Harangszó, 1913-1914
1914-12-21 / 09. szám
66. HARANGSZÓ. 1913. december 21. pápistáké szólt, még játszottunk tovább ; ha a mienk megkondult, árkon-bokron igyekeztünk haza. Másként siralmas vacsora várt volna bennünket. Katholikus gyerekekkel nem igen vitatkozhattunk, hogy kinek a harangjai szólnak szebben, mert a falunk a községi kovácsot, molnárt, ácsot és cigányokat kivéve tiszta evangélikus volt s így más vallásuakkal keveset érintkeztünk, de bizonyos, hogy jussunkat ököllel is megvédelmeztük volna. Lutheránus harangnak nincs párja, különösen a mieknek nincs. (Egyébként a falunk példát adott a türelemre, mikor pápistának adta a vámot, a patkolás díját, az épitési költséget és a nótapénzt). Aztán elszakadtam hazulról. Vasárnap délután, könyörgés előtt vitt ki a kocsi először a falumból. Az előtt keveset voltam másutt, most egyszerre messze, idegenek közé, német városba kellett mennem. Ma sem csodálom, hogy nem ízlett az ebéd. Pedig vadréce volt az asztalunkon. A harang kísért el legtovább. Mikor már az ismerős fák is elmaradtak az ut szélén, még a szomszéd határba is eljött utánam. Mintha hívogatott volna vissza: Ne menj el 1 Soha se jobb másutt 1 Aztán mintha siratott volna, hogy nem hallgatok rá. Olyan szomorúan búgott ott a hegy alatt. (Sokszor megsirathattam azóta azt az utat magam is.) Tizenkét esztendeig csak nyárra és nagyünnepekre mehettem haza, azután azokra sem. Valahányszor nap közben falum felé közeledtem, a torony integetett legelőbb. Ha pedig piros tetejét befödte az esteli sötétség, akkor is a harang szava jött legmesz- szebb elém. Bele-belebúgott a kocsi zörgésébe : örömmel látunk 1 — Tudtam, hogy igazat mond. Vasárnap és ünnepen meghúzták mindeniket. Külön is, együtt is. Aki mint mi, tovább lakott, kitárta az ablakot, télen meg ki-kilépett a házból, hogy észre vegye. Amelyik óra sietett a faluban, megállították; amelyik késett, előbbre hajtották. Lám itt is a haranghoz igazodnak az emberek, ha nincs is toronyóra. Akkor még ahhoz igazodtak másként is. Szavára nemcsak a ruhájuk lett ünneplővé, hanem tisztábbá, ünnepie- sebbé lett a szivük is. Ma már csak az órákat igazítják hozzá. Annyira megváltozott vagy a harang szava vagy az emberek szive. Pedig nem szereztek más harangot, még más harangszót sem. (Ha csak azóta nem történt valamelyikben változás, mióta utolján otthon voltam.) Talán éppen abban rejlik a hiba, hogy a régi harangszó már igen elgyöngült, nem bírja olyan erővel rákondítani, hogy a szivek kemény, fásult ajtaját betörje és sirva, panaszkodva búgja: Téged is várunk 1 Hiába várunk! Sohase látunk I — Alighanem az öreg harangszó az oka mindennek! De hát ott, ahol fiatal, erős kéz kondítja meg a harangokat, zúgnak is, mint a harsona, mégsem tudják felrázni a fásult szivü, vallástalanság álmába merült embereket! ? De bezzeg mennek a hiúság vásárára csalogató kolompok után 1... Pár év óta meg-megcsendül híveink számára egy új Harangszó. Ez már irott szóval keresi fel az ^embereket. Szavát nem egy gyülekezetben, hanem egész magyar evangélikus népünkhöz intézi. Célja ennek is az, hogy az élet szövevényes utjain, a kísértések,' kétségek rengetegeiben tévelygő embereket a rájuk leselgő ellenség elől jó helyre vezesse. Mert hogy a régi harangszóra kevesen hallgatnak, sokkal könnyebben zsákmányol a hitetlenség, vakhit, kétség- beesés, romlottság és mindenféle ellenség közöttünk. Elmegy ez oda is, ahol a mieink szétszórva élnek s hozzájuk a torony harangja el nem érhet. Jó barátja kíván lenni mindenkinek. Nyújt valamit mint evangélikusnak, mint magyarnak, mint gazdálkodó embernek. Ád komoly tanítást és könnyed szórakoztatást. Az alvókat ébresztgeti, az ébredőket erősíti. A resteket serkent- geti, a munkásokat kitartásra inti. Összekötő kapocs a hitfelek között. Hírül adja, mit tesznek, hogyan élnek, mi örömöt, bánatot érnek a másutt lakó, de velünk egy hitet valló testvérek; a vezérek közül hol kik dőlnek ki a sorból és kik állanak helyükre. így neveli az összetartozás érzetét, az egyházunk dolgai iránt való érdeklődést, az evangélikus öntudatot és vallásunkhoz való ragaszkodást, amire most, mikor annyi áruló hitehagyott akad, igen nagy szükségünk van. Sok családnak lett már kedves vendége. 7.000 példányban megy hetenként, mint szívesen várt ismerős az ország minden részébe. És vakok volnánk, ha itt-ott jó hatását már eddig is nem vettük volna észre. Csak azt lehet sajnálni, hogy még többen nem hallgatják szavát és nem fogadják házukba. Azt mondják sokan, a szegénység az oka. Nem igaz I Vannak előfizetői között elegen szegények, de hiányoznak még többen gazdagok. Ha a szegénység az oka, hogy nem kerül lelki táplálékra évenként 2 korona, vagyis hetenként 4 fill.ér, ez csak lelki szegénység lehet. Legyen egy selyemkendővel, vagy más fölösleges holmival kevesebb, évekre kikerül annak árából ez a 2 korona. Ennél olcsóbb már egy lap igazán nem lehet. Hogy ennyiért lehet járatni, onnan van, mert ebbe nem pénzért, hanem ingyen dolgozik mindenki. A szerkesztő ingyen végzi sok munkáját s díj nélkül küldik munkáikat az írni tudó emberek. Nem kényszerítheti erre őket senki. Ami hajtja őket, az a vágy, hogy evang. testvéreiknek így is szolgálhassanak. Ők áldo2nak idejükből, szellemi vagyonukból, csakhogy a népnek ne kelljen nagy áldozatot hoznia. Ezért aztán nem volna-e elvárható, hogy a nép az érte meg-megcsendülő, néki szóló Harangszót minél nagyobb számban, minél szívesebben hallgassa. Aki megérti és szereti szavát, figyelmeztesse rá evang. testvéreit. Egyházának tesz szolgálatot. A közeledők felé itt is az a köszöntés csendül: Örömmel várunk 1 Örömmel látunk! Karácsonyi számunkat az ünnepek előtt már széjjel küldjük. Pali megbukott. Elbeszélés. Irta: Hamvas József. Gyönyörű szép reggel volt, nyár vége felé, mikor kint reggeliztek Né- methék a nagy diófa alatt és egyszerre csak előjárt a kocsival a János. A házból jókora utazóládát hoztak ki és Némethné ugyancsak sürgött- forgott, járt-kelt, hogy semmi le ne maradjon a kocsiról. Vagy talán azért is foglalatoskodott annyira, hogy ki ne törjön belőle időnek előtte a meghatottság. Mert azzal a kocsival az ő legdrágább kincsét viszik el innen: az ő Pali fiát. Aki már annyira fölcseperedett, hogy kijárta a falusi iskolát és most viszik be a városba, a gimnáziumba. Ott aztán nagy ember lesz belőle, orvos, ügyvéd vagy pap, vagy talán még nagyobb, amire most még csak úgy titokban gondolnak. Ott áll Pali büszkén, zsebre dugott kézzel, új ruhában és nagyon komo
