Harangszó, 1912-1913
1912-12-08 / 7. szám
! < r I 50. dolgokban, mint a parányi kicsiségekben oly bámulatosan csodálatosan van megalkotva, s oly csodálatosan biztosan szabályozva ! Vak törvények és erők eredménye ez ? Nagyon mesterkélt magyarázat volna az. Az ilyen állítással túlon-túl okosaknak képzelik magukat az emberek Pedig ennek ép az ellenkezője az igaz; „A magukat bölcseknek vallók balgatagokká lesznek !“ (Róm. 1, 22.) A nagy világmindenség csodálatos alkotása csak egy végtelen bölcs és felséges lélek műve lehet. Imádva boruljunk le Előtte I III. Isten uralma és az ember Ítélete. Valaki egy képnek csak egy kivágott kis darabkáját találta meg. E darabkából nem volt képes az egész képet maga elé képzelni, de azért ama kicsinyke darabból is meg tudta ítélni, hogy a kép, melynek — sajnos — csak egy darabkáját tartotta kezében, híres, nagy mester alkotása lehet. Másokra, akik a kép talált darabkáját látták, semmi hatást nem gyakorolt az, vagy ezt s azt kifogásolták azon; egyesek meg fontoskodó ábrázattal egyenesen azt vitatták, hogy azzal foglalkozni teljesen kárbaveszett munka, fölösleges fáradság. Mit tudunk mi a természetből, az életből s a történelemből ? Keveset, nagyon keveset; csak egy kivágott kicsinyke kis darabkát. A mi tudásunk csak rész szerint való, csak töredék. A mi korlátolt ismeretünk előtt Istennek világkormányzó intézkedései, Istennek népek és nemzetek sorsát intéző utai oly sokszor érthetetlenek. S hogy ítélik meg az emberek Isten világkormányzó munkáját, miből csak egy kivágott kis darabkát látnak ? Mindig találunk valami kifogásolni valót a természet nagy világában, mit Ő alkotott, s kormányzásában, mit ő igazgat; zúgolódnak Isten ellen, s keresve keresik az okokat, hogy ítéletet mondhassanak a fölött, amit Isten tett és tesz. — A tiszta szív, a fenkölt elme s az alázatos lélek azonban bír ama drága adománnyal, hogy egy örök, végtelen bölcs és jóságos gondviselésnek nyomait mindenütt látja, s hovatovább mindinkább szent meggyőződésévé válik ama hit, hogy egy felséges Isten, egy örök szent szeretet uralkodik mindenek felett, s igazgat bölcsen mindeneket. Övé legyen a dicsőség mindörökké 1 Dr. Kind után : Rédei Károly evang. lelkész. HARANGSZÓ. Az élet bünhödése. Elbeszélés. Irta: N. Szombati! Emii. Bogát községre ráborult az éj. Elcsendesedett a falu. Kiki a maga födele alá húzódott. Nyugvóra tértek. Mikor a bakter a tizet kiáltotta, sokan már nem is hallották. Aludtak. Néma lett az utca, csendes a ház. Csak néha sóhajtott közte végig az őszi szél. S csak itt-ott hangzott fel még egy-egy kutyaugatás. A néma utca csendjét hirtelen muzsikaszó verte fel. S a zene egyre közeledett a falu közepe felé. Olykorolykor egy-egy kurjantás is belevegyült a hangzavarba. Amint a zaj az ablakok alatt elvonult, aszerint sorra ébredeztek az alvók s kíváncsian figyeltek kifelé. De nyomban visszadültek a párnákra, a mint a hangra ráismertek. S nem egy mondta boszankodva: — A beste lélek, még most is muzsikáltatja magát, pedig a felesége halálán van 1 A zene hangjai mellett dühöngő alak csakugyan az volt, akit a békés lelkek gyanítottak: Kiss Pál, jómódú, fiatal gazda. Alig harmincöt éves ember. S már is az italnak a rabja. De már évek óta. S hova tovább, mindig mélyebbre merül a sárba, a posványba. Ha józan is, kevert a feje. Ha egymagában megy, akkor is monologizál, a kezével hadonáz. Egyrészt sajnálni lehet, hogy így teszi tönkre önmagát. De másrészt megvetésre méltó, mert családja van s azokat nemcsak hogy kínozza, de tönkre is teszi és koldusbotra fogja juttatni. Kiss Pált senkisem sajnálta a faluban. Amivé sülyedt, azt önmaga szerezte. De sajnálták a családját, a feleségét, a két gyerekét, akik már nagyobbacskák voltak, akik már szégyenkezni tudtak, ha a többi gyerekek az apjukat hozták elő. Ezeket lehetett sajnálni. Részvéttel is volt irántuk mindenki. Kivált most, hogy már néhány hete ágyban fekvő beteg lett az asszony. A sok szenvedés, a sok megalázás levette a lábáról az életerős asszonyt. Ágyba került s örökös lázzal küzködik. Az orvos nem tudott segíteni. A férj meg nem hitt sem az egyiknek, sem a másiknak. Azt hitte, az asszony csak kényeskedik. Az orvos meg csak ijesztegeti. Hát élte a világát tovább is vígan a korcsmában, civakodva, zsörtölődve odahaza. 1912. december 8. Most is cigánnyal kísértette magát haza... * Odahaza meg válságosra fordult a beteg állapota. Papot hivattak. Alighogy elhangzott az utolsó vigasztaló szó, betámolygott muzsikaszó mellett a családfő. A cigányok látva a helyzet komolyságát, azonnal abbahagyták a játékot. Kiss Pált is láthatólag meglepte a szokatlan látvány. De a másik pillanatban már kitört belőle a vadság s nyersen, rekedt hangon támadt a lelkészre: — Mit keres a hajlékomban ? Ki hivatta ide ? A lelkész szelíden nézett az emberre, akiből meglátszott, hogy már minden emberi érzés kiveszett. — Nem magát keresem. Nyugodt lehet. Feleségének, ennek a szerencsétlen léleknek hoztam békességet, vigaszt a Jézus Krisztusban. De jobb volna, ha maga is magába térne. Legalább nyugodtan térne pihenőre ez a megtört test 1 Kissre nem hatottak már a szavak. Inkább csak olaj volt a tűzre. Akadozó nyelvvel kezdte hadarni: — Megint az asszony I Mindig csak az asszony I Azzal van mindenkinek baja! Mintha tudj’ Isten micsoda beteg volna 1 Pedig nincs annak semmi baja. Csak teteti magát I Hasztalan tartanak bolondnak 1 Van ám nekem eszem I Azt is tudom, hogy holnap lesz nyolc éve, hogy összekerültünk. Mondta a Náci zsidó 1 Hát lesz is holnap muri I A füstösöket már meg is fogadtam I Majd meglátja tisztelendő uram, hogy táncra perdülök holnap a feleségemmel! De úgy ám 1 A lelkész látta, hogy az emberből a szesz beszél, hát nem szólt többet. Egy fájdalmas tekintetet vetett a beteg gyöngyöző arcára. Majd odalépett a másik ágyhoz s megcirógatta a lármás beszédre felébredt gyermekek könynyes arcát. Aztán fogta a kalapját s szó nélkül távozott. * Másnap megcsöndült a lélekharang. Búsan zokogta, hogy meghalt a beteg asszony, Kiss Pál sokat szenvedett felesége.. . Harmadnap temették. Az egész falu ott volt. Sírtak, búgtak a harangok. Szem nem maradt szárazon, midőn a koporsót kivitték a temetőbe. Kiss Pál mereven nézett maga elé, de könny ryem jött szemébe. Csak mikor a koporsót szép lassan leeresztették a megásott sírba,
