Harangszó, 1912-1913
1913-09-28 / 34. szám
272. HARANGSZÓ. 1913. szeptember 28. földön utolsó valál! Ha elvégezted ami reád bízva volt, ha szeretetet adva, szeretetet plántáltál, hűséges szívek őrzik emlékedet. Az ember sorsa ez, ne sírjatok! Légy áldva szép szavú csengetyű, falu kis harangja, ki biztatod a csüg- gedőket, vigasztalod, kiket az élet terhe nyom, s fölemeled a szíveket ahoz, ki minden jónak s áldásnak kútfeje. Az aranypénz. Attól az örmény misszionárius jelölttől, kiről az olvasó egyik régebbi számban olvasott, hallottam e kedves történetet. Megkérdeztem tőle, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy a mi „Ha- rangszó“-nknak magyarul megírjam ? Készséggel adta beleegyezését, csak azt kívánta, hogy abból a számból ő is kapjon egy példányt, hogy el- tehesse magának emlékül s elvihesse örmény hazájába — a magyar Harangszót ; ezt meg én Ígértem meg neki szívesen. Az aranypénz története ím a következő : Egy kis városkában missziói összejövetel volt. A jelenlevők a végén elhagyják a termet s távozás közben az ajtóra függesztett gyűjtőperselybe dobják adományaikat. A legutolján jön egy nagyon szegény, öreg özvegyasszony. Sugárzó arccal nyújtott át a vezető misszionáriusnak egy aranypénzt. A misszionárius ismerte jól az özvegyet s tudta jól, milyen szegényes körülmények között él. Ezért így szólt hozzá: .Kedves asszonyom, hisz ön szegény. Aranypénzt adni igen sok lesz magának. De ha mégis akar az Üdvözítőnek áldozatot adni, adja ez összeg negyedét vagy felét a perselybe.“ Mikor az özvegy e szavakat hallotta, elszomorodott. „ Kedves misz- szionárius uram, — mondotta határozott hangon,' — 62 éves vagyok s hosszú ideig rézpénzt dobhattam csak a missziói perselybe; később boldog voltam, ha már ezüstpénzt áldozhattam. Sokáig imádkoztam a jó Istenhez, hogy engedjen legalább addig élnem, hogy életemben csak egyszer, egyetlen egyszer aranypénzt is adhatnék Megváltómnak. Hogy ez a kívánság teljesülhessen, sokáig spóroltam. Egy pár élvezetet megtagadtam magamtól s a filléreket, miket ezáltal nyertem, összeszedegettem. Gyakran világosság nélkül feküdtem le, hogy az a világosság, melyet így megtakarítottam, a missziói épületekben tovább égjen s az örök világosság ezáltal eljusson a pogányokhoz. Most végül célhoz értem. Boldogságom kimondhatatlan. Oly boldog vagyok, hogy Üdvözítőmnek aranypénzt adhatok I Most már magához hívhat az Úri Csak fogadja el, misszionárius uram a pénzt s ne utasítsa vissza — szólt könnyek között — a Jézusért kérem, hogy boldogan mehessek haza.“ Miközben így beszélt, közelebb húzódtak a teremben még jelenlévők s figyelmesen szemlélték az egyszerűen, de takarosán öltözött asszonyt. Aztán átvette a missionárius az aranypénzt s örömtől sugárzó arccal így szólt a körülállókhoz: „Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete, mert mindezek az ő fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz, ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, oda veté. (Luk. 21, 3—4) Mondhatom önöknek, én már száz és száz embert ismertem, száz és száz embertől kaptam már a misszióra ezüst- és aranypénzt, de ilyen hittel adott adományt nem kaptam még soha. Ezen özvegy gazdag minden szegénysége mellett és boldog minden hiánya mellett.“ —- Ezután az özvegy boldogan hazament. „E pénzdarabra különösen fogok vigyázni — folytatta a misszionárius — mert tudom, hogy érte hűségesen imádkoznak. Ez összeg több gyümölcsöt fog hozni, mint sok egyéb nagy adomány, melyeknek adói megfeledkeznek érte tovább is imádkozni. Adnak ugyan adományt, de nem állnak mögötte továbbra is imádkozó szívvel. Nem kérik az Urat, hogy áldja meg adományukat s gyümöl- csöztesse gazdagon.“ — Azóta három esztendő múlt el. Egy nap Örményországból kap levelet a misszionárius s ezt olvasta benne: „Három évvel ezelőtt küldött ön nekem egy 20 koronás aranyat, hogy ha valami különös szükség adódik elő, e célra felhasználjam. Én az aranyon egy asztalosnak szereztem be legszükségesebb szerszámait. Ennek az embernek műhelyét a törökök teljesen kirabolták,*) úgy hogy hat gyermekével a legnagyobb nyomorba *) A régi török kormány alatt az örményeknek nagyon keeerves sorsuk volt. Mészárlások nem tartoztak a ritkaságok közé. örményünk azt vallja, hogy nincs annyi hajszál a fején, rniut ahány kér. örmény lemészárlását látta tulajdon szemeivel. — Bátyja is, mint „keresztyén gyaur“ (= kutya) mohamedán török kezektől halt meg cafatokra vagdalva 23 éves korában ; örmény leányok rablása különösen divatozott. — Az új török kormány alatt : javulás állott be. kerüli. Koldulni nem akart s nem volt senkije, ki segíthetett volna rajta. Egyik barátjától megtudtam a dolgot s mindjárt gondoltam, hogy e célra fordítom a különös adományt. El is küldtem neki s azután sokáig nem hallottam emberem felől. Kevéssel ezelőtt a következő levelet kaptam tőle : Kedves Misszionárius Uram I Három évvel ezelőtt a legnagyobb szükségemben, mikor már semmi reményem sem volt a menekvésre, váratlanul pár szerszámot kaptam tőled. Köszönöm neked, hogy gondomat viselted, midőn szükségben voltam. Azóta a szerszámokkal annyira vittem, hogy most a leggazdagabb asztalos vagyok a városban. De ezen kívül, kedves misszionárius uram, mást is kaptam, ami értékesebb minden vagyonnál. Megismertem az én Üdvözítőmet, úgyhogy nemcsak a leggazdagabb, de a legboldogabb ember is vagyok e városban. Küldöm ez alkalommal tizedét annak, amit szerszámaimmal megszolgáltam. Isten áldjon meg tégedet és munkádat.“ A levélben — írja tovább a misz- szionárius — 200 korona volt. Az adományozó most hű tagja egyházunknak . . . — Midőn a misszionárius elolvasta a levelet, örömmel telt el_ szíve. Letérdelt s megköszönte az Úrnak, hogy az özvegy imáját meghallgatta és oly gazdagon megáldotta. Aztán megírta az özvegy asszonynak is a hírt, ki még élt. Képzelhetjük, mily boldogan érintette 1 A jó szívvel adakozón és adományán Isten áldása van, mert a jókedvű adakozót szereti az Úri E J. Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105. Hol biblia a Házban nincs, Tanyát a sátán QtOtt ott, Hiányzik ott a legtöbb kincs, De Isten nem lel bajlákot. Szeptember 28. vasárnap, Jerem. 19, 14—20. „ 29. hétfő, Jerem. 20, 7—18. „ 30. kedd, Jerem. 21. Október 1. szerda, Jerem. 22, 1—12. „ 2. csütörtök, Jerem. 22, 13—20. „ 3. péntek, Jerem. 23, 1—8. „ 4. szombat, Jerem. 23, 9—24. „ 5. vasárnap, Jeremiás 23, 25—40. „ 6. hétfő, Jeremiás 24. „ 7. kedd, Jeremiás 25, 1—14. „ 8. szerda, Jeremiás 25, 15—38. „ 9. csütörtök, Jeremiás 26, 1 —15. „ 10. péntek, Jeremiás 26, 16—24. „ 11. szombat, Jeremiás 27, 12—22.
