Harangszó, 1914-1915

1915-01-31 / 16. szám

122.

HARANGSZÓ.

1915. január 3l.

Hát honnan ered ez a kifejezés: „gond“ ? Nem tudom mit mondtak erre a nyelvtudósok. Én azonban azt hiszem, hogy a „gond“ szó a „gondolkodás“ -s&\ van kapcsolatban. Aki mindig egy dolgot forgat elméjében, aki mindig egy dolgon gondolkodik, annak az a gondja. A „gond“ unos- untalan, egyre visszatérő gondolat. A gond a gondolkodás mégcsömör- lése, nyomasztó súllyá nehézkedése, mely beteges állapottá fajulhat, ha mindig egy állandó pont felé irányul. A gond a lélek oldalába fúródott nyílvessző, mely minden lépésnél megrándul és sajgó fájdalmakat okoz. A gond a lélekre ránehezülő súlyos kő, melynek nyomása alatt a lélek alig tud lélekzeni, pihegni. A gond a lélek tüdőbetegsége.

Hogyan szabadulhatunk meg a nehéz gondok nyomasztó súlyától ? Sokan azt a tanácsot adják a szenvedőnek, hogy gondoljon másra, foglalkozzék más valamivel, ami eltereli lelkét a gondtól.

De azok még nem a legrosszabb gondok, mikor még az ember tehet valamit. Egész rosszá akkor válik a helyzet, mikor az ember árra van elitélve, hogy ne tehessen semmit... Mikor a gondok egészen fölszívták magukba az életerőt. Mi legyen akkor ?

Lutherünk azt mondja gyönyörű énekében:

Mi erőnk nem segít rajtunk,

Mert mi könnyen elveszünk.

A gondok nem segítenek rajtunk. Hiába gyötörjük magunkat, mit sem* használunk vele. Le kell mondanunk magunkról. Meg kell adnunk magunkat. Minek, kinek ? A jó Istennek. Hagyjad az Urra a te utadat és bízzál benne, majd ő megcselekszi.

Bízzad minden utadat S mi bántja lelkedet,

Az Urra, ő igazgat Híven földet, eget,

Az Urba vesd reményed Jó dolgod úgy leszen,

Tanácsit ha megérted Áldás lesz műveden.

Minek a gond, a bánat Mit gyötrőd életed ?

Az Istent kérd, imádjad S ügyedet megnyered.

Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja vagyon tireátok — így int az apostol is. Vegyétek le lelketekről a súlyt s Isten kezébe tegyétek le azt. Néki gondja vagyon tireátok. így változik át a nyomorúság, szerencsétlenség, bánat és gond :

— áldássá. Isten nélkül sötétség, Istennel világosság, nélküle gond, vele áldás. Olyan a gondokkal magát emésztő ember élete, mint aki mély szakadékba esett s az ijedségtől egyéb gondolata nem támadt, mint hogy mikép kerülhetne ki onnét minél gyorsabban... Évek múlva tudja csak meg, hogy az a szakadék — aranybánya volt! Ő is fölfedezhette volna, csak rá kellett volna néznie a sziklafalakra, hogy meglássa benne a sárgán csillogva húzódó aranyereket. .. De ő akkor nem látott, nem hallott a gondtól.

„Megtenném szívesen s óhajlom is, hogy a nyomorúság is áldásul szolgáljon nekem, de hogyan ?“ kérded gondoktól gyötört testvérem.

Azt mondod, hogy szükségben, nyomorban Istenre hagyni magunkat igen nehéz. Látod, éppen ez a kérdésed visz el bennünket a szentige legmélyebb értelméhez, amit a zsol- táriró is átérzett. Hogy hogyan hagyod magad nehéz gondjaidban Istenre ? Tekints az alpesi vezetőre. Ha ifjú emberrel veszélyes kirándulásokra készül, nem teszi meg vele mindjárt az első alkalommal a legveszélyesebb utat, hanem előbb egyszerű veszélytelen feljárókon gyakorolja. S a fiatal ember is csak akkor meri életét rábízni a vezetőre, ha meggyőződött arravalóságáról. — Igaz ennek a fordítottja is. Ha bízni akarunk valakiben a legnagyobb szükségben is, akkor előbb ismernünk kell azt. A bizalomhoz, hithez tapasztalat szükséges és az Istenben való bízáshoz Istennek tapasztalása, ismerete. Ha nagy bánatban, gondban, szükségben bízni akarunk Istenben, ahhoz szükséges, hogy már előbb csendesebb időkben belenéztünk legyen a jó Isten atyai szívébe és bizalmunk legyen hozzá. Valóban nincs biztosabb, igazabb tanács ennél: Hagyjad az Urra a te utadat, de ne csak akkor, ha megkezded, ha meredek, sötét és veszélyes kezd lenni, hanem mindenkoron. Bízzad minden utadat a jó Istenre. Minden gondotokat ő reá vessétek. Engedjük Őt cselekedni életünkben. Eckhardt mester, a nagy vallásos gondolkodó azt írja egy helyütt: „A legjobb és leg felségesebb, amihez az ember ebben az életben eljuthat, az, hogy te hallgatsz és Istent engeded magadban hatni és beszélni.“

Ne sajnáljon néhány fillért a Harangszó terjesztésére !

Miniszteri rendelet a gabonáról.

Ghillány Imre földmívelésügyi miniszter a következő, megszívlelésre méltó rendeletet adta ki: Minthogy külföldről élelmi szereket nem igen hozhatunk be az országba, s hű szövetséges társunkkal együtt a magunkéból kell megélnünk: ellenségeink arra számítanak, hogy bármilyen vitézül közdenek is hős katonáink, mégsem fogjuk a harcokat soká bírni, mert elfogy a kenyerünk s ők kiéheztetnek bennünket. Ellenségeinknek ez a reménysége nem fog beteljesedni, mert mindenünk van annyi, amennyire szükségünk van Hogy azonban semmiféle körülmények között semmiféle baj ne érhessen bennünket : a józan előrelátás azt parancsolja, hogy a fogyasztásban mindenki, mindenben takarékos legyen. Különösen okosan és takarékosan kell bánnunk a búzával meg a rozszsal, mert az idén a búza- és rozstermésünk nem volt olyan, mint a tavalyi. A kormány azon célból, hogy az idei búza- és rozstermésünkkel az új aratásig bizonyosan kijöhessünk s vitéz katonáinknak mindig és mindenből a legjobbat adhassuk, már elrendelte, hogy a malmoknak és a kereskedőknek csak olyan kenyérlisztet szabad a polgári közönség részére eladni, amely egyharmad részben árpaliszttel, tengeriliszttel vagy burgonyaliszttel, vagy más megengedett lisztpótlékkal van keverve. A kormány ezen rendelete folytán a fogyasztó közönségnek az a része, amely a lisztet vásárolja, vagy kész kenyeret vesz, ezután csak ilyen kevert lisztből sütött kenyeret fog fogyasztani. Elrendelte továbbá a kormány azt is, hogy mindennemű buza- és rozsjárandóságot (konvenció) csak kétharmad részben szabad búzában és rozsban kiadni, egyharmad rész helyett pedig árpát vagy tengerit kell mérni s az értékkülömbséget készpénzben kell megfizetni. Ennek folytán mindazok, akik járandóság (konvenció) fejében kapott gabonából készült kenyeret esznek, ezután szintén csak kevert lisztből sütött kenyeret fognak fogyasztani. Mivel azonban a búza- és a rozskészletek arányos fogyasztása céljából szükséges, hogy nemcsak azok, akik a lisztet vagy a kenyeret veszik és nemcsak azok, akik járandóság fejében kapják a búzát vagy a rozsot, hanem az országban kivétel nélkül minden ember csak ilyen kevert lisztből sütött kenyeret fogyasszon, ezennel felkérem