Harangszó, 1913-1914
1914-01-04 / 11. szám
1914. január 4. HARANGSZÓ. 85. de én fel se jajdullam, nem mertem rájuk árulkodni, nem panaszkodtam otthon sem ; csak úgy titokban törültem ki szememből egy-egy fájó köny- nyet. Sőt a leckében sem mertem velük versenyezni, pedig sohasem tudtak annyit, mint én. Mégis azok tekintélyes urakká lettek, A Sághy Miklós ma is szolgabiró, a Tamássy Gida megyei esküdt, a Dózsa Feri meg inzsellér lett, pedig az egyszeregyet sem tudta. Ha találkoznám velük, rám se néznének, a köszöntésemet sem fogadnák el. ők felfelé mentek, mint a levegővel felfújt hólyag, én lent maradtam, mint a féreg a porban, kit akárki is eltaposhat. A porban csúszom, talán azért is, mert félénkségre, gyávaságra szoktatott az élet első korszaka. Szívembe nyilallott Salamonnak keserű kifakadása, mely érthetően igazolja, minő kíméletlenül játszik a sors keze az emberekkel, varázsvesz- szejével az egyiknek dús asztalt terít, a másiknak nyakába üres tarisznyát akaszt. Salamon nem végezte el mon- dókáját, tovább beszélt. — Tizenkét éves koromban apám a saját mesterségére fogott, egyetlen gyermek voltam, szüleim nem akartak kiadni a háztól. Forgattam hát kezemben a tűt, cérnát és ollót. Mikor felszabadultam, egy szép napon így szólt hozzám : Mindig nem lehetsz itthon, vándorútra keli menned, a mesterlegény így tanul, tapasztal, csak így lesz érdemes arra, hogy később önállóan műhelyt nyisson. Veszprémben lett volna első állomásom, Pillitz Bernát, hírneves szabónál, kivel apám úgylátszik már régebben megegyezett, hogy majd felfogad műhelyébe. A falutól Veszprém kocsin is jó három órai ut. Alkalmatosságot kapni jobban csak pénteki napon lehetett, a mikor a heti vásárra, vagy hivatalba menő ügyes bajos emberekkel lehetett odajutni. Kegyetlen hideg téli idő volt, mikor a kora hajnali órákban kicsiny batyummal felkuporodtam Kutas Vendel szekerére; rajtam kívül még két ködmenes atyafi képezte az utitár- saságot; mindenféle piaci árut vittek a hetivásárra s nekem már csak a zsákok tetején jutott hely. A nagy hidegben negyedóra múlva meggémberedtek kezeim, lábaim, a lovak is csak cammogvást mentek a hóval borított utón. Én is a többiekkel többet gyalogoltunk, mint a mennyit a kocsin ültünk s nagy sokára értünk be Veszprémbe. Embereim dolguk után láttak, én meg felkerestem Pillitz Bernátnak a nagypiacra nyíló üzletét; ezt azonban ekkor már veje, Elkán Májer vezette. Nagy szerényen beléptem a tágas műhelybe, a hol öt hat segéd és inas dolgozott. A mester épen az inasokkal civódott s szitkozódás közepette cibálta egyszerre kettőnek is fülét. A mint észrevett, nagy hangon rám rivalt, hogy mit keresek itt, nem kell neki sem inas, sem segéd, mert ezekkel a gézengúz kamaszokkal, sehonnai naplopókkal sem boldogul. A rám förmedt ember egyúttal az ajtó felé mutatott s én előre kigondolt mondó- kámat is elfeledve, nagy ijedtségemben kihátráltam a boltból, úgy hogy más tette be utánam az ajtót is. Az utcán majd elszédültem, forgott velem a világ; irtózatosan fájt ez az első csalódás s könnyek nélkül sírt belül a lelkem. Félénk voltam, gyáva voltam. Visszamenni nem mertem, ismerősöm senkisem volt a városban kihez bizalommal fordulhattam volna. Egy ideig étlen-szomjan lődörögtem a hepehupás utcákon, mikor elfáradtam a járás-kelésben, elmentem a Nap korcsmába, hova utitársaim beállottak s kértem a fuvarost, hogy vigyen vissza magával. Gúnyos nevetéssel fogadta kudarcomat s így kötekedett velem: — No Smüle, hát nem kellettél, nem sikerült az üzlet, talán nem birod el az ollót, a vasalót? Eljöhetsz velünk, de várakozzál még egy ideig. Várakoztam biz én hosszú órákon át. Tízszer is benéztem a borgőzös csapszékbe, hol Kutas és társai egymásután fogyasztották egyik icét a másik után. Már alkonyodott, mikor tántorogva, dülöngve felkapaszkodtak az ülésbe és Vendel gebéi közé vágott s azok hosszan elnyúlt testtel iramodtak neki s poroszkáltak, fel a lejtős országúton. Én fogva cogva dideregtem hátul a kocsikasban, az emberek hangos szóval vitatkoztak elül az ülésben s összehordtak hetet havat. Egyszer másszor visszaszólt valamelyik: — No zsidó, nem fagytál meg még? Bizony közel voltam hozzá. A hideg egyre növekedett. Szerencse volt, hogy eljutottunk a nőzséri csárdához ; itt a lovak maguktól szépen befordultak a csárdafelé s a félszer alatt megállották. Ide betérni már a rendes szokáshoz tartozott. Tudtam, hogy itt megint órahosz- szat fognak vesztegelni a már amugyis eléggé kapatos emberek. Belül a csárda meg nagyon is hangos volt a dé- vaj jókedvtől. Kint az országúton jártam-keltem egy darabig fel s alá s már azon tanakodtam, hogy nekivágok gyalog a még elég hosszú útnak. Ékkor gyors iramban közeledett egy csörgő szán. Megvártam. Ismerősöm ült a bakon, Gábor volt, a dörgicsei uraság kocsisa, a kasznárt vitte a szentgáli vadászatra, merthogy a farkasok, vaddisznók és egyéb vadak nagyon elszaporodtak, egy hétig oda lesz a vadászaton, így Gábor üresen ment hazafelé. Gábor is megismert, sokszor járt apámnál, mert mi láttuk el a cselédséget prémes téli bekeccsel és egyéb parádés ruhákkal. A kocsis megállt s kérdezte mi járatban vagyok. Elmondtam neki. Ő biztatott, hogy csak üljek fel s haza visz, ott a bunda a hátulsó ülésben, bújjak bele, majd így nem fázom meg. Ma is azt hiszem, hogy a gondviselő Isten hozta utamba Gábort, nélküle elvesztem, megfagytam volna az úton. Elhelyezkedtem a szánon. Gábor szíves szóval beszélt hozzám, mindig tisztességes nevemen szólított s ez oly jól esett nekem. Ez volt az első jó szó, jótett, mit életemben emberektől kaptam. A jó meleg bundában, a kellemes szánúton elfeledtem az egész napnak búját, gondját és az éhség fájdalmát. Batyumban érintetlenül vittem vissza a pogácsát, mit anyám utravalóul adott. Ekkor meg hirtelen egy másik rém nehezedett lelkiismeretemre. Az esti Elmaradottnak tekinthetjük azt a községet, ahol fogyasztási szövetkezet nincs! A fogyasztási szövetkezetek révén szerezheti be egy-egy falu népe mindennemű háztartási és gazdasági cikkeit és italszükségletét a legjutányosabban, úgyszintén hamisítatlan minőségben. — Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, a mozgalom kezdői forduljanak útbaigazításért a - ■■ - - - , ------— , a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetéhez, Budapest IX., Közraktár-utca 34. szám. 11 (Saját palotájában.) — A HANGYA kötelékéhez ma már több mint 1200 fogyasztási szövetkezet tartozik 50 millió ■ - ■ korona évi forgalommal. ------------- — ■ L evélcím: HANGYA, Budapest, postaflók 109. szám.
