Harangszó, 1913-1914
1914-03-01 / 19. szám
148. harangszó. 1Ö14. március 1. Ó ember, hogy tudhatsz lesülyedni ily mélyen a posvány bűzébe... hogy tudhatsz olyanná lenni, mint a sárga tigris, amelyről azt mondja a költő, hogy .fiát eszi, ha éhezik!“ Ó Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember, hogy tudod lényedet ennyire megtagadni,.. . hogy tudsz olyanná lenni, mint a sakál vagy az emberi sírt is tölkaparó hiéna ? 1 — Eszembe jut kis falunk boldgult öreg egyházfija, kitől a búcsú után következő napon mindig meg szoktam kérdezni: „No Károly bácsi hány legényt csaptak tegnap agyon ?“ S az öreg, kit ezek az újságok már nem izgattak föl, pedig volt neki két legény fia, közönyösen felelte: „Semmi az egész. Csak kettőt csaptak agyon“. „Meg is haltak?“ „Meg“ — volt a felelet. Az öreg még ennél is különb időket élt át, mikor még fiatal volt, azért nem hatottak rá az ilyen „semmi“-ségek, ha csak kettővel kevesebb legény lett a faluban. Mikor még ő húsz esztendős volt — hej de más világ is volt az! — búcsúkor csapatostul álltak, ültek vagy feküdtek a községi orvos tornácán a megbicskázottak, várva a bekötözést. A kocsmából saroglyán — amin a disznót viszik pörkölni — hordták a doktorhoz a sebesülteket. S a könnyebben sérültek még kötődtek is az örökösen jókedvű doktorral: „Orvos úr, lassan megy a „munkai“ Miért nem vesz varrógépet, hamarább összevarrna bennünket ? I Az idő drága... 1 Igaza van Rotterdámi Erasmusnak, Luther kortársának, ki azt mondta, hogy az emberben két lény szunnyad: egy bestia és egy isten. Csak az a kérdés, hogy melyik az erősebb, melyiknek jut döntő befolyás az egyén életében ? Még helyesebben úgy lehetne mondani, hogy melyiket engedi az ember életnyilvánulá- saiban érvényesülni: az állatot vagy Istent? Mindkettőt lehet hatni engedni, de el is fojtani. Ha a bestia ura életünknek, átható kovásszá a bűn lesz bennünk, melynek szabadon burjánzik oldalhajtása, a vadság s elnémítja bennünk a jó sugallatát... s hallgatásra, sőt távozásra bírja az istent. De munkálkodhatik bennünk Isten is Szentleikének erejével, az ő kegyelme által. De erőszakkal nem kezd a Szentlélek munkába miben- nünk. Önkéntes befogadásra, hívásra vár. Kérnünk kell a Szentlélek ajándékát, mert az kegyelem. Befogadhatjuk, ez a szabadságunk meg van, de el is utasíthatjuk. S a botor ember többnyire ezt teszi, nem hogy térdre hullva könyörögne: „Jövel Szentlélek Úristen, lelkünk vigasztalója...“ És mégis mily sokszor halljuk napjainkban emlegetni, hogy nincs már szükség az evangéliumra, mert már fölvilágosodottak vagyunk. Mintha az evangélium érvénye ránk nézve attól függne, hogy fölvilágosodottak vagyunk-e vagy sem! De jobbak vagyunk-e, ez a kérdés! Nincs már bűn a világban, hogy bűnbocsánatra szorulnánk? Nem azért nem kell a természeti embernek az evangélium, mert fölvilágosodott, hanem mert bűnös és nem tudja s nem is akarja tudni, hogy az. Lázong természete az ellen, hogy kegyelemből éljen. Bűnismeret és bűnbánat nélkül kényelmesebb élni. És a természeti ember szeret kényelmesen élni. Isten nélkül tehet olyat is, amit az ő jelenléte meg nem tűrne. Nem a fejének, hanem szivének nincs szüksége Istenre, Krisztusra. Pedig, hol nem süt az égen a lélek napja, ott nyirkos homály, kriptái hangulat van s nőnek, tenyésznek a penészgombák, bacillusok milliói.. . Hol pedig bűn van, ott bűnbánatra, bűnbocsánatra, evangéliumra. Megváltóra van szükség. Ne féljen az a szülő, ki gyermeke kezét imára kulcsolja s Jézus nevét tanítja kimondani, hogy valamikor taglóval ront vadul felebarátjára. De tisztára se akarja mosni kezeit, midőn tulajdon magzata megátkozza hitvány neveléséért — a bitófa alatt 1 Ismertem egy parasztfiút, ki az elemi iskolában a legrakoncátlanabb és vadabb volt s még tanítójára is kezet emelt. Szegény anyja kezeit tördelve panaszkodta, hogy nem bir vad gyermekével. Apja nevelés helyett vasárnaponként — megverte. Ez volt a nevelés. Ez a fiú most gyilkosság miatt börtönben ül s nem tudom mikor kikerül, nem fog-e ősz hajszál vegyülni koromfekete hajába. Pedig akkor még a vadság csak bontakozni kezdett lelkében, amit ki lehetett volna nyesni onnét a nevelés késével; de ha napnap után élni, fejlődni hagyjuk a bestiát, akkor később nem bírunk vele, nem mi leszünk urai, hanem ő nekünk. Addig hajlítsd a fát, míg vessző, mert később törik — mondja helyesen a példaszó is. Az emberi vadság a bűn fájának rút fattyúhajtása, melyet irtani Ist- tentől rendelt szent kötelességünk. E munkából mindenkinek ki kell venni a maga részét és pedig elsősorban saját körében. Hisz a mi kötelességeink is adott viszonyaink, közelfekvő életkörülményeinkben vannak, nem pedig a távol messzeségben, hová szemünk is alig lát. A mi hétköznapi kötelességeink teljesítésében meg kell tanulnunk örömünket lelni. Ez a lutheránus józan életfölfogás. Hivatásunkban s adott viszonyainkban tanuljuk meg isteni s emberi kötelességeinket, tanuljuk meg irtani a gazt, szeretni a jót. Dosz- tojevszkij-nek, a nagy orosz regényírónak szép mondását nem lehet eléggé hangsúlyozni s újból és újból megszívlelésre ajánlani: „Ha minden orosz csak egy-egy fát ültetne életében, Oroszországból virágos kert lenne. S ha mindenki csak egy embert boldogítana életében szeretetével, e világból — paradicsom válnék.“ Márciustól kezdve lapunk kéthetenként jelenik meg. Tehát a legközelebbi szám március 15-ére jelenik meg. Barns Róbert, a londoni vértanú. Az 1500-ik esztendőnek július havában Barns Róbertét Jézus Krisztus evangeliomáért Angolországnak fővárosában Londonban börtönbe veték s onnan nem sok idő múlva a piacra vivék, hogy megégetnék. Útközben barátságosan beszélget vala a sokasággal angol és német nyelveken, vigasztalja és áldja vala őket és örömmel méné arra a helyre, hol meg kelle halnia. Minekutánna pedig megérkezett volna a máglya tüzéhez, melyben életét dicső halállal bevégezni rendelte vala a Gondviselés, hitéről vallást kezde tenni ekképen: „Hiszem, hogy van örök, mindenható, élő igaz Isten, égnek és földnek és minden bennevalónak javunkra való teremtője, ki igazgata engem is tökéletes bölcsessége és nagy hatalma által. Hiszem, hogy Ádám folt nélküli kegyesnek teremtetett vala és ő maga és mi valamennyien bukása által bűnösök levénk, méltók a halálra, kárhozatra, pokolra. Hiszem, hogy Isténnek fia válságunkra és üdvösségünkre lett vala emberré, Szentiélektől fogantat- ván, szűz Máriától születvén... és halálra ítéltetett és meghala a keresztfán bűneinkért. Hiszem, hogy az Úr Jézus Krisztus drága és szent vére Istent kiengesztelte vala és a mi bűneinket nem fogja nézni majdan az
