Harangszó, 1913-1914
1914-07-26 / 30. szám
IV. évfolyam. 1914. július 28. 3ö-ik szám. : : VALLÁSOS NÉPLAP. Megjelenik novembertől februárig minden vasárnap, márciustól októberig minden második vasárnap. Szerkeszti és kiadja KAPI BÉLA ev. lelkész. Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMÉND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. TARTALOM: Osgyán János: Jób panasza. (Vers.) — Németh Imre: Tehozzád közelebb, mind közelebb. — Énekes Joös Pál. — Mészáros István: Két könnycsepp. — Németh Ferenc: A „Műtrágyázási Közleményekéből. — Kapi Béla: Ami erősebb az embernél. (Elbeszélés.) — Ország-Világ. Jób panasza. „ Sikongnak a szelek fáradt fejem felett, Felhők fedezték el a napfényes eget, Fellcgbástyák között Uznak földje börtön; Sivár börtönömet panasszal betöltőm, TúIsirom a síró szeleket is talán, Zörget zokogásom a fellegek falán, Az eget és földet szállongva kavarja: Megnehezült rajtam a Jehova karja!" „Ha nyájaimat már rablókézre adtad, Kezes szolgáimat ha felkoncoltatéad, Ha megráztad zordnl házam pilléreit És szérűmön lángok üszkös virága nyit, Ha elvettél mindent félelmes kezeddel, S rítt porba aláztad dölyfös büszkeségem: Nem bánom, te adtad, nem bánom, te vedd el, Oh csak csemetéim hagytad volna nékem!“ „De szépek is voltak, de szépek, Istenem, Hét szép sudaras tölgy hét deli gyermekem, Három rózsabokor három feslö lányom, Virágos kertemet de nagyon is bánom, Testből testet adtam, telkemből a lelket, Sohasem szerettek gyermeket még jobban, Jehova, kegyetlen, te megirigyelted, Eltiportad őket felgyűlt haragodban.“ „Lelkem jobbik felét hogyha már megölted, Halálnak óráján mért kerültél engem ? Taposs el, taposs el, térdemen csengem, Teherként nyomom én ezt az átkos földet. Oh ha meghallgatnád csukló esdeklésem, Áldom sötét karod, amely mindent elvett, Neved magasztalva kősziklába vésem : Jehova, vond meg a kegyetlen kegyelmet!“ „Ámde te nem hallgatsz jajongó szavamra, Behúztad trónusod sötétlö függönyét, Élnem kell s élek, mint régi tüzek hamva, Mint a kivert állat, mint az utált szemét; Testemet fekélyek gyilkos mérge marja, Véres verejtékem hamu közé csorog, Se élek, se halok, csak úgy haldokolok: Megnehezült rajtam a Jehova karja.“ „Sóvárogja lelkem már a semmiséget, Rothadjon utáltán ez a semmis élet, Gyászt öltsön az a nap, melyen én születtem, Vesszen el a hajnal, mely pirult felettem, Gyilkosom volt anyám, mikor éltem adta, Megátkozott legyen az én nemzőm magva, Átok, átok, átok! — rettenetes átkom Iszonyú Jehova, tereád kiáltom!“ — „Átok! — nem — de mégse — mit tettem, borzalom, Jehova, bocsásd meg az én szörnyű vétkem, Leomlok a porba, fetrengek idétlen, Sújtó kezed nyomát, sebeim csókolom; Hiszen mi vagyok én, elveltetett féreg, Vond meg lehelleted s gyászos véget érek, Sújts és tiporj rajtam, ahogy csak akarod: Áldott, áldott a te ostorozó karod!“ OSGYÁN JÁNOS. Tehozzád közelebb, mind közelebb. Iria: Horváth Imre erdőmérnök-hallgató. Sok, sok kellemetlen érzés, hangulat uralkodik az ember lelkén. De mindezek között a magunkra hagyatottság érzése az, amely legjobban lever, legjobban megbénít. Nincs támaszunk, nincs segítőnk. Hiába fordulunk akármerre, nem látunk sehol biztató tekintetet, nem találunk segítségre nyújtott kezet. Borzasztó szomorú érzés ez. Az emberi lélek küzd s iparkodik kimenekülni e leverő helyzetből. Keres, kutat valami után, ami megszabadítaná gyötrelmeitől s visszaadná újra régi nyugalmát. De hol van e jóltevő ? Hol találjuk meg ? Vájjon merre keressük ? S amint lelkünk így kutat, keres, végre rátalál egy pontra, mely kéz-
