Harangszó, 1913-1914

1914-06-28 / 28. szám

222

HARANGSZÓ.

1914 június 28.

mivel egy harcjáték alkalmával egy ügyetlen lándzsadöfés átfúrta szemét, melybe bele is halt.

Franciaországban az evangélium előharcosai közt a legkitűnőbb volt Coligny Gáspár tengernagy. Ezért az ő legyilkolására, mely az iszonyú Bertalan éjen (1572 augusztus 24— 25-én volt), különös súlyt fektettek. A rettenetes vérfürdőnek legalább is 30,000 csalárdul legyilkolt hugenotta esett áldozatul. Először a fegyveresek Coligny lakásába törtek. Gyilkosának így kiáltott fel Guise herceg az udvarról : „Ha készen vagy vele, vesd ki az ablakon 1 “ Mikor a tengernagy holttestét kivetették, felkiáltott a herceg örömében: „Istenemre, ez csakugyan a tengernagy“ és a halottat arcba rúgta. Tizenhat évvel később ennek a Guise hercegnek a hullája III. Henrik király előtt (ki őt meggyilkoltatta) feküdt a földön és a király a lábával arcba rúgta. Mily nevezetes visszatorlása az isteni igazságszolgáltatásnak :

Whitefield a hírneves methodista- prédikátor egykor gyűlést tartott. Ott a hallgatók közt volt egy ember, kinek egy kő volt a kezében és még több a zsebében. Célja az volt, hogy azokat a gyűlölt prédikátorra hajítsa. De már a prédikáció első része alatt kiesett a kő a kezéből. Midőn pedig annak vége volt, Whitefieldhez lépett e szavakkal: „Uram, én azzal a szándékkal jöttem ide, hogy Önnek a koponyáját bezúzzam, de önnek a prédikálása alatt Isten egy összetört szívet adott nekem.“

Voltaire (1695 — 1778.) francia iró irataiban kérlelhetetlen élességgel a legellenségesebb támadást intézte a katholikus egyház és az egész keresz- tyénség ellen. Gyűlöletében e mondatott irta levelére : „Irtsátok ki a gonoszát 1“ Ő azt hitte, hogy az egyház épületét, melyet ama tizenkettő épített föl, egymaga is lerombolhatja, és azt jövendölte, hogy néhány évtized múlva a keresztyénség nem lesz többé. De aki a mennyben lakik, e gúnyolódót nagyszerűen kigúnyolta. Mert száz évvel később Voltaire egykori házában a brit bibliatársulat egy raktára talált helyet. Magának Voltairenek pedig a halálos ágyán kellett megmutatni, hogy mily iszonyú az, ha valaki az Idvezítő nélkül, sőt mint az Idvezítő ellensége hal meg. Az orvos, ki e haláltusa szemtanúja volt, ekkép tanúskodik erről: „Bosszuló szellemektől kinozva, hunyt el. Borzalommal gondolok rá. Azt óhajtottam, hogy mindazok, kiket

Voltaire könyvei tévútra vezettek, tanúi lettek volna az ő halálának.“ A szent irónia, mely az elmondottakban elénk lép, a 2. Zsoltár 4. és 5. versének a bizonyítéka: „De ki az egekben lakik, neveti őket (t. i. az ő ellenségeit), és az Ur megcsufolja őket. Akkor szól az ő haragjában nekik és busulásában megrettenti őket.

Németből: Ozékus László.

Egy hajó indul.

Kisírt szemek, tétova tekintetek, Nézik édes hazám, tűnő földedet. Emlődtől elszakadva sok hü fiad, Téged, fájó, bús könnyekkel sirat.

Mert fájó sebet üt a honszerelem, Mikor körülöttük már minden idegen. Hol már nem cseng-bong az édes

[magyar szó, Ott markol a szívbe s fakad a könny,

[jajszó.

Összebújnak... Óh szegény maroknyi

[nép,

Kit a balsors annyi idő óta tép. Hova bújdoSol, hisz máshol nincs

[helyed ?

Élned s meghalnod csak itt lehet

[neked.

31olná.i* Ferenc.

Ami erősebb az embernél.

Elbeszélés. Irta: Kupi Béla.

Tizenkilencedik fejezet

Az otthoniak.

Jézuska eljött 1 . . . Az alkonyat még a lombtalan akác száraz ágai közt bujkált s a fagyos útra már csak egy-két halvány fénysugár vetődött, mikor a felső faluvég felől megindult a kis Jézus angyalainak gyors gördülésű szekere. Csingi-lingi- csing-ling-ling I ... Csingi lingi-csing- ling-ling ! ... Jaj, biztosan ezüstből kalapálta ki valamelyik mennyei kovács azt a csengetyüt, s mogyorónyi gyémántot akasztott bele csengetyü- szívnek, olyan bűbájos szépen muzsikál a csengése 1 .. . Hosszú-szárnyú fehér-ruhájú angyalok röpülnek

körötte, kezük is alig érinti, mégis mint a gondolat, úgy röppen a fagyos göröngyök fölött drágaságokat hozó mennyei szekér! . . . Rozika szőke feje mozdulatlanul figyeli az utcavéget.

Ni csak, most fordul le a felvégről. Erősebb lesz robogása, élesebb a csengetyűlése. . .,' már látni is a paripákat. . . Óh, hisz ez nem meny- nyei szekér, hanem a csilingelő postakocsis, a Trombitás Jóska, aki ugyancsak csördítve hajtja a mokány székely lovakat. Lefelé görbült Rozika szájacskája, pityeregve futott az anyjához: — nem a Jézuska szekere jön, csak a Trombitás Jóska I...

De hát ez alkalommal, mégis csak valami magasabb küldetésben járt a sok jó-rossz hir vivője, mert Földesék házánál megállította kocsiját s bekiáltott: — nagy újság van néném- asszony, jöjjön sietve a postaházhoz 1. . .

Nem is ment, hanem szaladt, ahogy lába bírta. Félóra múlva már otthon is volt s arcán rettegés és boldogság kergetőztek. Róza asszonnyal összebújtak az ablakmélyedésbe, még az öreg Ábrahámot is belevonták tanácskozásukba.

— Lehetetlen 1.. . hát ki küldte ? Kicsoda, kicsoda?... hallatszott er- ről-arról.

Leszállt az este. Elcsendesedtek az utcák, a karácsonyt köszöntő gyerekek is hazamentek. Kicsiny házak ablaka mögött kigyult a karácsonyi gyertyák fényessége s bevilágított az utcák sötétjébe. Csikorgóit az utcaajtó s egy kéz megzörgette a konyha ablakát:

— Tisztelteti édesanyám, ezt' a kis fonatos kalácsot küldte.

Kevéssel utóbb másik jött: — kóstolót küldött a szülém 1. . .

A harmadik megint kalácsot, a negyedik friss kenyeret, süteményt ■ hozott. A tisztelendő meg tanító urak egy-egy könyvet küldtek a gyerekeknek, Nagy István meleg ruhát mindegyiknek. A konyha megtelt friss kalácsillatával, két boldog gyerek vidám kacagásával.

Ágnes asszony imádságra kulcsolt kézzel mondogatta: — Istenem, milyen jó vagy te, hogy ilyen jó szívet adsz az emberekbe !. . .

A gyerekek már Babszem Jankó figurás történetén kacagnak, mikor egyszer csak kitárul az ajtó. A sötét szobából szelíd fény sugárzik át, egy igazi karácsonyfa fénye. Ott áll a formás fenyőfa, színes gyertyák égnek, cukor, sütemény, arany dió alatt