Harangszó, 1914-1915

1915-04-25 / 24. szám

1915. április 25.

HARANGSZÓ.

189.

Levél a szerkesztőhöz.

Igen tisztelt Főtisztelendő úr 1

Éber figyelmünk minden idegszálunkat megfeszíti e történelmi nagy napokban. Idegzetünk feszült, — mint a felhangolt hegedű húrjai. Nem ^ tudhatjuk, messze vagyunk e még célunkhoz, vagy közel, nem tudhatjuk mikor derül reánk egy szebb élet hajnala, nem tudhatjuk mennyi áldozatot kívánnak még tőlünk és nem tudhatjuk, mit hoz a legközelebbi pillanat. De tudjuk, hogy a végső győzelem a mienk lesz, tudjuk, hogy ezt a háborút nem az nyeri meg, aki a legnagyobb embertömeggel rendelkezik, hanem a szellemi erő. Ha nem így volna: már rég elsodort volna bennünket az ellenséges túlerő emberáradata. Németországot jelenleg fegyverrel megverni nem lehet és nem lehet minket sem, mert Németország szövetségesünk. Ha a germán nép múltjába tekintünk, bámulattal láthatjuk: mi tette ily naggyá, legyőzhe- tetlenné és megtudjuk, mi emelte ily rohamosan a legnagyobb kultur nemzetek közé. A vallás, a germán nép nagy hite, munkaszeretete és a germán nép sok-sok oly nagy fia, mint például a vaskancellár. És míg a francia kultúrába, a fényűzés, a pompa, a kényelem és az erkölcstelenség mérge vegyült; ezalatt a germán nép kimeríthetetlen buzgalommal és istenbe vetett hittel észrevétlenül föléjük emelkedett. Németországban, — nem ide számítva a földi javakat — nincs alsó néposztály 1... A német nép kötelességtudó, tetterős és a legkisebb mű veltség is vetekszik középosztályunkkal. Ne elégedjünk meg azzal, hogy mi protestánsok e téren úgyis legelői járunk hazánkban, hanem azon legyünk, hogy német testvéreink példájára egy boldog, irigylésre méltó nemzetet alkossunk magunkból és e magasztos munkában részt vegyen mindenki. Még több tudást több akaraterőt kell a lelkekbe plántálni az erre hivatott egyéneknek és intézményeknek, hogy Luther tanaiból itt is egy boldog kulturnemzet növekedjen... Főtisztelendő urunk áldásos munkája, már bevillantott és enyhe sugarakat vetett a homályos szobákba. A „Harangszó“ jóra inti a lelket, megkedvelted a munkát és imádni tanít, imádni az Urat! Szép így az erőket koncentrálni, szép az erőket boldogulásunk előmozdítására fölhasználni, szép bevilágítani oda, hol még sötétség van, szép a fáradságot nem is«

merni és szép a n^unka gyümölcsét mosolygós, egészséges pirossággal látni a fán. Sokan nem tudják még: milyen jó és milyen könnyű boldognak lenni. De majd eljő a kegyetlen viharok hazájába a békesség. Ünneplő emberi nyájak özönlik el az utcákat, a tornyok kórusa harangszájakkal ércdalt zeng, uj ruhák büszkélkednek, virágok pompáznak és Isten kegyelméből a béke szelídsége úszik a levegőben .. . Újjászületésünk örök emlékünnepe marad ez a nap. .. Mily szép lesz a békesség, mily kedves lesz a munka, mekkora kedvvel fogja forgatni a kéz szerszámjait, az elme mily szívesen fárad, a lélek mily örömmel szárnyal; milyen boldogító lesz a szorgalom, mily büszkeség lesz minden eredmény és mekkora gőg egy uj gondolat.

Elkészülünk az ünnepre, elkészülünk a munkálkodásra, elkészülünk jóltevő terveinkkel és mindenkinek tömörülni kell a táborba, mely hivatva lesz békés fegyverekkel vívni örök diadalt. És hasson át mindenkit az a tudat, hogy egy óriás gépezetnek vagyunk parányi kis csavarja; de minden kis csavar szükséges, hogy a gép megállás nélkül működhessen...

Sok szépet, sok hasznost várunk még a Főtisztelendő úrtól is és én tudom, hogy megkapjuk. Hittel, bizalommal maradok: >.

1/5-ik Katonai mozgókórház, 1915.

!V/1°- igaz híva

Győrije György.

Rrva kis lány dala.

Tavasszal jött volna érteni a párom.

Jó Istenem, most már hiába várom. Meghalt az én reménységem,

Egy öldöklő csatában.

Pedig mindig imádkoztam.

Hisz — folyton visszavártam,

Még sem jött meg, — ott maradt Szerbiában.

Csak azt tudnám, hol van sírja megásva. Hadd borulnék bánatomban reája. Nincsen mostan árvább nálam,

Ezen a nagy világon.

Nyugalmáért imádkozom,

Hisz hazánkért vérezett Az én párom.'

Dalosmadár keressed fel a porát,

Dalolj el ott egy vigasztaló nótát.

Mondd meg neki, könnyezetlen Nem szállt alá a sírba,

Mert az a kis barna lányka Örökre szívébe zárta,

Aki várta virágos,

Szép tavaszra.

Szabó Gyula.

Hogy bánnak az orosz hadifoglyokkal?

Erre a kérdésre, mely különösen mostanában tömérdek magyar családot kínoz, lehetőleg megnyugtató feleletet ád egy Hollandiából származó tudósítás. A tudósítónak egy nyugatszibériai orosz újság került kezébe, mely az Akmolinszki kormányzóságban jelenik meg, ahol sok magyar katona is van rabságban. A szibériai orosz újság közli az Akmolinszki kormányzónak a foglyokkal való bánásmód dolgában a lakossághoz intézett rendeletét, mely a következőket tartalmazza:

A foglyok nem saját jószántukból, hanem hazájuk hívó szavára, úgy, mint a mi népünk is, sorakoztak annak védelmére. Hála legyen a Mindenhatónak, hogy ez emberek élete megmaradt s hogy a nagy ortodox Oroszország fogságába jutottak. Az orosz nép sokkal nemesebb szívű, minthogy e szerencsétlen emberekkel szemben boszura gondolna. Ne fogadjátok a hozzátok küldött foglyokat mint ellenséget. Hisz a legnagyobbrészt csendes, békeszerető emberekről van szó s csak a szükség kényszerítő hatása folytán támadtak az orosz nemzet ellen. Legyetek hozzájuk barátságosak, ne hagyjátok szenvedni őket, godoljatok ti fiaitokra.

Nagy fejedelmünk, a császár őfelsége, különös kegyképpen fölmentette e foglyokat minden kényszermunka teljesítésétől s így jogukban áll nekik önkényesen, tetszésük szerint munkát vállalni. Sok közöttük az ács, asztalos, kovács, bádogos, szabó, cipész. Ha a foglyokkal barátságosan, emberségesen bántok, ha nem fogjátok őket elnyomni, igen sokat tanulhattok tőlük.

A foglyok házaitokban nyerjenek elhelyezést, mint családtagok, mindenütt a rendelkezésre álló hely arányában, de csak oly házakban, hol férfiak is laknak. A katonai felsőbbség a foglyok eltartásáért külön pótlékot is fog fizetni s a ti gondotok legyen, velük megegyezésre jutni élelmezésüket illetőleg.

Istennek legyen hála, a múlt esztendei jó termés következtében a tartomány sok fölösleges élelmiszer fölött rendelkezik, van elegendő gabona, kenyér, zöldség, takarmány s mind igazán olcsó árban.

Minden háztulajdonos, ki a meghatározott állami díj fejében foglyokat vesz házába, köteles azt a község