Harangszó, 1913-1914
1914-03-01 / 19. szám
r IV. évfolyam. 1914. március 1. 19-ik szám. VALLÁSOS NÉPLAP. Megjelenik novembertől februárig minden vasárnap, márciustól októberig minden második vasárnap. Szerkeszti és kiadja KAPI BÉLA ev. lelkész. Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 50 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési dijak, kéziratok éa mindennemű megkeresések a szerkesztőség oímére Körmendre (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. TARTALOM: A böjt kapujában. — Endreffy János: A vadságról. — E. J.: Barns Róbert, a londoni vértanú. — Baldauf Gusztáv : A harangokról (Folytatás és vége.) — Kapi Béla: Ami erősebb az embernél. (Elbeszélés.) — A bibliai rejtvények megfejtőinek névsora. (Folytatás.) — Ország-Világ. — Persely. A böjt kapujában. Azt mondja az Úr: Térjetek meg én hozzám teljes szívetek szerint, böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. — És szaggassátok szivetek, nem ruháitokat, és térjetek a ti Uratokhoz Istentekhez: mert ö kegyelmes és irgalmas, késedelmes a haragra, és nagy kegyelmességü, s megtartózik a büntetéstől. Jóéi II. 12 — 13. Nem-e az az igazi böjt, hogy megnyisd a gonoszság bilincseit, az igának kötelékeit megoldjad és szabadon bocsásd az elnyomottakat? Nem az-e az igazi böjt, hogy az éhezőknek megszegd a kenyeret és a szegény bujdosót házadba bevigyed, ha mezítelent látsz, felruházod? Ezs. 58, 6—7. Jóllehet Fiú volna, mindazáltal azokból, a melyeket szenvedett, megtanulta az engedelmességet. És megszenteltetvén lett az örök idvességnek oka, mindeneknek akik néki engednek. Zsid. lev. V. 8—9. Mivelhogy azért atyámfiai, szabadságunk vagyon, az Istennek szentséges helyébe való bemenetelre a Jézus vére által: Az úton, melyet szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit által, azaz az ő teste által. És mivelhogy vagyon nagy Papunk, ki az Isten házának Fejedelme; Járuljunk igaz szívvel és hitnek bizonyos bizodalmával, a gonosz lelkiesmérettöl megtisztult szivekkel. És megmosván testünket tiszta vízzel, tartsuk meg a mi reménységünknek tántorgás nélkül való vallását, mert igaz az, aki ígéretet tett. Zsid. lev. X. 19—23. ..... - t ........... ... A vadságról. Irta: Endreffy János. Rémes riadalom verte föl városunk utcáit. Az emberek m igukból kikelve borzadállyal adták to' íbb a rémhírt: „Lefejeztek egy embert... Összeakadt egy részeg kocsis egy mészároslegénnyel, a kocsis ostorával ráütött, mire a mészároslegény dühében előkapta taglóját és egy suhintással lefejezte a kocsist... Borzasztó !... “ Másnap reggel a városban már mindenki a lefejezésről beszélt. Az érzékenyebb lelküek a gyehenna tüzére kívánták a hóhér mészároslegényt vagy a legelső akácfán szerették volna lógni látni — elrettentő például. Sokan el se hitték. Egyszerűen lehetetlennek tartottak ilyen állati vadságot egy emberben. Jó magam is, bár a felháborodó izgatottság nem kímélt meg, bizonyos kétellyel hallgattam az „eset“-et tárgyaló hireket, tudván azt, hogy ha hiteles szemtanuk nincsenek, a való tényeket a képzelő tehetség hamar kész pótolni. Sajnos ez esetben a lényeg igaz volt; a mészároslegény, nem ugyan taglóval, hanem késsel oly hatalmas vágást hasított a kocsis nyakán, hogy kis idő múlva kiszenvedett. Nem ismerték fel szegényt saját vérétől. Nem is csoda, hogy aki látta, fej nélküli törzsnek nézte a vértócsában fetrengő embert. Nem szándékom kutatni e hóhér munkának egyes részeit. Ennek föltárása a bíróság feladata. Engem e szomorú tényben csak az foglalkoztat, hogy ezt egy ember tette, kiről szószékeink azt hirdetik, hogy a teremtés koronája és akit Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett i
