Harangszó, 1914-1915

1915-02-21 / 19. szám

1915. február 21. HARANGSZÓ. 149. tatlanul bánt, most az is mint nyo­morék a mankóján koldulni jár és megijedve rejtőzik el előle a bokorba ; az unokája felhívja az öregapját a bosz- szura, de a nagyapa visszatartja őt és így imádkozik: „Ne vigy minket a kísérteibe !“ A hetedik képen látja az öreg, hű ember, hogy a forradalom iszonyu- sága a legderekabb embereket is magával sodorja és azokon is erőt vesz. Ekkor reményével az örökké­valóságba menekül és így imádko­zik: „Szabadíts meg minket a go­nosztól !“ Iselin „Wahre Geschichten.“ * * * Carlyle, a világhírű, hatalmas és szellemes angol író, kevéssel halála előtt ezt írta egyik barátjához: „A minap, éjjel, amidőn álmatlanul hánykolódtam és magamat mind nyomorultabbnak éreztem, e rövid és nagyszerű imádság szavai jutottak eszembe, egészen új benyomást keltve, mintha szelíd tiszta fénnyel volnának az éj fekete táblájára fölirva. Ekkor az én határozatlanul csa­pongó gondolatimnak gátat vetettem; a szelídség hangulata lepett meg hir­telen és egész váratlanul. Talán 30 vagy 40 év óta nem mondám el ezt az imát (!), igen, én soha nem érez­tem, hogy mily mélyen szól az az emberek leikéhez; a legbensőbb fel­törekvés ez mindarra, ami magasan és kegyesen áthatja a szegény emberi szívet. Igazán érdemes arra, hogy azt e szókkal ajánlják: „Ti ekképpen imádkozzatok 1“ * X X Jeruzsálemben egy „Paternoszter“ nevű templom van, — állítólag azon a helyen, ahol Jézus tanítványait a Miatyánkra imádkozni tanítá. Ez ugyan nehezen indokolható hagyo­mány. De Schneller Lajos, ki maga is Jeruzsálem szülöttje,*) ez épület komoly szentségteljes szépségét a kö­vetkező élénk színekkel ecseteli: „Mily szép ennek a fenséges kereszt- metszete, mily szépek ennek a ne­mes formái, sugár oszlopai és a mély csend annak az árnyéka alatt! Itt e helyen, hol Jézus az utolsó éjen imád­kozva arcára borult, eszünkbe jut a Miatyánk, ez a nagy és egyetlen imádság, amely mint az Isten lehellete *) Németországban pár év alatt 10 kiadást ért „Kennst du das Land ?“ című jeles művét „A. szent föld“ cím alatt tiz év előtt magyarra fordítám, amely pár év alatt teljesen elfogyott s ma már seholsem kapható! Egyfaazirodalmi viszonyaink szomorú tü­neteként említem fel, hogy második kiadására az általam fölkért irodalmi társulatok egyike sem vál­lalkozott. millió imádkozó szívét járja át. Át­megyünk a hűvös, árnyékos folyosón hol 32 tábláról 32 nyelven tekint le ránk a Miatyánk. Ekkor olyannak tűnik föl előttünk, mint egy égbenyúló szent dóm, ahol a népek összejönnek s a mennyei Atyához imádkoznak. És akkor Jézus hangját véljük hal­lani: „Ha imádkoztok, így imádkoz­zatok !... “ * * * Figyelemre méltó, hogy Schrenk Illés az evangyélista erősen síkra szállt a Miatyánkért azon túlzó papokkal szemben, kik mindig csak szabadon akarnak imádkozni s magát a Mia- tyánkot is csak „formá“-nak tekintik. „Mi nem merjük azt állítani, hogy a Miatyánk és általában a fogalma­zott imákhoz a gondolatnélküliség és szellemtelenség tapadna ; nem, azok oly könnyen magukkal ragadják az imádkozót. Mindazok, kik hosszas keresztyéni tapasztalással birnak, tud­ják, hogy a szabad és fogalmazott imák is lehetnek szellemtelenek, és hogy a szabad és fogalmazott imák is lehetnek lélekben és igazságban való imák. S most térjünk az imád- kozóra. Nem hallgathatjuk el, hogy a mi híveink körében is a lelkifegye­lem sok hiányát látjuk a szabad imá­nál. Sokszor hallunk oly hosszú imá­kat oly sok ismétléssel, hogy azok egy lelkileg fegyelmezett embernél csaknem elviselhetetlenek. Ily ömlen­gés előttem olyan mint a lisztharmat, egy lélekben elimádkozott Miatyánk előttem tízszer kedvesebb. Én hatá­rozott ellensége vagyok a fárasztó hosszú imáknak, a?ok a lelkiélet rák­fenéi és nélkülözik az Istennek tetsző ima főfeltételét: az Isten imádását, aki előtt nekünk nem lehet fecseg­nünk.“ — s — ó. Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105.: Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kincs. Tanyát a sátán ütött ott. De Isten nem lel hajlékot. Február 21. vasárnap, Zsid. lev. 12, 14. „ 22. hétfő, Máthé 15, 1—20. „ 23. kedd, „ 15, 21—39. „ 24. szerda, „ 16, 1 —12. „ 25. csüt. „ 16, 13—20. „ 26. péntek, 2. Makk. 7, 1 —12. „ 27. szombat, 2. Makk. 7, 13—24. „ 28. vasárnap, Ján. 6, 68 — 69. Március 1. hétfő, 2. Makk 7, 25—41. „ 2. kedd, Máthé 16, 21—28. „ 3. szerda, „ 17, 1 — 13. „ 4. csüt. „ 17, 14—27. „ 5. péntek, „ 18, 1—9. „ 6. szombat, „ 18, 10—20. Háborús apróságok. A zászlóalj gyermeke. Kassán az elemi iskola igazgatójánál megjelent egy urinő és egy kis fiút akart az iskolába beíratni. Amikor az igazgató a születési bizonyítványt kérte, az uriasszony elmondotta, hogy ilyen okmánya nincs, mert a fiú nem az övé. A minap meglátogatta férjét Kristóf Gyula őrmestert az északi harctéren és ő adta át neki a fiút azzal, hogy nevelje föl. Ezután a következő Írást mutatta föl: M. kir. kassai 9. népfelkelő parancs­nokság 1. hadtápzászlóalj. Igazolvány, mellyel a fenti zászlóalj parancsnok­sága igazolja, hogy Bialik Károly galíciai honos, lembergi illetőségű hétéves fiúgyermeket a zászlóalj kö­telékébe tartozó, a 3-dik zászlóaljhoz beosztott Kristóf Gyula szolgálatve­zető őrmester Tarnovban, egy elha­gyott házban találta. A gyermeket a zászlóalj-parancsnok úr a tisztikarral való megbeszélés után magához vette és a zászlóalj tisztikarával úgy hatá­rozott, minthogy a gyermek atyja állítólag a harctéren elesett, anyja pedig betegségben elhunyt, hogy a gyermeket mindaddig, amig ennek legközelebbi hozzátartozói a gyermek átvétele céljából nem jelentkeznek, a zászlóalj tisztikarának közös költségén Kristóf Gyula őrmesterre bízza. En­nek folytán a gyermeket Kristóf Gyu- láné lakóhelyére, Kassára viszi s ott a zászlóalj tisztikarának további in­tézkedését a gyermekre vonatkozóan bevárja. Kárpáti harctér, 1915. február 5. Iíorach dr. főhadnagy, zászlóaljparancsnok. Ilyen nemes szívű a magyar katona még a háborúban is! Ve A Hindenburg-Nagy faluból. Ezt az eddig ismeretlen községet is a há­ború teremtette meg. Oda fenn van valahol a harctéren. Földbe vájt szo­bák, — be vannak szépen rendezve is, — utcák, terek vannak benn. S a katonák elkeresztelték Hindenburg- Nagyfalunak. Azt mondják, olyan rendes, szép község, hogy gyönyö­rűség ránézni. — Hindenburg-Nagyfalu határát jelző lövőárok és a muszka állás között — írja egy hadnagy levelében — volt egy kis lakatlan házcsoport, melyet a mieink is, a muszkák is ma­gukénak tartottak. A kölcsönös bir-

Next

/
Thumbnails
Contents