Harangszó, 1914-1915
1915-02-14 / 18. szám
1915. február 14. HARANGSZÓ. 139 Hösök temetése. lí (Beszédvázlat Meidlinger János címzetes őrsvezető és Stinner György őrmester fölött. Elmondotta 1914. december 13-án Lajoskomá- romban Endreffy János lelkész.) Alapige: „Ama nemes harcot én megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád az Úr, amaz igaz Bíró.“ II.Tim. 4, 7—8. Gyászoló testvéreim az Úrban! Nagy Oroszország felől halálhíreket hoztak. A nagy messzeségből eltalált kis falunkba a gyászhír s feketébe öltöztetett két szomorú családot. A közös részvét összegyűjtött bennünket e szent helyen, hogy megtegyük kötelességünket mi is azokkal szemben, kik megcselekedték, amit követelt a haza. Emlékezzünk! Lublin felé száll a lelkünk. Elhamvadt falvak, bús romokon túl a sík hómező felé húz sejtésünk. A csatateret keressük. Ott ahol a lövészárkok domborulnak s vércseppek mutatják a hadak útját... Lélelek- ben ott botorkálunk az idegen földön, járatlan útakon. Lublin, de sok magyar temetője vagy I Mi a mi sírunkat keresgéljük, hogy ráborulhassunk utólszor, elsírni, kibeszélni magunkból azt a sok titokzatos és fájdalmasan új érzést, ami belülről repeszti valónkat. Ki akarjuk beszélni bánatunkat, hogy megüresedve meg- könnyebüljünk s fájdalmunk helyébe Isten Igéjének balzsamát csöpögtes- sük vérző szíveinkbe. M. J. (19. gyalogezred) őrsvezető, keresztyén testvérünk sírja ott domborul az ismeretlen tájakon. Katona volt a szó nemes értelmében. Kötelességét megtette utolsó lehelletéig. Jó szüleinek írt levelében Istenbe vetett hitéről beszélnek sorai. Nem félt a haláltól, sőt elkészült reá. „Azt tartom, akit a hazájáért a golyó talál, az a legszebb halál“, így írja egyik levelében. Úgy van, a legszebb halál a katonának a harcmező — a hazáért. Úgy hozták hírül bajtársai, kik látták elestét, hogy először megsebesült a golyózáporban, de sebét nem ment bekötöztetni. őrhelyén maradt tovább, hová a kötelesség állította. Küzdött tovább sebesülten, véresen... s akkor jött a néki szánt halált hozó golyó, mely kioltotta életét. Hősi halált halt. Eszembe jut az a római katona, akit Pompeji utolsó napjaiban őrhelyén ért a Vezúv kitörése. Tizennyolc évszázadja immár. Futhatott volna, mint a többiek, menthette volna életét, mint a többiek a forró hamu és izzó lávatemető ölelő karjaiból, — de nem tette. Őt őrhelyére állították, neki kötelessége ott maradni. A többiek menthetik életüket, azoknak nincs marasztó kötelességük. Állva temette be a Vezúv gyilkos lávája. Teste hamuvá porladt, de emléke megmaradt. Sisakját, lándzsáját, mellvértjét ma is őrzik a nápolyi „Museo Borbonico“ csarnokaiban. És méltán, mert igazi katona volt. Ne aggodalmaskodjék szívetek — szeretett hozzátartozói, hogy megmenthette volna tán életét, ha sebével a kötöző helyre megy. Legyetek inkább büszkék reá, hogy hős volt, hogy bátor katona volt, — és Isten szent nevében viseljétek el hősi halálát. Az ő vitéz szelleme acélozza bánatos lelketeket, amint a haza oltára tövében térdeltek s nézitek nagy áldozatotok jóillatú füstjét a magasságok felé szállani. Igen, ti már meghoztátok a haza oltárán áldozatotokat. Őt áldoztátok föl a hazáért. Zarándokoljatok el lélekben a nagy messzeségben domboruló sírjához, hová nem vihet szerető szívetek soha nyíló virágot és belülről fölbuggyanó forró könnyeket, s halljátok meg utolsó búcsúszavát, mit a túlvilágról szellemnyelven susog felétek: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád az Úr, amaz igaz Bíró.“ Áment mondunk búcsúszavára: úgy van, bizonnyal megadja! — Úgy akarta az isteni gondviselés, hogy szeretett pajtása és rokonától is egy alkalommal búcsúzzanak gyász- baborult hozzátartozói. St. Gy. (31. gy. ezred) honvédőrmester bajtársa is elhagyta a küzdő s lángbaborult világot a lobzowi (Krakkó mellett) kórházban. Az oly sok hős katonánk közös veszedelme, a tífusz halálos betegsége döntötte síri ágyába. Nem adatott meg néki, hogy végigküzdje nemzetünk legendás, csodás harcait. Ő a némán szenvedő, halódó hősök közé tartozik, kik a háború súlyos velejáró bajainak vértanúja lett. Lelkesedéssel, tűzzel indult neki ő is, amerre katonai kötelessége szólította. Jó szüleinek azt írta vigasztalásul — bátorításul levelében, hogyha veszélyben a hon, „félreteszek minden munkát, hogy megvédjem a magyar hazát 1 “ Érezzük soraiból honfiúi lelkesedését és komoly erkölcsi felfogását. Nemcsak nagy hazafi, de testestől-lelkestől katona volt. Rövid időn belül a közlegényből őrmester lett. Nem a lassú halál vértanúja akart lenni, kinek gondolatnak is bántó „ágyban, párnák közt halni meg*, hanem menni „védeni a hazát“, ahogy Petőfi sejtette meg prófétai lélekkel halálát: „Ott essem el én, A harc mezején Ott folyjon az ifjúi vér ki szivemből Holttestemen át A fújó paripák Száguldjanak a kivívott diadalra Ott hagyjanak engemet összetiporva !“ És mégis úgy határozta az isteni gondviselés, hogy a haza szenvedő vértanúi közé lépjen. Betegágyán is gyengéd szeretettel gondolt aggódó szüleire s úgy Íratta levelét az ápoló nővérrel, hogy már jobban van, hogy a bajon már túl van, — csak a nővér titokban hozzáírt sorai; jelezték, hogy betegsége reménytelen. . . Adjon Isten neki örök nyugalmat jó szívéért! Mit mondjunk néktek jó szülők, testvérek, öreg szülék, közel és távoli rokonság, kik még messze földről is eljöttetek a végtisztességre, vigaszul ? Nem áll ellőttünk gyászos koporsó, hogy reá borulhatnánk, nem halljuk föl a dübörgő hantot az örök enyészet gödréből, csak lélekben sírunk, gyászolunk, temetünk, áldozunk a hősök emlékének. Áldozunk a haza oltárán, ezt el ne felejtsétek. A két bajtársat, kik egyek voltak a földön, együtt kísérjük át az örökkévalóságba. Ők ama nemes harcot már megharcolták, futásukat elvégezték, a hitet Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 18 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.
