Harangszó, 1914-1915
1915-02-07 / 17. szám
1915. február 7. HARANGSZÓ, 133. értelmi s erkölcsi fejletlenségéről s rögtön készek olyan elveket vallani, hogy a pogányok a keresztyénsé- get képtelenek befogadni s magukban életté kialakítani — tehát a misszió fölösleges. Az ilyen tudatlanságon alapuló támadás arra sem érdemes, hogy szembeszálljon az ember vele. Fölösleges. Vitatkozni csak akkor termékeny dolog, ha az ellenfél legény a gáton; mankós koldusnak — s a tudatlan is szellemi koldus — kitér a bölcs s nem érezteti vele erejét és fölényét, legföljebb szánakozik rajta. Az olyan koldusnak azonban, ki nem tudja, hogy koldus, sőt ellenkezőleg gőgösen s kihívó magaviselettel az ép ember jogait követeli magának, nem árt, ha megfelelő formában tudtára hozzuk, hogy ő koldus. Ilyenkor a hivő helyesebben jár el, ha a támadott pont védelmezésétől eláll s azt bizonyítja be ellenfelének, hogy neki nincs is joga támadni; támadni csak az támadhat, kinek fegyvere van a harcra. Manapság ugyanis sajnos, az a vélemény járja, hogy a vallás dolgaiba mindenki beleszólhat: akár ért hozzá, akár nem. Érdekes, hogy éppen azok „vitatkoznak“ legtöbbet, kik a legkevesebbet értenek hozzá, kiknek a leghiányosabb a fegyverzetük — a mankót kivéve. Ha valaki a földműveléshez nem ért, akkor hallgat, mert tudja jól, hogy elhallgattatják, ugyanígy a természettudományokban hiányos ismeretekkel biró is tudja jól azt a szabályt, hogy hallgatni arany. — A valláshoz mindenki erteni akar, még az is, ki a bibliából soha egy tételt sem olvasott, még kevésbbé alakított ki személyes életében. A vallás kérdéseihez boldog és boldogtalan hozzá szól s azt hiszi, hogy joga van hozzászólni s bölcsen beszélt. Hogy miért van ez ? Mert nem veszi komolyan, hanem csak úgy tölületesen, mint amit komolyan nem is lehet venni. És ilyen a legtöbb hitetlen támadó; bölcs ember nem keresi más kárát, nem akarja a hívőt hitétől megfosztani, ha ugyan annyira, bízik hihetetlenségében. Ilyen támadókkal szemben helyesebben járunk el, ha felelet és védelem helyett bevezetés nélkül mindjárt mi is támadunk, mondván : Neked ehhez hozzászólni nincs jogod, mert nem értesz hozzá. Vesd le előbb saruidat, mert ez a hely, hol állasz, szent hely ! — S ha sikerül megértetni a támadóval, hogy a vallas is tudomány, melyhez érteni kell, mint a többi tudományokhoz, sőt a legfőbb, mert ; az élet isteni tudománya, akkor elégedjünk meg evvel az eredménynyel s ne akarjunk mindjárt tovább menni. Elég, ha belátja, hogy nem volt joga hozzászólni s ha „hallgatott volna, bölcs maradt volna“. — mint a latin példaszó tartja. A többi ebből fejlődik s magától jön; ha őszintén belátta a vallás élet-tudomány voltát, nem kell akkor erőszakkal megtéríteni, maga fog ke- resni-kutatni az élet kútforrása után. És az a meggyőződés, amit az ember önszívén tapasztalt és élt át, sziklaszilárd és megdönthetetlen s így sokkal értékesebb, mint az, mit más erőszakolt reá. Legjobb felelet a hitetlen támadónak : próbáld meg s aztán jer vissza és szólj! A keresztyépség nem tan, nem betű, hanem élet. Istent könyvből meg nem értem, csak ha életemben! megélem. A megváltásról hiába hallgatok szép prédikációkat, hiába olvasok vaskos köteteket, onnan azt meg nem értem, de ha megpróbálom. próbálok megváltott lenni s Jézus érdemét hitem által magamhoz fogni s sajátommá tenni: a homály derengeni kezd, megjelenik a hajnal bíbora, kezdem érteni, mi a megváltás, Isten. . . Igen, kérdezd meg, kedves olvasóm hitetlen támadódtól: Megtapasztaltad szíveden a vallas igazságait ? meggyőződésből beszélsz ? Mert látod a keresztyénség ilyen tapasztalati tényeken alapul, nem szavakon, mint te gondolod. Ha nem próbáltad meg, nem értetted meg s ha nem értetted meg, akkor nincs jogod támadni! Menj, próbáld meg s aztán beszélj 1 És hogyha megpróbálja és elmegy a Mesterhez: a vak megjő látva, a koldus felveszi nyoszolyáját és jár és Saul remegve és ámulva kérdezi: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem ? — Ez bizonnyal igaz! Háborús apróságok. Orosz foglyok a magyarokról. A magyarok lovagias gondolkodására és nemes szivére jellemző az a levél, melyet a Debreezenben elhelyezett orosz sebesült fogoly katonák küldöttek otíhon lévő hozzátartozóiknak. A levél így hangzik: Kedves Testvéreink az U'ban! Mi, alólirott orosz katonák, Debreczen nevű magyar városban vagyunk, ahol minket a legnagyobb gonddal ápolnak. Köszöne- tünket a kitűnő bánásmódért nem is tudjuk szavakban kifejezni. Arra kérünk titeket, Kedves Testvérek, mondjátok meg otthon mindenkinek, hogy az orosz katona boldogabb a magyar fogságban, mint békében odahaza. Ha találkoztok otthon magyar foglyokkal, vegyétek le a kalapotokat, mert ők hősök a harcmezőn és nagy- lelküek a tehetetlen orosz sebesültekkel szemben. Kérjük az Istent, hogy a magyarokat áldja meg I Sebeink már meggyógyultak! Vájjon irhatnának e ilyen levelet orosz fogságban levő szegény magyar katonáink ? * Felszakgatott sínek. Nagy hivatás vár a háborúban a hidakat, vasúti vonalakat építő katonákra. Óriási erőfeszítéssel dolgoznak, hogy a kitűzött időre pontosan elkészülnek. Hiszen sokszor attól a hídtól függ minden. Egy lépést sem lehet előrehaladni, míg az el nem készül. Éppen így van a vasúti vonalakkal is. Természetes tehát, hogy az ellenség ugyancsak igyekezik ezt az építő munkát megakadályozni. Ez a kis történet északon, Bialá- nál történt, az egyik hidászcsapat bámulatos gyorsan helyreállított egy 68 méter hosszú hidat. Egy másik csapat egy 24 méter hosszú vasúti hidat javított ki s a szétrobbantott vaspilléreket pótolta nagy főoszlopokkal Ugyanez a csapat azt a feladatot kapta, hogy a wislokai állomásépületet és vasúti vágányokat tegye használhatatlanná, hogy az oroszok előnyomulását így is megnehezítsék. A feladatot, dacára az oroszok rettenetes tüzelésének, délelőtt 10 órára megoldották. Mikor azután gyorsan felugráltak a vasúti kocsikba s teljes gőzzel vissza akartak menni, egyszerre csak észre vették, hogy az oroszok egy helyen felszakgatták a síneket. Mit tegyenek ? Ha a vonatot meg nem állítják, úgy az biztosan kisiklik. Ha pedig ott hagyják a vonatot, úgy az orosz túlerő megsemmisíti őket. Heves harc fejlődött. Az orosz csapatok tűz alá fogták a vonat jobb szárnyát. A mieink bátran viszonozták a támadást. Ekkor a csapat parancsnoka néhány elszánt katonának parancsot adott. Ezek a vonat mögött négykézláb visszakusztak a sínekhez, fel- szakgattak néhány darabot, azután előrecsusztak a megrongált pályához s dacára a heves tüzelésnek, nehány szeggel leerősítették a síneket. Néhány perc múlva a vonat szeren-
