Harangszó, 1913-1914
1913-11-02 / 2. szám
10. két nem az ég felé emelték, hanem a földre irányították; a lelki táplálék megszerzését mellőzve, testi vágyaik kielégítésének adták magukat. Már- már meg sem is értették a harangok hivó szavát: .jöjjetek el, hajtsátok meg a ti térdeiteket s boruljatok le arccal a mi Istenünk előtt“ —, hanem eszükbe vették a sátán csábítását: „mind az egész világot néked adom, ha leborulva imádandasz en- gemet“, nem godolván arra: „mit használ bárkinek, ha mind e világot megnyeri is, az ő lelke pedig elkár- hozik“ 1 A vasárnapnak ilyeténképpeni meg nem szentelése és a munkának e napon való folytatása érlelte meg az állam vezető embereiben a „vasárnapi munkaszünetről“ szóló törvény megalkotását és életbe léptetését, megakadályozni akarván ezúttal minden, különösen a délelőtti órákban végezni szokott zajos külmunkát, hogy az emberek Isten házába mehessenek. Az államnak ezen intézkedése amily szép és nemesen gondolkodó vallásosságra mutatott, époly szomorú tény, hogy a „Vasárnapi munkaszünetiről szóló törvény csak papiroson van meg. Eleinte megtartották a vezető emberek s így megtartatták a néppel is — bár sajnos — büntetés terhe mellett. Az idők múltával feledésbe ment a törvény is. Sok helyen azt gondolják a vezetőemberek, hogy ők vasárnap isteni tisztelet alatt is behordathatják gabonájukat. Sok helyen vasárnap délelőtt tartanak képviselőtestületi, vagy gaz- daközönségi, vagy elöljárói gyűléseket s ezáltal nagyon sok esetben visszatartják az egyes — ily gyűlésen érdekelt egyéneket a templomtól. A városi hivatalok is majdnem mind nyitva vannak; a postán éppen úgy dolgoznak az emberek, mint hétköznap. Az üzletekről, korcsmákról pedig nem is szólok. Vájjon csoda-e, hogy sok lélekben felébred a gondolat: hát ezeknek a hivatalnok uraknak nincsen szükségük vasárnapra, Isten házára ?... Az is nagy baj, hogy sokszor a mezőgazdasági munkára vonatkozó törvényt is felfüggesztik a hatóságok. Sokszor jó szóért, barátságból engedélyt adnak vasárnapi cséplésre. Nem régen is így történt egy előkelő gróf birtokán. Hogy az aratók gabonájának elcséplésére ne kelljen egy napot áldozni, engedélyt kértek arra, hogy azt vasárnap csépelhessék el. Meg is kapták az engedélyt. De a mi jó HARANGSZÓ. aratóink szive ellent mondott a vasárnapi munkának. Ők imádkozni, ők a templomba akartak menni! Végül is nem a törvény, hanem az ő vallásos lelkületűk védte meg a vasárnap szentségét. Ezenkívül nagy veszedelem rejlik abban is, hogy vasárnapra országos vásárokat tesznek. Erről következő cikkemben szólok. Régi előfizetőinket, kik a lapot cimszalag alatt kapták, kérjük: újítsák meg előfizetésüket, vagy ebbeli szándékukat írják meg egy levelezőlapon. A lipcsei népcsata 100-ik évfordulója. Irta: Schrtull József. Háborús időket élünk, közelünkben még mindig nem akar elülni a harci zaj. A Balkán népei még forronganak és az a tűz, mely ott rombol és pusztít, fenyegeti már esztendők óta a mi határainkat is. A népek, amelyek hosszú idő óta békességgel őrizték nyájukat és művelték földjeiket, most nekivadulva nem akarnak betelni a vérrel, városokat, falvakat pusztítanak lánggal és fegyverrel, és századok szorgalmas munkája lesz rövid idő alatt porrá és hamuvá. A távollátónak úgy tűnik fel ez a rombolási munka, mintha egy gyermeket látna a homokban játszani, ki óraszám elül a homokban és épít várakat, házakat és utcasorokat, hogy azután hirtelen haragjának egy pillanatában mindent elrontson és lábbal tiporja. Ilyen rombolási hajlam, ilyen pusztítási vágy szállja meg időről- időre a népeket is, amikor az emberiesség és műveltség ruháját levetik, az isteni és emberi törvényeket fölrúgják, a vallás és erkölcs parancsait felfüggesztik és szabad folyást engednek a vad természetnek. 100 évvel ezelőtt szintén ilyen háborús világ járta, amely 1813-ban ért véget Napoleon leveretésével. Napoleon „a kis káplár“ volt az, aki akkor egész Európa békéjét felforgatta, végiggázolt az országokon, trónokat döntött és trónokat emelt. Vér és könny, nyomorúság és pusztulás, éhség és döghalál járt győző hadserege nyomában. Magyarország ugyan keveset szenvedett a franciáktól, mert köztudmásu dolog, hogy csak a nyugoti határszéli megyékig 1913. november 2. hatoltak előre, de azért hazánk nagyon is megérezte ezt a háborús időt. Egykori feljegyzések szerint hazánkban ez idő tájban óriási drágaság volt és éhínség pusztított mindenütt. Európa népei végre megelégelték a „korzikainak“ vér- és vas-uralmát és szövetkeztek leverésére. Ebben a szövetségben résztvettek a poroszok, osztrákok, oroszok és svédek; a szövetséges hadaknak sikerült is a győzhetetlennek hitt Napóleont a lipcsei síkságon 1813. okt. 16 —19-iki napokon leverni. Mivel ebben a csatában Európának majdnem minden számottevő népe részt- vett egyik vagy másik oldalon, azért nevezte el a világtörténelem ezt a csatát „a népek csatájának“. Ezt a nagy győzelmet ünnepelték meg mindenütt nagy fénnyel. Nagy népcsata emléket emeltek az egykori harctéren, ezt avatták fel okt. 18-án nagy ünnepségek keretében. Ezen ünnepen résztvettek mindazon nemzetek, a melyek 100 évvel ezelőtt ott a lipcsei síkon harcoltak Napoleon ellen. Ott volt az emlékünnepen a német császár, az orosz cár, . a svéd és szász királyok, a mi trónörökösünk, több német fejedelem, azokívül jelen voltak mindazon ez- redek küldöttségei, a melyek annak idején itt küzdöttek. Az emlék maga hatalmas méretű és annál inkább hat a szemlélőre, mert a környezetéből nagyon kiválik; Lipcse ugyanis egy nagy síkságon fekszik és így innen az emlékről láthatja az egész várost szép tornyaival és az egész vidéket megszámlálhatatlan gyárkéményével és számtalan szélmalmával. 10 éven át készült az emlékmű és nagyságát, tekintve egész Európában nem található hozzá hasonló mű. E hatalmas emlékmű árnyékában közvetlen közelében az új temető mellett meghúzódik egy egyszerű kis kő, nem nagyon mutatós és nem feltűnő, de sok látogatónak ezen kis emlék talán többet mond, mint új hatalmas szomszédja. Ez a híres Napoleonemlék (Napoleonstein), a mely egy kicsi halmon áll. Állítólag itt állott volna Napoleon a csata közben és innen dirigálta hadait és innen nézte hatalmának összeomlását. A kőnek egyik oldalán látható egy kard, egy tábornoki föveg és egy hadvezéri pálca; ezen 3 jel azt mondja, hogy itt vesztette el Napoleon hatalmát, mindenét. A kő másik oldalán pedig ezen sokat mondó bibliavers:
