Harangszó, 1913-1914
1914-03-29 / 21 szám
164. HARANGSZŐ. í 914. március 29. és egymásnak testvérei, kik békében tudnak élni egymással e földön. Minden időben kell ezt hangoztatni és erre törekedni, de fokozottabb mértékben kell ezt tenni a mai korban, mely jórészben a szeretetlenség betegségében szenved. De a szeretet mezeje nagy mező, melyen sok teendő vár a Krisztus tanítványára. Egyszer adni a szegénynek, máskor meg felemelni a bűn mocsarába sűlyedettet, egyszer támogatni a barátot, máskor meg megbocsátani az ellenségnek, egyszer jót tenni a vérrokonnal, máskor meg hitünk cselédeivel, egyszer adakozni a világi jótékony intézetekre, máskor meg áldozni az Úrnak oltárára, a szerétéiből folyó szent kötelességünk. És mindezt röviden összefoglalja nekünk Pál apostol, midőn így szól:- „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétekRóm. 13., 8. Aki pedig erős a hitben és gazdag a szeretetben, az bővelkedni fog reménnyel is, az erősen várhatja, remélheti, hogy a jó Isten meghosszabbítja szerencséjének napjait és megrövidíti szenvedésének idejét. Míg egyebek könnyen felhagynak a reménységgel, elcsüggednek, kétségbeesnek, talán öngyilkosságra is vetemednek, addig a jó keresztyén ember minden munkájában, minden állapotában, minden idejében táplálja a reménységet. Mint földmívelő ember azzal a reménnyel veti el a földbe a magot, miszerint aratást ád neki az Isten, aki a szent hajdanban megígérte : „Míg a föld lészen, vetés és aratás meg nem szűnnek.“ I. Móz. 8.,. 22. Mint a jó ügynek harcosa a diadal reményében küzd, harcolja a nemes harcot. A szegénységnek terhes napjaiban is bizalommal várja, hogy az Isten gondot visel róla inkább, mint az égnek gond nélkül élő madarairól és a mezőnek ékesen öltözködő liliomairól. A betegségnek keresztje alatt is béketűréssel reményli, hogy Isten a betegek igazi orvosa küld számára gyógyító balzsamot és visszaadja egészségét. A bűntudat súlya alatt táplálja a bűnbocsánat reménységét. Sőt ott a halálréven is reményei, reményli a Krisztus által leendő feltámadását és az örökéletbe való bejutását. Ezen reménységében Pál apostollal így énekel: „Halál! hol a te fulánkod ? Pokol! hol a te diadal- mad?“ I. Kor. 15., 55. Óh, ki ne akarná ezt a reménységet táplálni ? Ki ne akarná, hogy ez a nagy kincs neki is birtokában legyen és őt az igazán gazdagítsa, boldogítsa ? De hogy az lehessen, ápold szívedben a hitet, szeretetet és ápolhatod a reménységet isi A derék kormányos. Angolból fordította: Farkas Mihályné. „Jó néhány évtizeddel ezelőtt történt, egy dermesztőén hideg, holdvilágos februári éjszakán“ — kezdte elbeszélését öreg barátom, a nyugalmazott hajóskapitány „egy kis két- árbocosnak voltam akkor a parancsnoka, aznap este vetettünk horgonyt az öbölben. Rettenetes küzdelmünk volt az elemekkel a megelőző tizenkét napon át. Majdnem állandóan ordított az éjszaki szélvész, és hullott a hóval vegyes zúzmara. Az egész födélzet jégkéreggel volt bevonva, a vitorlák és kötélzet csonttá merevedve, csak a legnagyobb erőfeszítésekkel voltak kezelhetők. Szerencse, hogy révbe jutottunk, mert már két nappal se bírtuk volna tovább a szörnyű fáradalmakat. „Fagyos éjszakánk van, Larkin“ szólítám meg a kormányost, mikor fölnéztem a födélzetre, hogy ott egy cigarettát szívjak el — „úgylátszik nem enyhül a hideg az apály idejére sem. Jó lesz szemmeltartani az úszó jégtáblákat, nehogy kárt tegyenek bennünk.“ Valami beleegyezésfélét mormogott s én nyugodtan tértem pihenni, mert szűkszavú ember volt ugyan a mi kormányosunk, de alaposan értette a dolgát és megbízhatósága kétségen fölül állt. Alig két óra múlva siető léptek zaja riasztott föl mély álmomból. Bocsásson meg, hogy zavarom, kapitány ur, mentegetődzött, látva kedvetlen ábrázatomat „de valami különös dolgot látok, jó lenne ha rögtön megtekintené.“ „Mi baj van, mi történt?“ „Egy jégtáblát pillantottam meg az imént, nem messze tőlünk, úszik, délkeleti irányban, de mintha valami kis fekete alak mozogna rajta. A holdat épen felhő takarja, nem látok tisztán, de attól tartok, hogy egy halálraszánt gyermek az ott a jégen.“ Talpra ugrottam, és mindketten a födélzetre rohantunk. Már akkor jócskán eltávolodott tőlünk a jégtábla a nyílt tenger télé usztában, de a kormányos által megjelelt irányban megpillantottam mégis. Ámde szabad szemmel csak annyit láthattam, hogy tündöklőén fehér tölületét egy kis sötét pont zavarja meg. „Hozza el a messzelátómat, Larkin, rögtön kibukkanik a hold a felhő mögül és tisztában leszünk a helyzettel.* Percekig álltunk aggodalmas várakozásban, mígnem újra föltűnt a hold s olyan ragyogó ténnyel árasztotta el a tengert, aminőt csak itt éjszakon tapasztalunk, mi tengerészek. Hirtelen a messzelátóba néztem, egy pillantás elég volt 1 „Talpra legények!“ ordítottam, s már kúsztam is lefelé a hágcsón, hogy kikapcsoljam a mentőcsónak láncait. Larkin is tudta már, hányadán vagyunk. „Uram Isten 1“ — rémüldözött, miközben dermedt ujjakkal segített nekem a hajó vizrebocsátásában, „nem is egy, de két nyomorult kis gyerek úszik ott a biztos halálba!“ Segélykiáltásomra mégis előtámoly- gott kettő a holtra fáradt matrózok közül, s kevesebb idő alatt mint a hogy én azt itt most elbeszélem, beleugráltunk a ladikba, és már el is helyezkedtünk. Én a kormánynál, a két legény az evezők mellett, Larkin a hajó farában. „Látjátok, fiuk, azt a jégtáblát, amin az a két kis feketeség mozog ? Az a célpont. Ha odavisztek, elsején megduplázva adom ki a havi Zsoltotokat“, mondtam nekik. A tengerészek nekifeküdtek az evezőknek, de haj 1 gyöngék és egyenlőtlenek voltak csapásaik, mert végkép kimerítették erejüket az előző napok viszontagságai. Megtettek minden tőlük telhetőt az érrel való küzdelemben, mégis alig távolodtunk valamenyire árbocosunktól. A jó Larkin kétségbeesve látta mily kevés tért nyerünk, s nem késett a biztatással: „Rajta fiuk, ne csüggedjetek 1 Két nagy aranypénzem van, még ma nektek adom örömömben, ha azt a két kis szerencsétlent sikerül megmentenünk. Ne hagyjátok el magatokat I “ Szívesen is engedelmeskedtek volna azok, de már nem győzték erővel. Még pár gyönge evezőcsapás s az egyik matróz ájultan dőlt el a pádon a másik is kimerült már teljesen.
