Harangszó, 1913-1914
1914-12-28 / 10. szám
HARANGSZÓ. 1913. december 23. tyénség széles e világon karácsonynak szent ünnepén. Mi tehát tulajdonképen a karácsony lényege? Nem az, amit a szem lát, a külső s csillogó pompa, hanem a mi élő hitünk az Ur Jézus Krisztusban, aki ma a mi megváltásunkra született. A keresztyén ember karácsonya a krisztusi hitnek, békességnek, szeretetnek örömünnepe. Csak az fáj nekünk, hogy ez a szép ünnep nem csak idejében, de hatásában is olyan igen-igen hamar elszáll, elmúlik fölöttünk. Leszedjük a karácsonyfát, elégetjük és tudja Isten, mintha ugyanekkor a karácsonynak az a nemes, az az üdvös irányban átalakító ereje is elszállana szívünkből. Mert karácsonykor úgy-e magunkba szállunk s az istenitisztelet hatása alatt szelídül a lelkünk. De aztán megint visszazökkenünk a mi megrögzött, hibákkal fertőzött hétköz- napiságunkba. Mintha csak úgy volnánk a karácsonnyal, mint valami értékes szép ünneplő ruhával, amelyet külön erre az alkalomra csináltattunk s óvatosan, vigyázva viseltük is, de amikor elmúlott az ünnep, visszaakasztjuk s elzárjuk az almáriomba, hogy jövő karácsonyra, ha megérjük, megint elővehessük s magunkra ölt- hessük. Ne így I... Legyen a mi egész életünk fölsé- ges, szent karácsony. Adjon neki irányt a hit csillaga. Munkakedvet a pásztorének. Erőt az isteni szeretet tüze. Munkakedvet, örömöt s megelégedést az angyalok harsonája. A hit és a szeretet lelke vezéreljen bennünket, most, midőn az országban pártos viszály lett úrrá, testvér a testvért marcangolja, szegény a gazdagra, felekezet a felekezetre, népfaj a népfajra feni gyilkos tőrét. S ha ez a nemes érzés járja át bensőnket, akkor remélhetjük megszületését annak a boldog Magyarországnak, s annak az erős evangélikus egyháznak, amelynek manap csak ádventjét éljük. Ha karácsony lesz a mi életünk, majd akkor eltölti lelkünket egymás iránt a jóakarat, majd akkor igazán érdemesek leszünk a krisztusi békére. Majd akkor hirdetjük győzelmét a zászlónak, amely alatt küzdünk s e győzelmi énekünk lesz a Magasságbelinek az a dicsérete, amelyet a suhogó szárnyú angyalok hirdettek az Ige megtestesülésének éjszakáján. 74. Lapunk következő száma újévre megjelenik. Karácsonyi történet. Elbeszélés. Irta: N. Szombatit Ernő. Karácsony szent estéje van. Fohász fakad a szívben, zsolozsma kél az ajkon: A Megváltó íme megszületett! Dicsőség a mennyben Istennek, békeség a földön embereknek! Halleluja! Halleluja 1 Csilingelés hallatszott. Kinyitottam a belső szoba ajtaját. Vakító fényesség áradt ott benn szét. Fényárban úszott a szoba. Csillogott, villogott a lobogó gyertyafényben a karácsonyfa. Kis apróságaim meghatva, szinte félénken léptek be. Csodálkozva állták körül a fát. Bámulva nézték a sziporkázó, csillagokat szóró csodás valamit s a sok-sok más, nekik oly csodás dolgokat. De aztán megszokta szemük a csillogást, a fényt. Megismerték a kedves csemegéket. Az almát, a diót, a cukrot, a süteményt. A varázs meg volt törve. A szemük csillogott, az ajkuk mosolyra állt. Kis szívük minden öröme kigyulladt a szemükben 1 Majd észrevették a fa alatt a kis Jézuska által hozott ajándékokat. Örömsikollyal vetették magukat reá. Hirtelen nem is látták, hogy mijük van, de boldogságuk oly túláradó lett, hogy nem is tudták, mit csináljanak, mit mondjanak hamarjában. Megrohanták édes anyjukat s kérdést kérdésre halmoztak fel. — Baba is van ? Bölcső is van ? Kis paplan is van ? Édes anyjuk könnyein át mosolyogva ölelte őket a keblére. — Az is van. Az is van. Minden van édes kis angyalaim. Meghatva néztem e jelenetet, e szent örömöt. Ekkor felcsendült ablakom alatt a bethlehemi dal. Szívem tele lett csendes örömmel, jóleső meleg érzéssel. Úgy éreztem, mintha a kis Jézuska ott röpködne körülöttünk. Imára kulcsolódott a kezem, fohász takadt az ajkamon. — A Megváltó ime megszületett! Halleluja 1 Halleluja I * A szent estén önkényfelenül is azon vágy fogott el, hogy körülnézzek a faluban. Ugyan hol, hogyan és miképen fogadták a Megváltó születését? Hozott-e minden házba örömöt, boldogságot, vagy talán akadt ház, ahová zokogással, kétszeres fájdalommal köszöntött be e szent este ? Magamra vettem a kabátomat, fogtam a botomat s elindultam. De előbb feleségem egy kis csomagot nyomott a kezembe. Hátha szükségem lesz reá 1 ? Elértettem jóságos szíve sugallatát. Magamhoz vettem a csomagot s kiléptem az utcára. Apró pelyhekben hullott a hó. Lassan, csendesen. Csak néha-néha suhant végig a szél a száraz ágak között. Ilyenkor bizony nagy kavarodást okozott a hulló pelyhekben és jó csomó havat söpört le a háztetőkről. Feltűrtem a galléromat, szememre húztam a sapkámat s aztán elindultam. Jobbra-balra kémleltem. Mindenhol fényes ablakok világítottak ki az éjszakába. Amint elmentem egy-egy világos ablak alatt, víg nevetés, élénk gyermekhang ütötte meg a fülemet. Nagyokat lépve iparkodtam előre. Befordultam egy másik utcába. Itt is világos ablakok sorakoztak egymás után. De nini, mintha amott egy kevésbé megvilágított ablak volna 1 Átmentem a túlsó sorra. Benéztem az ablak vékony függönyén. Egy szál gyertya égett az asztalon. S körülötte sötétes árnyak. Mély, öblös hang hallatszott ki a szobából. Figyelni kezdtem. S ekkor tisztán hallottam, hogy a családfő a szentirást olvasta. Krisztus ’ Urunknak a születése történetét. Nyugodtan indultam tovább. Itt méltóan ünnepük a szent estét. Ismét más utcába kanyarodtam. 'Azonnal szemembe ötlött egy sötét ház. Egyenesen odatartottam. Körülnéztem. Ugyan ki lakik itt ? Ah igen, a Molnár Istvánék. Az ember haszontalan ember. A szeszgyárba járt. Szépen keresett. De egész heti keresetét rendszerint elkártyázta. Rossz társaságba került. Egy kártyakompániába. Sokszor egy-két este összes keresménye elúszott. A családja meg nyomorgott. Kivált most, hogy az asszony nem járhatott a dologba. Mert ötéves kis leánykája betegen feküdt. Hát bizony, hogy az ura mit- sem hagyott odahaza a keresetéből, elfogyott az a kevés is, ami még volt a háznál. A jó szomszédok könyörü- letességének köszönhették, hogy nem éheztek. Azok adtak hol ezt, hol azt s juttattak egy kis meleg levest a beteg gyermeknek. így tengődött, nyomorgott a szegény asszony már két hete, amióta megbetegedett a leánykája. Utóbb aztán már a fűteléke is elfogyott. Venni meg már nem tu- j dott. Hát hideg szobában dideregtek. J Olaja is már csak egy csepp maradt. Azt meg tartogatta. Hát ezért maradt *
