Harangszó, 1913-1914

1914-03-31 / 26. szám

204.

HARANGSZŐ.

1914. május 31.

imádkoznál s a mellett nem tartanád magadat teljes buzgósággal az igéhez és a szentségekhez, akkor bizony az imádság lassan teremné meg a kívánt gyümölcsöt. A Szentlélek ugyanis csupán az ige és a szent sakramen- tomok közvetítésével működik. Aki tehát ezektől tartózkodik, az sohasem tog a Szentiélekben részesülni. Azért keresztelkedünk meg, azért járulunk az úrvacsorához, azért hallgatjuk Isten igéjét és kívánjuk az oldozatot, mert tudjuk, hogy ezek oly kegyelmi eszközök, melyek által a Szentlélek üdvös munkáját végzi.

Ha tehát a Szentlélek ajándékaiban részesülni akarsz, mindenekelőtt a Jézus nevében ezen ajándékokat kérned kell az Atyától, azután pedig Isten igéjében kell serényen foglala- tosnak lenned s keresztségedet komolyan megfontolnod, hogy mit Ígért abban neked Isten s minő szövetséget kötött azáltal veled; továbbá gyakorta járulnod kell az úrvacsorához, s az oldozat után vágyódnod. Mert a Szentlélek az ige és a szentségek által gyújtja meg szívünkben a hitnek új világosságát, hogy az igét necsak hallgassuk, hanem értsük is s általa más emberekké lévén, új szívet nyerjünk.

Emellett, harmadszor, nem szabad a Szenllelket munkájában gonosz és istentelen élet s szántszándékos bűnök által megakadályoznunk, avagy őt magunktól végkép elriasztanunk; mert a Szentlélek ott nem lakozhatik, ahol az ördög tégedet fösvénység, harag, fajtalanság s egyéb bűnök által kísértetbe hoz. Imádkozzál buzgón, hogy Isten őrizzen meg ilyesmitől és tartson meg az ő iránta való engedelmességben. Ha ugyanis azt akarod, hogy a Szentlélek hozzád is betérjen s nálad maradjon, akkor ily külső bűnöktől is szigorúan óvakodnod kell, ha pedig gyarlóságból elkövetted azokat, kelj fel azokból és rázd le azokat magadról.

De ne gondolja senki se, hogy aki vette a Szentleiket, az nem bukhatik többet el. Igaz ugyan, hogyha mindenkor a Szentlélek útmutatását követnénk, akkor nem vétkeznénk; ámde ez lehetetlen ; mert egyrészt az ördögnek ereje s e világnak gonoszsága, másrészt a test és vér gyengesége nagy. Szükséges azért szüntelen imádkoznunk, hogy Isten az ő Szendéikét ne vegye el tőlünk, kegyelmében atyai jóindulatával tartson meg bennünket, a Szentiéleknek ezen ajándékait bennünk naponként gyarapítsa és — miként a Miatyánkban imádkozunk — a mi vétkeinket bocsássa meg; mert a vétektől még a szentek sem mentek; de a Krisztusban való hit folytán bűneink megbocsáttatnak, hogy nekünk többé ne árthassanak.

Ebben áll a valódi pünkösd lényege, örvendezzünk azért, hogy a Krisztus által minden testre kiöntetett a Szentlélek, hogy az evangéliom által megismerjük az Istent és a Szentlélek által testünk, lelkünk megszenteltetvén, újjászülessünk, amennyiben magunkat keresztyén buzgó imádság, Isten igéjének hallgatása s tisztességes élet által arra méltókká tesszük. Erre segéljen minket a Krisztus által Istennek Lelke. Amen.

Isten segítsége nélkül.

Elbeszélés.

Irta: Kovács Sándor theol. akad. tanár.

I.

Falusi öreg anyóka mesélte e történetet. Akiről szól, rég nyugszik az anyaföld kebelén, sírját benőtte a pázsit, nem emberkéz gondos figyelméből, hanem Isten jóvoltából. Mintha azt akarná velünk megértetni, hogy a jóságos mennyei Atya az alatta fekvőnek bűnös életét elfeledte, megbocsátotta kegyes haláláért, őszinte magába szállásáért. Ezen a síron ép úgy zöldéi a fű, megtetszik kora nyári reggeleken a harmat, mint a többieken, akik nem ily hajótöröttet takarnak. Az életben sok mindenféle okért le nem ültek volna egy asztalhoz, sírjaik békésen domborulnak egymás mellett.

„Isten segítsége nélkül!“ Milyen gőgös káromló beszéd ez, csupán felfuvalkodott ember ajkán csúsz- hatik ki. Ámbár hiszen többé-kevésbé valamennyien bűnösök vagyunk benne. Isten segítsége akkor jut eszünkbe, ha veszedelem és bajok ezre környékez. A szabadulás után a hálaadásról könnyen elfeledkezünk. „A magunk esze“, „a magunk két erős karja“ segített ki az örvényből, mintha bizony az ember csak egy szalmaszálat is keresztbe tudna tenni Isten segedelme nélkül.

Cser Pál szentül hitte, hogy Isten segítsége nélkül is boldogulhat az életben. Ami szép és jó a földön halandók számára nyílik, azt emberi iparkodás magától is leszakíthatja. Különösen nagy gazdagságról, fényről pompáról álmodozott és a legnagyobb boldogságot abban találta, hogy munka nélkül szakadatlan pihenéssel húzza ki az életét s közömbösen nézze, más mint izzad a mezőn, szérűn. Teljes világéletében hév volt neki a kapa, kasza nyele s ha szerit ejthette, örömest elfeküdt a kazalok között vagy a fák hívogató sátra alatt. Szomszédairól, testvéreiről, apjáról-anyjáról csurgott az Isten áldotta veríték, ő már a gyermekkorban is azon törte a lejét, hogyan tudna munka nélkül gazdag lenni. A jámbor falunépe megütközött ezen a kívánságon, mert hisz az Úr rendelte így : orcádnak verítékével egyed a te kenyeredet! És ki merne feltámadni Isten akaratja, rendelése ellen ? Szánni való teremtés az, hisz aki perbe száll vele, semmivé lészen; megdől, mint a jegenye és felőle nem lesz emlékezet többé.

Cser Pál mert. Alig hogy kezébe kaparitotta kicsi örökségét, elhagyta faluját, búcsút mondott a szülei háznak, meg sem nézte még a frissen hányt sirhalmot sem, ahol édes szülei nyugodalmat leltek. Különben már az osztoszkodásnál kimutatta a tóga fehérét. Prókátort fogadott, hogy valamiképen egy pár garassal meg ne rövidüljön. Mit bánta, hogy tiz annyit elfizet az ügyvédjének, csak a testvéreinek valahogy több ne jusson. Kikötötte, hogy neki földet, házrészt, szőlőt ne adjanak, azzal ő nem bajo!, csak pénzt, csak pénzt akar látni. A föld, szőlő nem kamatozik valami búsásan, pedig ugyancsak meg kell dolgozni érte, hanem a bankó hamar megszaporodik, az megérdemli a fáradságot, töredelmet. Testvérei ráhagyták. Ő nekik épen a föld kellett, ahol apjuk, öreg apjuk szántogatott, a szőlő, melynek tőkéi velők egy idősek. Akkor rakta apjuk a venyigét, mikor Pál született s akkor szedtek először róla, mikor István a járást próbálgatta s Zsófi csecsszopó baba volt. A házról meg le nem mondtak volna semmi áron. Ősi ház volt az; bár fedele néhányszor uj ruhába öltözött, falai ugyanazok maradtak, amiket a falu megszállásakor néhány emberöltő előtt az öreg Cser Imre rakott. Ebben a hajlékban születtek, benne akartak meghalni is. Inkább adósságot vettek fel rá, semhogy kiengedjék a kezökből. István ugyan megkérdezte bátyját, nem hagyna-e náluk pár száz forintot abból a pár ezresből, ami neki jutott. Egy-két esztendő alatt letörlesztik s az interest becsületesen fizetik utánna, oly pontosan, mint a városi takarék- pénztár. írást adnak róla, csupán azt kérik, hogy adósságukat ne táb-