az is erre kötelezett 1 Hozzád szól, ki fejed alól kivetted egyik párnádat, kisebbre mérted dél-esti kenyeredet, csakhogy a szegény sebesültek szükséget ne lássanak. Nehéz időben ismét hozzád szól a harc és azt mondja: hozd el filléreidet a haza megmentésére I Mert nemcsak fegyverrel és vérrel, hanem pénzzel, anyagi támogatással is lehet hazát menteni. Régi igazság, hogy a háborúhoz sok-sok pénz kell. Milliókból álló seregek hiába állnak talpig fegyverben, ha az állam nem bírja a súlyos terheket elviselni. Ha hazánk ajándékul, áldozatul kívánná vagyonunk egy részét, akkor is oda kellene adnunk. De a haza nem kíván tőlünk ilyen áldozatot. Egyszerűen kölcsönt kér. Becsületes, előnyös feltételű., kölcsönt, melyet fiaitól, mint hazaszeretetük újabb jelét, köszönettel fogad, pedig tulajdonképen a kölcsönadóknak kellene az állam jól jövödelmező gondoskodását megköszönni. Mert, hogy is áll ez a dolog? Ez idő szerint a takarékpénztárak 4% kamatot fizetnek. Az állam ellenben ennél jóval többet fizet. Kétféle államkölcsön kötvényt bocsát ki. Az egyik kötvényt 100 kor. helyett 90 kor. 80 fillérért kapja meg az ember. Ezt a kölcsönt az állam tíz évig megtartja, és 5V20/0 kamatot fizet. A 10 év leteltével a kötvényt teljes névértékében váltja be. Tehát, aki 90 kor. 80 fillérért vett kötvényt, az 100 kor.-t kap helyette. Aki 908 kor.-ért vett kötvényt, az 1000 kor.-t kap érte. Pedig tíz éven keresztül nagyobb kamatot is élvezett I Van egy másik kötvény is. Ez 6,0/0 kamatot hoz. Ennél egy száz koronás kötvény 97 kor. 50 fillérbe kerül. Drágább, mint a másik, de a kamatja is nagyobb. Ezt a kötvényt az államnak jogában van öt év alatt