Harangszó, 1914-1915

1915-01-24 / 15. szám

1915. január 24.

HARANGSZÓ.

115.

Házigazdája felesége kérte, hogy hivassa el a papot s vegye az úrvacsorát.

Szabóné azonban még most is remélt. Remélte, hitte, hogy néhány nap múlva meggyógyul s megint mehet dolgozni, mert neki még meg kell érnie azt a percet, hogy fiát még egyszer viszontlátja ebben az életben. Nem hivatta el a tiszteletest, amint mondta, nem akarta fárasztani a rossz időben. Vasárnap mintha javult volna az özvegy állapota. A bibliát olvasgatta, azután pedig férje s fia arcképét kérte s azokat nézegette gyönyörűséggel.

I» Délután Feketéné, a háziasszony bement hozzá meglátogatni. Csendesen beszélgettek. Inkább csak Feketéné beszélt, Szabóné pedig hallgatta s csak sóhajtozott. Lajos fiát emlegette folyton. Csak még egyszer láthatná! Él-e még ? Hazajön-e ? Már két hónapja nem irt. Mindössze egyszer kapott tőle az özvegy levelet, az is pár víg sor volt.

A beteget megint elővette a láza. Arca kipirúlt, s szótlanul bámult a kamra fehér gerendájára. A nehéz, kínos csöndet az ajtó nyílása zavarta meg. A levélhordó fiú jött. Két rózsaszínű levelező lapot hozott. A beteg a levél láttára megerősödött s y felült az ágyában s reszketve, boldogan nyúlt a lapok után. „Irt Lajosi“ „A fiam irt!“ „December 4-én irta. Már egy hónapja!“ mondogatta motyogva, szinte magának. Aztán a pápaszemen keresztül lassan betűzni kezdte a levelet: „Kedves jó Anyám ! Nem érek rá, csak keveset irhatok. Nincs semmi bajom. Múlt héten őrmester lettem, kaptam egy arany keresztet. Gondolatban mindig odahaza vagyok. Sokszor megbántam már, hogy drága jó anyám öreg napjait úgy megkeserítettem, de segítsen csak haza a jó Isten, mindent helyrepótolok. Áldja meg a jó Isten, mind a két kezével. Sokszor csókolja szerető, hű fia Lajos.“

Amint olvasta Szabóné fia kezeirá- f sát, boldogságában megeredtek köny- nyei. Elfelejtett mindent, ami eddig bántotta, elfelejtett minden szenvedést, bajt, teljesen boldog volt. Könnybe- lábadt szemmel nézegette, forgatta a levelet, mely rövidsége mellett is

oly sokat mondott neki.

— Él a fiam I... Él.. . Őrmester... Megjavult... Lajoskám, drágám... Mondtam én, mondtam, hogy jó fiú Lajos.

Mikor boldog magánkivüliségéből valamennyire magához tért, akkor a másik lapot kezdte nézegetni.

— Ezt nem ő irta. Ezt mást irta. Nem is magyarul van...

Amint tanácstalanul forgatják, nézegetik a pecsétes német kártyát, épen legjobbkor, nyílik az ajtó s belép a tiszteletes asszony. Szolgálója nagy csomagot hozott a betegnek, fát, ennivalót, teát, süteményt. A tiszteletes asszony tudott németül. Szabóné mindjárt kérte, hogy magyarázza meg, mi van Írva azon a levelezőlapon ? A tiszteletes asszony kezébe vette a német Írást s látható izgatottsággal futott végig a szeme a sorokon. Mikor végére ért, két könnycsep pergett le arcán. Arca elborúlt s látszott, hogy zavarban van, hogy mit mondjon a beteg anyának. Mikor a Lajos levelét is elolvasta, akkor arca ismét kiderült, s szemében egy nagy gondolat villanása látszott.

— „Él a fiam!“ „Hazajön úgy-e drága tiszteletes asszonyom ? “mondta akadozva a beteg.

A tiszteletes asszony előbb a nagybetegre tekintett jóságosán, azután pedig, mintha a lapról olvasná, elkezdte betűzni a német irás magyar értelmét.

— Hazajön Lajos, Szabó néni! Pár nap múlva! Hallgassa csak: Tisztelt Asszonyom! Tudatom, hogy fia Szabó Lajos őrmester két napja egy nagy ütközetben óriási robbanás következtében elvesztette hallását s így haza kell mennie a harctérről s csak odahaza teljesíthet könnyebb szolgálatot. Kriegmeister, századparancsnok.

— Szabó néni, hazajön Lajos, pár nap múlva már itt lesz s nem megy vissza többet a háborúba.

A nagybetegágyábantelkönyökölve, fokozott figyelemmel leste a tiszteletes asszony szavait, aztán vissza- hanyatlott párnájára s csak ennyit mondott: „Hazajön a fiam! Lajoskám ! “ Azután eltűnt arcáról az öröm mosolya, arca eltorzult, teste megmerevedett, s reszketni kezdett. A

halállal való vívódás volt ez. Pár percig tartott. A tiszteletes asszony lefogta a haldokló szemét. A vonaglás megszűnt, nagyot sóhajtott özvegy Szabóné, s azután csend lett. Hala- vány arca vonásai megszelídültek s valami másvilági béke sugárzott az arcán.

— Szegény Szabóné, nem látja meg már a fiát! mondja suttogva Feketéné.

— Dehogynem! Már találkozott is vele! Ezen a levelezőlapon az van írva, hogy Lajos alatt egy vakmerő vállalkozása közben felrobbant egy ellenséges akna s hősi halált halt. Szegény Szabóné, elérte, amire vágyott, boldog ismét, mert övéivel van 1

S mintha Szabóné értené, sápadt, beesett arcán még most is ott a boldog mosoly.

Hajdan és most.

Bizony jó rég, mikor én még Játszadozó gyermek voltam:

Jó apámmal, jó anyámmal,

Pislogó kis mécsvilággal,

Ó beh sokszor imádkoztam.

Ha az este setét leple Kis házunkat betakarta, Felhangzott az egész házban : Siess édes, kis családom, Boruljunk le imádkozva.

S minden mintha egy szív volna Egy érzésben összeforrva,

Szállt, szállt fel a halk imádság, Dicsérve a menny s föld Atyját, Ki övéit megtartotta.

Ima karján, hit vánkosán Ó mily édes volt az álom,

Erőt nyert a lélek benne,

Megújult a fáradt elme S győzött minden akadályon.

Ma az esték néma csendjét Nem rezgi át a szent ének; öreg, ifjú egy érzéssel,

Hála-ének zengésével Ritkán áldoz Istenének.

Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok es kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a

HANGYA

a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez

Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz.

(Saját székházában.) 14

A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.