Harangszó, 1913-1914

1913-10-26 / 1. szám

2.

HARANGSZÓ.

1913. október 26.

Néüány pont a 95 tételből.

I. Urunk és mesterünk a Jézus Krisztus ezt mondva: térjetek meg stb. (Máté 4, 17) azt akarja, hogy a hívek egész élete megtérés legyen.

6. A pápa egy vétket sem bocsáthat meg, legfeljebb kihirdeti és megerősíti, amit Isten megbocsátott.

27. Hívságos emberi beszéd, hogy mihelyt megcsörren a ládába dobott garas, a lélek azonnal fel a mennybe röppen.

32. Mestereikkel együtt mind örökre elkárhoznak, akik azt hiszik, hogy a bűnbocsátó cédulák üdvösségük biztosítékai.

35. Nem keresztyén tant hirdetnek azok, akik azt tanítják, hogy azoknak, kik a lelkeket ki akarják a tisztítótűzből váltani, vagy gyónó cédulákat vásárolnak, nincs szükségük törödelemre.

43. Fel kell világosítani a keresztyéneket, hogy az, aki a szegénynek alamizsnát ád, vagy a szüköl- ködőt megsegíti, jobb dolgot cselekszik, mint ha búcsút vásárol.

45. Fel kell világosítani a keresztyéneket, hogy aki felebarátját nyomorogni látja s annak dacára bünbocsánatot vásárol, nem a pápa bünbocsánatát váltja magához, hanem magára zúdítja az Isten haragját.

52. Hiú dolog a bűnbocsátó levelek által való üdvösségben bizakodni, még ha a búcsubiztos, vagy maga a pápa leikével kezeskednék is érte.

65. Az evangéliom kincsei hálók, melyekkel egykor a gazdag embereket halászták.

66. Ellenben a búcsú kincsei hálók, melyekkel manapság az emberek gazdagságát halásszák.

92. El mindazokkal a prófétákkal, akik a Krisztus népének azt mondják: Béke, béke és nincs béke.

93. Ellenben üdv mindazon prófétáknak, akik azt mondják a Krisztus népének: Kereszt, kereszt és nincs kereszt.

94. Intsük a keresztyéneket, hogy fejüket, a Krisztust, kereszten, halálon és poklon át követni igyekezzenek.

95. És igy inkább sok szoron- gattatás közt jussanak a menyországba, mintsemhogy magukat a békével áltatva, elbízzák.

Zsédenyi István, a gályarab lelkész.

Irta: Payr Sándor.

A reformáció négyszázados jubileumára készülő emlékek közül figyelmet érdemel az az emléktábla, melyet dörgicsei gyülekezetünk állít egykori gályarab lelkészének, Zsédenyi Istvánnak. Méltó dolog is, hogy megemlékezzünk nagy hithőseinkről, a kiknek életük sem volt drága, mikor bátog hitvallással kellett bizonyságot tennjÄ Krisztusról. 11

Debrecenben egy kegyes nő, ö^B Hegyi Mihályné már 1895 ben fel^ líttatta a gályarabok oszlopát, melynek négy oldalán ott ragyog i 4 U hitvallónak, köztük Zsédenyi^Btvákak is a neve. Ezt a szép pRdát, követi most szerényebb keretben a dörgicsei gyülekezet. A gyűjtés és adakozás az emléktáblára most van folyamatban.

Zsédenyiről a Luther-társaság egy kis füzetében igen szépen és melegen emlékezett már meg Fenyves Ede barátom, a mencshelyi lelkész. Ehhez akarok én is néhány részletet hozzáfűzni.

Zsédenyinek a családja a vasmegyei Zsédenyből származott, amely Uraí- ujfalunak a filiája, de régebben anyagyülekezet volt. Itt született valószínűleg Zsédenyi István is 1630 körül. Azért bármily jóhangzású is egyházunkban a Zsedényi név, de őt származási helyéről mégis Zsédenyinek kell neveznünk.

Lelkésszé a büki zsinaton Musay Gergely püspökünk avatta fel 1656- ban, a mikor is a varsányiak hívták meg papjuknak Veszprém megyébe. A nagy üldöztetés idején 1674-ben pedig már több év óta a szép Balaton mellett Dörgicsén legeltette az Úrnak nyáját.

Ez évben más húsz dunántúli lelkésszel ő is bátran megjelent Szelep- csényi prímás törvényszéke előtt Pozsonyban. A közelből vele volt Zsolnai István vázsonyi és Soós Gergely kővágóeőrsi lelkész. A sorsukat tudjuk, társaival együtt Zsédenyit is halálra, illetve gályarabságra ítélték.

Komáromban a Luther-társaság gyűlése alkalmával egy előzékeny katonatiszt megmutogatta az ottani várnak legrégibb és legsötétebb börtöneit is, melyekben egykor a protestáns gályarabok szenvedtek. Bizony visszataszító, rettenetes odúk voltak azok. Idehozták vasraverve Zsédenyit is s tiz hónapi szenvedés után Lipót- várra kisérték át, a honnan 1675 tavaszán Stájerországon keresztül Triesztig, innen pedig tengeren és szárazon Nápolyig kisérték el, ahol őt is 50 aranyon adták el a gályákra.

Zsédenyit azonban még messzebb vitték lefelé Szicília szigetére Palermo és Milazzo hadi kikötőibe, igen közel Messzinához, a mely várost nemrégiben a földrengés döntötte halomra. A gályákon evezés közben agyhártya- gyuladás érte. Elveszettnek hitték s már a tengerbe vetették volna, ha a hajóskapitány meg nem kegyelmez neki. Isten segedelmével felépült, de egyik társa Mazari Dániel, ki Tamás- .'falván Nógrádmegyében volt pap, itt Szicília szigetén az ősrégi Szirakuzá- ban rogyott össze kínjainak terhe alatt s ott is temették el 1675. aug. végén. Zsédenyi szemtanúja volt szenvedéseinek.

Haltak el a messze idegen földön többen is. Paulovics Mihály turóc- szentmártoni rektor holttestét Nápolyban a tengerbe vetették. Mire Ruyter tengernagy személyében a szabadító megérkezett, számuk már csak 26-ra olvadt le. S ezek között, midőn Milazzo várában 1676. márc. 25-én útlevelüket kiállították, ott volt Zsédenyi neve is.

Nápolyból ugyanis lefelé kerülve a messzinai tengerszoroson át vitték őket a földközi, majd az adriai tengeren át vissza Velencébe. Itt irta Zsédenyi máj. 8-án jóltevőjének, Gennacius Illés kereskedőnek emlékkönyvébe II. Tim.

1. r. 16. v. találó szavait: „Az Úr legyen irgalmas az Onesiforus háznépének, mert gyakorta engemet meg- vidámított és az én fogságomban való vasláncomat nem szégyenlette.“

Velencéből Svájc felé Zürich városának vették utjokat. Lavater János tanár kértére itt Zsédenyi is, miként társai, emlékül leírták rövid életrajzukat, mely mai napig is megvan. Ugyanitt Gyöngyösi István magyar teológus értekezése elé egy rövid latin verset is írt.

Svájcból Németországba vándorolt át. Hosszabb időt töltött Luther híres városában Wittenbergában. A lelkészek, tanárok és a polgárság itt is nagy vendégszeretettel fogadta őt és két utitársát Leporini és Nikléczi lelkészeket. De senkire nézve sem lehetett Zsédenyi megérkezése oly nagy hatással, mint Mazari Kristófra, a Szirakuzában elhunyt gályarab lelkész fiára, aki mint teológus itt látogatta az egyetemet.

íme az apa vértanú, a fiú látja, mi vár reá, de mégsem riad vissza -a tövises pályától, tovább tanul, izzad, fárad és ha kell, ő is meghal hitéért 1