Harangszó, 1913-1914
1914-12-28 / 10. szám
1913. december 28. HARANGSZÓ. 75. sötét az ablak s ezért nem gyuladt ki nála e szent estén még csak egy gyenge mécsvilág se. Egy pillanatig állva maradtam az ablak alatt. Halk beszéd, időnkint elfojtott zokogás hallatszott ki. Nem sokat haboztam. Megkopogtattam az ablakot. Csakhamar kinyílott az ajtó s én beléptem a szegényes szobába. Az asszony mécset gyújtott. A kis leány az ágyban feküdt. Ébren volt. Az anyjával beszélgetett. Annak a hangját hallottam odakinn. Az anyja meg sirhatott, mert a szemei azt mutatták. Leültem az egyik rozoga székre és beszélgetni kezdtem. — Hol az ura Molnárné ? Az asszony nagyot sóhajtott. — Bizonyosan valamelyik lebujbán kártyáz. Megcsóváltam a fejemet. — Ej, ej az az ember! Még ma sem tudja idehaza tölteni az estéti Annyi belátása csak lehetne! Az asszony megtörölte a szemeit a köténye szélével. — Nincs abban egy cseppnyi belátás se uram! Itt hágy minket nyomorogni, éhezni, még a szent estén is! Óh Istenem — sírta el magát az asszony — a Megváltó születése úgylátszik csak a gazdagok számára hozott örömöt. Minket, nyomorultakat kikerül. Dehát igaz is. Mit is keresne itt nálunk? Vigasztalni próbáltam. De a szegény asszony elfojtott keserve most már utat tört magának, azt megállítani nem lehetett. Zokogva borult beteg gyermekére s úgy sírta el lelke minden búját, bánatát. — Oh . uram, a mi sorsunk kétségbeejtő. Az uram elkölti a keresetét, én meg nem kereshetek, mert leányom beteg, nem mozdulhatok a háztól. így semmim sincs a háznál. Ehen vesznénk, ha a jószivű emberek nem segítenének rajtunk. Azok könyörületessége tartja még bennünk a lelket, azok jósága mellett nyo- morgunk. Az uram jó ember volt. De megrontották. Valami gonosz lelkű ember van a gyárban, az csábídoskodik rólunk. Még a mai szent este sincs idehaza. Itt sirdogáltam a beteg ágynál. így ünnepeltem a Megváltó születését. A szegény asszony nyomora végtelenül meghatott. Eszembe jutottak azok a boldog családok milliói, ahol ma a karácsonyfa gyertyái árasztják a meleget s boldog örömmel zengik a Megváltó születését. S íme, itt a lélek a fájdalom könnyében vergődik. A test fázik, a szív feljajdul. A mások öröme itt fájdalmat okoz. A mások boldogsága itt könnyet fakaszt. Néhány percig meghatva tűnődtem a dolgok fölött. Aztán a kis leányra tereltem a beszédet. — Hát a kis leánya betegségére mit mondott az orvos ? Az asszony újra elsírta magát. — Az orvos ? Nem volt ennél még orvos! Hiszen betevő falatunk sincs! Hogy kerülne akkor orvosra meg patikárá ? Odamentem a kis leányhoz. Megfogtam a kezét. Könnyes volt a szeme, de azért rám mosolygott. — Ugy-e bácsi, a kis Jézuska nekem is hoz babát, ha jó leszek ? Megilletődve feleltem: — Hoz kis leányom, csak légy jó. — Anyuska azt mondta, nem hoz, mert mi nagyon szegények vagyunk. A szívem mélyéig hatott a leányka panaszos hangja. Alig bírtam felelni. — De hoz kis leányom. Mindjárt hoz. Majd meglátod. A kis leányka szeme felragyogott. — Cukrot is hoz? Süteményt is hoz? Meg diót is? — Igen. Azt is hoz. A jó kis leányokat szereti a kis Jézuska és hoz is nekik sok mindent. ■ — Dehát mikor hoz? Hát miért nem jön már hozzánk is ? — Sokfelé van ám ilyenkor az útja I Nem ér rá, hogy mindenhová ő maga nézzen be. Hát másokat küld el maga helyett. Ide engem küldött. És küldött is ám sok mindenfélét. Nézd csak kis leányom. Elővettem a csomagot. Felbontottam. És sorra kiraktam a tartalmát. Volt benne baba, többféle játék, dió, mogyoró, alma, sütemény. Szegény gyermek, azt se tudta. mit csináljon, mihez nyúljon. Örömében boldogan kiáltott fel s aztán könnyein át mosolyogva szorította magához a babát s mohón kapott a sütemények után. A könnyekig meghatva, de szivemben édes érzéssel szemléltem a nyomorúság tanyáján a boldogság eme megnyilatkozását. E percben valaki zörgetett az ajtón. Az asszony kiment s az urával tért vissza. A gyermek, amikor meglátta az apját, boldogan kiáltott fel: — Nézd édes apám, nekem is van babám, cukrom, süteményem. Ez a bácsi hozta. A kis Jézuska küldte nekem. Gyere, nézd csak. A homályos szobában csak ekkor vett engem észre az ember. Teljesen józan volt, hát azonnal átlátta a helyzetet. Levette a sapkáját s megindul- tan mondta: — Az Isten fizesse meg a jóságát uram. Megelőzött a szándékomban. De ezt is az Isten akarta. Ez csak megerősít elhatározásomban, hogy gondját viseljem ezután a családomnak. Az asszony csodálkozva nézett az urára. De nekem is érthetetlennek tetszett a beszéd. — Hogyan értsem a szavait ? — Úgy uram, hogy ma is együtt voltam a kompániával, a kártya mellett. Folyton vesztettem ma is, mint máskor. De tudja Isten, máskor mindig azt reméltem, majd visszanyerem s ez sarkalt, hogy éjjelezzek napról- napra. De ma nem erre gondoltam. Eszembe jutott az édes anyám. Egyszerre gyermeknek képzeltem magamat, amikor oly nagyon örültem a karácsonyfának. És ekkor a családomra, a gyermekemre gondoltam. Elfacsarodott a szivem. Hiszen ezeknek még fűtelékük, talán egy betevő falatjuk sincs I Egyszerre valami kimondhatatlan undor vett rajtam erőt. Megvetéssel néztem társaimra. Hát ezeknek se Istenük, se szivük ? Ezek még a mai szent estét is ily garázdálkodással töltik el I S köztük vagyok én is! Hirtelen elhatározással felkeltem s ott hagytam a bámuló cimborákat, akik bízvást azt hitték, tóttá a rossz útra. Azóta nem gonElmaradottnak tekinthetjük azt a községet, ahol fogyasztási szövetkezet nincs! A fogyasztási szövetkezetek révén szerezheti be egy-egy falu népe mindennemű háztartási és gazdasági cikkeit és italszükségletét a legjutányosabban, úgyszintén hamisítatlan minŐHégben. — Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, a mozgalom kezdői forduljanak Útbaigazításért a ■ ■: ' . ■ ■ rr-TTT a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetéhez, Budapest IX., Közraktár-utca 34. szám. io (Saját palotájában.) — A HANGYA kötelékéhez ma már több mint 1200 fogyasztási szövetkezet tartozik 50 millió —. ■—■■■■ korona évi forgalommal. Levélcím: HANGYA, Budapest, postafiók 109. szám. iiuiiiuiiuiiiiiiiimuuiuiiniuiuiiuiuiuiiiii iiuimiuMumt
