Harangszó, 1912-1913
1913-09-28 / 34. szám
lelküsége, ki nem esett abba a bűnbe, hogy az átkos pálinkával mérgezte volna meg élte utolsó napjait, mint annyi, vele hasonló sorsú elhagyatott teszi. Kezet szorítva köszöntem meg neki az adományt, mely oly hasonlatos volt a bibliai szegény asszony filléreihez s emlékeztettem arra. hogy aki az Urnák ad, arról az Ur el nem feledkezik. Nemsokára, hogy ez történt eljött a zord tél, de a szegénynek nem kellett nélkülöznie a tüzelőt, mely miatt aggódott s az élelemből is juttatott neki az emberszeretet annyit, mivel beérhette. A szegények szerető Gondviselője fokozott részvétre indította iránta mindazok szivét, kik tudták, hogy kopott darócruhája alatt érző szív dobog. A téllel megküzdött a törődött agg, de amint a tavasz enyhe napjai beköszöntöttek, melyek az ép test életerejét fokozzák: az ő testének ereje napról-napra fogyni kezdett. Jól sejtett, mikor azt mondotta, hogy nem soká viszi; egy szép tavaszi napon levette vállairól az Ur az élet nek terhét. Koporsójára nem hullattak könnyet özvegy és gyermekek, nem állottak mellette gyászoló rokonok, de kegyelettel állottak ott hítsorsosai s adták meg a jó keresztyént megillető végtisztességet a fáradt tetemnek, melynek jobb része küzdelmeinek hazájából a békesség Urához költözött. Sírját szegényes fakereszt jelöli, nemes cselekedetéről a jó tett emlékét őriző Aranykönyv beszél az utódoknak. E sorok pedig buzdítsák az olvasót, hogy az, kinek az Ur bőségesebben nyújtott a földi jókból, egyháza iránti szeretetét bizonyítsa be cselekedetekkel. A harang. Irta: Farkas Miliályné. Nem azokról az ércóriásokról beszélek, melyek égbetörő kupoláik alól nézik az alattuk nyüzsgő emberáradatot s bele-belebúgnak az élet vásári zajába: „Ember, gondolj a végre! Amiért küldesz, jólét, hatalom, káp- rázat csupán, amit hivságos elméd alkotott mind semmiség, cél csak egy van, az örökkévalóság, s hatalmas csak Ő, az Úri Egyesüljetek szere- tetben hogy előtte megállhassatok 1“ És az emberek ott alant küzköd- nek tovább, boldog, ki a mások veszte 1913. szeptember 28. HARANGSZÓ. árán egy fokkal magasabbra léphet, a harangok szavát nem hallgatja, nem érti meg senki. A falu kis harangjáról szól az énekem, a kis érccsengetyüről, mely ott függ az alacsony, mohfedte toronyban, a napnak és az életnek minden szakában jóbarátként hallatja serkentő szavát, amelyre jámbor szívvel hallgat a földnek egyszerű munkása. Hajnal van. Alig dereng még a látóhatár, alig egy-két madárka rebben, s harmattól nehéz kis fejét földre hajtja még a virág, s már megcsendül a tiszta levegőn át a reggeli harangszó. „Ébredjetek. A nap munkája vár. Nem az a boldog, aki selymes párnákon pihenhet, hanem akit szerető család vesz körül, amelynek javáért munkálkodhatik. Adjatok hálákat, hogy a kelő nap mindnyájatokat együtt talált s vegyétek fel békén az élet keresztjét, mely nem súlyosabb, semhogy elbírná vállatok! “ És élet ébred az alacsony házikókban, vidám tevékeny élet; kell hogy áldás legyen a napon, melyet az Ur nevében kezdtek el. Mint éhes madárfiókák, úgy veszi körül az anyát a csicsergő gyermeksereg; az apa pedig fogja szerszámait és megy ki a mezőre, hogy újra meg újra verejtékével öntözze meg a földet, mely gyermekeinek kenyeret ád. Szorgalmas keze alatt ég a munka, nem csügged el a nap perzselő hevén se, mikor pedig már-már fogynak erői, im megszólal a kis harang: Pihenj 1 Tálalva van az egyszerű étek, melynek a fáradságos munka minden fűszernél kiválóbb izt adott, j Dús asztalánál a király, hidd meg, nem élvez ennél jobbat. És ne bánd, ha veled együtt sokan nyúlnak a tálba, a gyermek áldás és jutalom, kiben már itt, e földön uj életre ébredsz. Pihenj! “ Nem soká tart a pihenés — megvillan újra a munka fegyvere, az egyedül áldott minden fegyverek között, mert drága embervér nem hullott, kétségbeesett anyák, elhagyatott árvák könnye nem omlott miatta, pedig diadalmasan került elő mindig a csatákból, miket a gyomor és Ínség sötét rémeivel vívott. S a névtelen hősök, kik e fegyvert forgatják, nem kívánnak babért, csak kenyeret fáradalmaikért cserébe; dolgos hangyarajként lepik el a földet, mely megtermékenyül kérges tenyerük nyomán, s míg az izzó nap szikkasztja csontjaikban a velőt, az enyhet-adó estére 271 gondolnak, melyet íme hirdet is már az imára hivó harangszó: Elég volt mára ! Térj pihenőre családod körében, az Úr kegyelme őrködik fölötted. Kinek a híven végzett kötelesség tudata veti meg ágyát, békén s nyugodtan alszik az! Meg ne fertőztesse szívedet az irigység, ha a gazdagra téved gondolatod, mert úgy lehet, hogy gondvetette nyugvó helyén az kincseket adna a te békés álmodért. Gondolj inkább a sorsüldözöttekre, kiknek még oltalmatadó hajlékuk sincs, s ha viharverte koldus kopogtat ajtódon, ne zárd el előtte kunyhódat s szívedet! Tekints szét s ha magad körül látod; akik drágák szívednek, dicsérd az Úrat, s aludj boldogan I “ így biztat, int a munka napján nyájas szóval a kis harang, de ünnepélyessé válik kondulása, ha az Úrnak napját hirdeti: „Dicsérd az Uratl Kinek hatalmát megnyilatkozni látod a nagy természet ezer csodájában, kit véges elméd még gondolattal se ér föl, imádd leborulva a Mindenhatót 1 Szentelj az Úrnak ünnepet! Vedd fel a te leg- jobbik köntösödet, s járulj minden házad népével együtt az Ő hajlékába, mert kedves előtte az együgyü szív hálaadása. Ha kit felebarátaid közül megbántottál, menj és kérleld meg azt, ha valaki ellen haragot táplálsz, bocsáss meg annak, öltözzék a te szíved is ünneplőruhába, az Úrnak napja ez !* így óv, biztat a kis harang a csend és béke idején, de megdöbbentővé válik riadása, mikor a szapora konga- tással, mint a megrémült szív verése, a pusztító elemek orvtámadásáról ad hírt: „Rajta! Rajta I Ments a mit lehet, ha egyebet nem, a puszta életeti Próbára tesz az Úr, kinek szolgája tűz és víz, rádszabadítá azokat, hogy lásd összeomlani a hajlékot, hol édes anyádat meghalni láttad, s gyermeked bölcsője ringott 1 Vedd alázattal a büntetést, Ő tudja mit, miért művel, ha ma lesújtott, fölemelhet holnap, ha minden ott vész is a romok közt, csak hitedet el ne veszítsd! Vigyázz 1 Vigyázz! “ S ki jó és rossz napokban hűséges társa volt, elkíséri a kis harang a szegény embert utolsó útjára is: „Vége 1 Vége ! Megszűnt a gond, a szenvedés, térj meg szülőanyád a föld ölébe, örök nyugalom éje vár! Találj kegyelmet az Úr színe előtt, ki egyformán ítél mindenek felett, s úgy lehet elsővé tesz amott, ki itt e
