Harangszó, 1914-1915
1915-01-10 / 13. szám
98. HARANGSZÓ. 1915. január 10. gyűlölet vagy szeretet ? Mi úgy hisz- szük, hogy az ellenségeskedés csak múló dolog, az állami ellentétek és összeveszések épp úgy csókkal végződnek, mint a házastársak összekoccanása. A kibékülésben nyilatkozik meg az ember az ő igazi lényege szerint. Nem a háborúban. A háború nagy ön- és Istenmegfeledkezés. Olyan, mint a paradicsomi bűnbeesés. Jaj a kígyónak, mely erre csábítá az embert. Átkozott lesz és földönfutó a földön. Aki olvasta, bizonyára nem olvasta meghatottság nélkül azt a leírást sem, mely a szerb és magyar lövészárkokban játszódott egy négy órai fegyver- szünet alatt. A szerbek átjöttek a magyarokhoz, hogy négy órai fegyver- szünetet kérjenek halottaik eltakarítására. Megkapták. Kis idő múlva újból átjött hozzánk néhány szerb tiszt s mosolyogva kérték a mi tisztjeinket, hogy legyenek szívesek aláírni levelező lapjaikat, amiket haza küldenek. A mieinktől újságot is kértek, mert ők mindig csak olyat olvasnak, ami az ő győzelmeikről számol be. Újságokat is kaptak. Sőt állandóan kicserélték egymás újságjait. Egy odvas fára kiakasztották, hogy „Posta“, oda és onnan vitték el egymás újságjait. Amíg a „postás“ a lapokat a fa felé vitte, nem lőtt rá egyik fél sem. A tisztek még cigarettával is megkínálták egymást. Szerb és magyar cigarettával. A négy órai fegyverszünet után megkezdődött újból a tüzelés. Az emberiség már sokszor visszasírta az elveszett paradicsomot. A bűnbánat semmi más, mint zokogás az elvesztett paradicsom után. Keressük Istent, kinél jó dolgunk volt, de eltávolodtunk tőle. Nélküle borongós, nyirkos, fagyos, de nevezzük nevén a gyermeket: bűnös a mi életünk. Isten nélkül bűnös a mi életünk. S milyen jól érezzük magunkat, ha a bűnből csak egy percre is megpillantjuk atyánk szent orcáját. Ha már nem látjuk többé, úgy próbáljuk visz- sza-visszagondolni jóságos tekintetét, mint a kedves, de gyorsan tovatűnő hajnali álmot. Hogy is volt, milyen is volt ?. . . Fölébredéskor már alig emlékszünk reá. Hátha visszatérne a kép... hátha mégegyszer átélhetnénk. Egyszer kevés volt... öntudatosan szeretnők újból vissza felidézni. Azt gondolod tán, hogy a paradicsomi történet csak egyszer történt meg ? Dehogy, dehogy! Azóta számtalanszor, veled is számtalanszor megtörtént, csak gondolj vissza az isteni szózatra: Ádám, ember, elhagytál , engemet, elhagylak én is! Nem tudsz I imádkozni ? Nem tudsz vigaszt találni ? Nem tudsz megnyugodni ? Lásd, akkor most sem vagy a paradicsomban, Isten közelében. Mert a paradicsom Isten közelsége. Ennek a világot átjáró mélységes és őserős életösztönnek egy szikrája csillant meg a szerb és magyar lö- vészárkókban a négy órai fegyver- szünet alatt. Sóhajtás, sóvárgás valami elveszett jó után... Csak legalább egy percre... Aztán kattoghatnak a géppuskák, bőghetnek az ágyúk... De legalább egy pillanatig hallgassuk a régi dajkamesét az elvesztett boldogságról ... Nagy ünnepek elmúltával az isteni kegyelem erősítő vizében fürdetjük lelkünket. Halkan imádkozunk, mint az útszéli koldus, ha alamizsnát kér: Jöjjön el a te országod! Nem érdemeljük meg, de azért jöjjön el mégis a te országod. Krisztus érdeméért. Hadikölcsön. Elbeszélés. Irta: Csite Károly. Mákfay tisztelendő ur összehivatta esti fél nyolc órára az atyafiakat az iskolaterembe. Az atyafiak már hét órai harangozás után megkezdték a gyülekezést s midannyian égő pipával helyezkedtek el az alacsony padok között. Ennélfogva oly tömör füsttenger úszott a különben is hiányosan világított teremben, hogy nem látta meg az öreg lelkipásztor a hangos beszédbe elegyedett kedves híveit, amikor ugyanis megnyitotta a gyűlést a következő bevezető szavakkal : — Nem látom, de mint hallom, szép számban megjelentek hivó szómra, kedves atyámfiai. Fogadják szíves megjelenésükért köszönete- met. . . A szörnyű pipafüsttel azonban takarékoskodhattak volna a mai drága világban, — gondolta, de nem mondta ez utóbbit a folyton köhé- cselő öreg. — Kedves híveim I — folytatta | beszédét a lelkipásztor, — A haza elszólította ifjúságunkat s férfiaink szine-javát, hogy megvédjék csodás hősiességgel, élő testük hatalmas falával szent magyar földünket a ránk zúdított sok milliónyi vad ellenség pusztító hadától. Kedves atyámfiai 1 A haza most i mihozzánk: itthonmaradottakhoz is szól, hív, hogy vegyünk részt a szent védelemben. Kölcsönt vesz fel az állam a harc céljaira, még pedig olyan kölcsönt, mely mind a magyar nép kezéből kerül ki. A hadviseléshez ugyanis rengeteg pénz kell, sok-sok milliók. Biztos siker csakis akkor lehet, ha elegendő pénz áll a kormánynak rendelkezésére. Tehát kötelessége minden magyar embernek, úgy kedves híveimnek is, hogy tehetségük szerint köcsönözzenek hazájuknak. Nagy kamatot: hat százalékot fizet az állam a kölcsön után. A lelkész szünetet tartott most a beszédben, egy kis biztató szót várt a híveitől. Az atyafiak köhögni kezdtek, egyikmásik izgett, mozgott helyén: mehet- nékjük támadt. Mert hát nem kellemes fülüknek olyasmit hallani, hogy pénzt kérnek tőlük. Kancsi Jankó, az örökös akadékoskodó, volt az első felszólaló: — Hát iszen elhiszem, hogy sok pénz kell a háborúra, de hisz a kormány csináltatja a pénzt s ha szüksége van rá, miért nem csináltat elég bankót, miért kívánja a szegény néptől a keserves szerzeményét ? 1 — Igazat mondott, komám! — helyeselték egypáran az atyafiak közül. — Nem ért ahhoz, kigyelmed, Kancsi uram, sőt ha megmagyaráznám, akkor sem értené meg. Különben nem is az állam nyomatja a bankjegyet, hanem az osztrák-magyar bank s annak is megvan a törvénye, hogy mennyit nyomathat. Ilyesféle okoskodásnak nincs is most semmi helye, mikor édes szülőhazánk élet-halál harcáról van szó. Becsületbeli kötelessége mindenkinek helyet állani, ahova a haza szólítja I — mondta erélyes hangon az öreg pap. Kancsi Jankó erre némi szégyenkezéssel, de nagyobb boszúsággal, vissza ült helyére. — De hátha elvész a pénzünk 1 — szólalt föl azután Pityer gazda szuszogó hangon. — Már hogyan veszne el ? I Sőt annál jobb, biztosabb helyre nem teheti senki a pénzét, mint aki az álj lamnak kölcsönzi. Hisz azért az egész ország adós lesz I.. . — Hátha elfoglalja a muszka az országunkat! — hangzott erre egy újabb kifogás. —r Ép azért kell segítenünk pénzünkkel is hazánkat, hogy el ne foglalhassa az ellenség. Mert, hála lé- j gyen a jó Istennek, hős katonákban nem szűkölködünk, de a nagy harc végleges sikeréhez: a győzelemhez I
